További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Nagyon gyorsan véget ért a BKV és a szakszervezetek közötti pénteki tárgyalási forduló, semmilyen kérdésben nem közlekedtek egymáshoz az álláspontok. A BKV négy munkacsoport felállítására tett javaslatot, egyenként tárgyalandó a szakszervezetek követeléseiről. Ennek azonban a szakszervezet nem látta értelmét, hiszen addig nem lesz úgysem megállapodás az érintettek között, amíg a BKV vissza nem vonja a paraméterkönyv tervezetét.
Megegyezésre a jövő péntekre bejelentett sztrájkig nagyon kicsi az esély. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben nem növeli a kormányzat az árkiegészítés nettó összegét, amely a tanulójegyek teljesárra kiegészítésén kívül a 65 éven felüliek díjmentes utazását hivatott ellentételezni, így továbbra sincs fedezete a BKV idén 11 milliárd forintra tervezett üzemi veszteségének. A hiány a paraméterkönyv elfogadása és bevezetése esetén sem csökkenne idén. Nem úgy jövőre, ám az innen várt 2 milliárd forint akkor sem lesz megoldás a finanszírozás gondjára.
A szakszervezeti követelések
A szakszervezet követeli a járatritkítási tervezet visszavonását, és egy új paraméterkönyv készítését a szakszervezetek bevonásával, a csoportos létszámleépítés visszavonását, a munkakörülmények javítását és hogy a cég menedzsmentje vonja be őket a döntést előkészítő folyamatokba.
A még elégséges szolgáltatás mértékéről is távol van egymástól a BKV és a szakszervezetek véleménye, megállapodás ebben sem várható. A BKV ugyanis csak olyan szolgáltatási volument hajlandó elégséges szolgáltatásként elfogadni, amely esetén botrányos és balesetveszélyes jelenetek nélkül szervezhető a forgalom. Ám ha ez teljesülne, az a szakszervezetek szerint a sztrájk nyomásgyakorló hatása veszne el, hiszen a ritkábban ugyan, de közlekedő járművekkel mindenki belátható időn belül célba érne.
A BKV tehát aligha fog elfogadni 50% alatti elégséges szolgáltatást a társaság polgárjogi felelősségére és a közép- és felsővezetőik büntetőjogi felelősségére tekintettel. A szakszervezet pedig nem fog 10% feletti járműmennyiséget ajánlani, már csak azért sem, mert ehhez automatikusan hozzáadódna a 7%-nyi szerződéses járat.
Rákosmente tiltakozik
A XVII. kerületi polgármester közleményben tiltakozik a jelenlegi paraméterkönyv-tervezet ellen, elfogadhatatlannak tartva kerültet szinte valamennyi járatának ritkítását, hogy több kertvárosi járat a mai 12 helyett 30 percenként közlekedjen hétköznap 18 óra után és hétvégén egész nap, valamint, hogy megszűnjön a 61 gyors járat.
Mindazonáltal a BKV akár el is fogadhatná a szakszervezetek elégséges szolgáltatásra vonatkozó ajánlatát és a MÁV Start vonataira ráhordással, illetve a Keleti, Déli és Nyugati pályaudvarokat összekötő járatokkal a MÁV-val együtt biztosíthatna valamiféle elégséges szolgáltatást. Ennek persze az is feltétele lenne, hogy a VDSZSZ, betartva ígéretét, aznap ne sztrájkoljon, és a BKV bérleteket elfogadják a vonatokon.
Egy ilyen megoldásra az teremthet alapot, hogy a BKV szakszervezetei nem akarják megmondani, hogy hol járjanak az elégséges szolgáltatás keretében közlekedő járművek. Ahogy azt a szakszervezet szóvivői az Index kérdésére hangsúlyozták, a munkaszervezés a munkáltató, vagyis a BKV feladata.