Önélzetes a kis latol! És a költő, író is
Legalábbis azok, akik csatlakoztak az Art’húr Irodalmi Kávéház szerkesztői által kiadott közleményhez. Ami pont az olyan ironikus-sértő megjegyzések ellen született, amilyennek érzékeny lelkű emberek a direkt e célból született címet is értelmezhetik.
Mint a Facebookon közzétett tiltakozásban olvasható, a kezdeményezők „kiállnak azon kortárs alkotók mellett, akik a különféle szerkesztőségekbe elküldött munkájukkal, alkotásukkal kapcsolatosan sértő, lekezelő, pökhendi, megalázó válaszokat kaptak” vagy az elutasításuk „méltatlan, bántó és személyeskedő volt”. A közleményt – amiben azt kérték, hogy egy Csatlakozom kommenttel támogassák a kezdeményezést, akik támogatnák – nagyjából negyven szerkesztő, író és költő írta alá, a kommentek száma száz fölött van. A szervezők szerint a kezdeményezésükről az első négy napon több mint tízezren szereztek tudomást.