További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Elfogadta a Fővárosi Tervtanács a Margit híd felújításának terveit. Az ősszel kezdődő beruházás szakhatósági engedélyei 90 százalékban rendelkezésre állnak. A tervekhez tartozó forgalmi adatbecslések szerint nagyon nehéz év elé néz az, aki autózni akar jövőre Észak-Budapesten.
Mint azt az Index a terveket készítő Főmterv Zrt.-től megtudta, a Margit híd januári lezárása után nem lesz kijelölt terelőútvonal. A forgalmi becslések szerint a gépkocsik 60 százaléka az Árpád hídon próbál majd utat találni.
Jelenleg csúcsidőben irányonként 3000-3500, összesen 6000-7000 gépjármű halad át óránként a Margit hídon. Ha azt vesszük, hogy az ősszel üzembe álló Megyeri (M0-s) híd átveszi az Árpád híd mostani forgalmának egy részét, és azt a szakértői véleményt is beleszámítjuk, hogy sokan inkább most már tényleg a tömegközlekedést választják, akkor is legalább 2500-3000 gépjárművel több közlekedik majd az Árpád hídon, mint normális esetben.
A forgalmi becslések szerint az Erzsébet híd a Margit híd forgalmának 30 százalékát, a Lánchíd pedig a 10 százalékát viseli majd. Nehezítheti a helyzetet, hogy az Index információi szerint előfordulhat, hogy a dugók miatt néha a Lánchídra csak buszok hajthatnak fel, a személyautókat kitiltják.
Az Erzsébet hídnál nagy torlódásokra kell számítani, ha nem is olyan nagyokra, mint az Árpád híd esetében. Az Erzsébet hidat is megviselheti azonban, ha egyszerre lesz lezárva a Szabadság híd (amely várhatóan jövő májusban készül el teljesen), a Lánchíd (a tömegközlekedés biztosítása miatt) és a Margit híd.
A Főmterv szakértői szerint olyan nagy nehézségeket okoz majd jövőre az autós közlekedés Budapesten, hogy sokan valóban otthon hagyják autóikat, és átülnek elsősorban a metróra, másodsorban a 4-es 6-os villamosra. Ha ez így lesz, akkor a BKV-nak is alaposan fel kell készülni a többlet utas számra.
Dátumok
A jelenlegi ütemtervek szerint a Margit hídon novemberben kezdődhet el a munka, de lezárásra csak jövő év januárjában kell számítani. A Szabadság híd felújítása ugyan befejeződik az év végére, de a metróépítés miatt csak májusban engedik rá a forgalmat. A Megyeri (északi M0-s) hidat várhatóan idén augusztusban vagy szeptemberben adják át a forgalomnak.