25 ezer születésnapi üdvözletett kapott a 99 éves veterán, aki több millió fontot gyűjtött össze a kórházaknak
Ugyan csak április 30-án lesz a születésnapja, már így is több mint 25 ezer üdvözlőlapot kapott Tom Moore, aki nemrég úgy döntött, a hónap végéig megpróbál ezer fontot összekalapozni a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez, mégpedig úgy, hogy 100 kört sétál az udvarában.
Április tizenhatodikára teljesítette is a távot, ami pedig az adományokat illeti, már egy nappal előtte sikerült jóval túlszárnyalni az ezer fontot, és nem is kicsivel, hiszen több mint 5 millió font gyűlt össze. Azóta csak tovább hízott az összeg, amikor ez a poszt született, már 27,6 millió fontot dobtak össze a támogatók.
Közben elindult egy online petíció is, amivel azt szeretnék elérni, hogy II. Erzsébet üsse lovaggá Tom Moore-t. Eddig majdnem 900 ezren írták alá, de valószínűleg gyorsan meglesz az egymilliós álomhatár is.
A BBC szerint a idős veterán küldeményeit kezelő posta személyzete úgy számol, hogy az elkövetkezendő napokban még több levél érkezik majd, és a sok üdvözlőlap miatt már át is állították a szortírozógépeket.