Fantombeteg verte át a magyar államigazgatást
További Bulvár cikkek
![]() |
|
Billiárdszor billiárd levelesláda
"Mellékelten megküldjük egy rákos kisfiú kérését, amely szerint egy levelezési lánccal szeretne bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe. Kérjük, hogy a célja elérése érdekében szíveskedjen ezt a levelet és mellékleteit 10 munkahelyre vagy civil szervezetnek továbbítani, ezzel hozzájárulva a kisfiú álmának megvalósulásához. Kérjük, ügyeljen arra, hogy a lánc ne szakadjon meg! Az Ön által írt levélből küldjön egy példát a kisfiúnak is!" - áll például az Országos Rendőr-főkapitányság által továbbított levélben.
Az ORFK elküldte a levelet többek között a Rendőrtiszti Főiskolának, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, az Igazságügyi Minisztériumnak. Garamvölgyi László szóvivő az Indexnek azt mondta, rendkívüli módon gusztustalannak tartja, hogy valaki ilyennel képes viccelni. Nem gondolta, hogy ellenőrizni kellene a levél valódiságát, hiszen a megkeresés nem magánembertől érkezett, hanem a Vám- és Pénzügyőrségtől. A rendőrségi szóvivő az a tanulságot vonta le, hogy a jövőben ellenőrizni kell az ilyen jellegű megkereséseket.
Ha a birtokunkba került harminc levél valóban láncot képez (egymás utáni lépcsőkből valók), és minden levelezőtárs tíz újabb címzettnek továbbküldte - ami azért nehezen képzelhető el -, akkor összesen több mint tíz a harmincadikon darab levelet kézbesített (volna) a posta belföldre vagy külföldre, ezenkívül tizedennyit az ausztriai kórházba.
(Ha minden láncszem továbbküld tíz levelet, a levelek száma láncszemenként hatványozódik. Az első tíz címre küld levelet, ez a tíz már összesen száz újabb címre postáz (110 elküldött levél), a száz cím további ezerre (1110 levél). Az osztrák kórház, amely csak egy levelet kap minden egyes továbbküldés alkalmával, első lépésben csak egyet, másodikban tízet, harmadikban száz (összesen 111) levelet kap.)
A lánclevéllel az állami tulajdonban álló Magyar Posta kétségkívül nagyon jól jár, még akkor is, ha a levél terjesztői között sok az állami intézmény, vagyis a postaköltség visszaforog a büdzsébe. Természetesen valószínűbb, hogy nem mindenki továbbítja a levelet, billiárdszor billiárd darab levelesláda talán az egész Univerzumban nincsen. (Ha a Földön kellene elintézni ezt a forgalmat, a hatmilliárd embernek úgy kétszáztrillió postacímmel kellene rendelkeznie fejenként.)
Komoly helyről jött
Az általunk megkérdezett levelezők meglehetősen jóhiszeműnek tűntek. Az Altus Rt.-nél például azt közölték, fel sem merült bennük, hogy a lánclevél átverés, hiszen olyan komoly címeket láttak a listán, mint számos minisztériumé, állami hivatalé és cégé.
Az Oktatási Minisztériumban egy titkárnő intézte a levélküldést: Mint az Indexnek elmondta, megbízhatónak találta a feladót, a Semmelweis Egyetem Humánmorfológiai Intézetét. Az intézet ugyancsak megbízott a levél feladójában, az Igazságügyi Minisztériumban, és mint mondták, egészségügyi intézet lévén érzékenyebbek az ilyen dolgokra. A BKV Rt. protokollosztályán elmondták, hogy idén még nem kaptak ilyen levelet, de korábban többet is. "Az a kisfiú már nyugdíjas lehet" - panaszolta a levél továbbításával megbízott munkatárs.
A többi megkérdezett hivatalban is hasonló indokkal továbbították a levelet, általában az "XY továbbította felénk egy rákos kisfiú kérését..." kezdetű szöveggel. A feladók megbízhatósága mellett az is közrejátszott a levél gyors terjedésében, hogy bár emailen az utóbbi időben virágkorukat élik a hasonló átverések, a klasszikus postai lánclevelek kimentek a divatból, a tullni kisfiú levelén kívül egy-két ilyen levéllel találkoztak még. A Vám- és Pénzügyőrség például közölte, ezt a levelet ugyan továbbküldték, de a határőrségtől kapott legutóbbit - amiről kiderült, hogy hamis - már ők is a szemétbe dobták.
Az Indexnél lévő láncdarab első szeme egyébként egy dunakeszi illetőségű kereskedelmi-szolgáltató kft., amely még 2003-ban továbbította a leveleket. A cégnél elmondták, hogy a levél Dunakeszin és környékén lévő cégek között keringett tavaly tavasszal, áprilisban ők is továbbküldték, de több mint egy év múlva, három hete ismét kaptak belőle.
Helfen Sie, bitte!
A tullni kórházban fekvő rákos kisfiú segítséget kérő története kitaláció, erről egy hoaxokkal és spamekkel foglalkozó német nyelvű oldal is beszámol. A weblap szerint Ausztriában is - akárcsak itthon - "magas helyekre" jutott el a kisfiú segítségét kérő levéllánc. Sem a tullni kórház, sem a Guiness-rekordok könyve - amiben egyébként nincs "lánclevél-kategória" - nem ismer egyetlen rákos kisfiút, aki lánclevélrekordot szeretne felállítani.
Az Index érdeklődésére a kórház elmondta, hogy két és fél éve kosárszám érkeznek hozzájuk a levelek, nemcsak Magyarországról, de Németországból, Spanyolországból és Svájcból is. A kórház bontatlanul dobja őket a szemétbe, és napi tizenöt-húsz telefonhívást kapnak a segítőkész levelezőktől.
A kórház szerint a lánclevelet egy rosszakarójuk indíthatta el, de nem tudják, ki és miért akart nekik ekkora bosszúságot okozni. A levelek rohama még évekig eltarthat, ezért a kórház munkatársa kétségbe esve kérte az Index riporterét ("Bitte, bitte! Helfen Sie!"), hogy adjunk nyilvánosságot az ügynek.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Brand and Content
Évente 15 ezer ember élete lehetne jobb, ha elterjedne ez a technológia
12-15 ezer csípőprotézis műtét történik Magyarországon évente. Az operációk után jellemzően hosszú ideig elhúzódik a felépülés, ami sok esetben nem is teljes. Pedig orvostechnológia innovációk állnak rendelkezésre, hogy ez ne így legyen.
3 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34