Fidesz, MSZP: Malina Hedviget koncepciós perben akarják elítélni
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
A csallóközi Vámosfalun lakó és Nyitrán tanuló magyar nemzetiségű diáklány, Malina Hedvig tavaly augusztus 25-én reggel véresen, összeverve ment be a nyitrai Konstantín Egyetem magyar tanszékére, azt állítva, hogy két ismeretlen bőrfejű az egyetem épülete közelében azért verte meg, mert magyarul beszélt. A lány azóta is kitart emellett, de a szlovák rendőrség szerint a lány ezt csak kitalálta, ami hamis tanúzásnak minősül és öt évig terjedő börtönnel büntethető.
Teszt lesz
Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke azt mondta: felháborítónak tartja, hogy az ügyben Pozsony a "politikai hatalom érdekeit szolgáló koncepciós pert" készít elő. A szlovák kormány szerinte azt kívánja bebizonyítani, hogy Szlovákiában a kormányváltás óta nem nőtt a magyarellenesség, hanem éppen ellenkezőleg, a magyarellenesség vádját a magyarok használják a szlovák kormány lejáratására.
Szabó Vilmos, a bizottság szocialista alelnöke úgy fogalmazott, a Malina Hedvig elleni per a szlovák jogállamiság és független igazságszolgáltatás tesztje lesz, bár nem vonják kétségbe, hogy Szlovákiában érvényesül ez a két elv. "Követeljük, hogy Szlovákia biztosítsa a jogállamiság, illetve a politikai befolyástól mentes, független igazságszolgáltatást saját állampolgárának" - jelentette ki Németh Zsolt.
"Miközben bízunk a jogállamiság kereteiben, és abban, hogy nem lesznek politikai befolyásra utaló jelek, szeretnénk, ha ez az ügy nem terhelné meg Magyarország és Szlovákia kapcsolatait és együttműködését a jövőben" - fogalmazott Szabó Vilmos. Az ügyről tájékoztatják az Európai Parlamentet és az Európa Tanácsot, és ha szükséges, ezek a szervezetek foglalkoznak majd a kérdéssel.
Legrosszabb idők
Németh Zsolt szerint a Malina Hedvig elleni eljárást sorozatos, a független igazságszolgáltatást megkérdőjelező események jellemzik, például a vádemelésről előbb értesült a szlovák sajtó, mint az érintett ügyvédje, illetve a szlovák főügyész előbb jelentette be a vádemelés tényét, mint az valóban megtörtént volna. Szabó Vilmos ezzel egyetértve hozzátette: az sem elfogadható, ahogy Robert Fico szlovák miniszterelnök és Robert Kalinák szlovák belügyminiszter többször nyilatkozott az ügyben.
A külügyi bizottság elnöke úgy vélte, a "legrosszabb időket idézi", hogy a nyomozás egy meg nem nevezett feljelentő alapján indult el, és aggasztó azt is: az eljárásban tudatosan figyelmen kívül hagyják a Malina Hedvig orvosainak véleményét.
Arra a kérdésre, hogy az utóbbi időben a szlovák kormány az önkormányzati, a mezőgazdasági és a környezetvédelmi támogatások terén diszkriminálja a magyar kisebbséget, Németh Zsolt úgy vélte: "az intézményes diszkrimináció" szlovákiai megjelenésének meglehetősen komoly bizonyítékai ezek. Szerinte alapvető demokratikus problémáról van szó, ugyanis Szlovákia antidemokratikus eszközökkel próbálja diszkriminálni a felvidéki magyarságot.
Az MDF is elítél
A Magyar Demokrata Fórum egyetért az MSZP-vel és a Fidesszel az ügyben, hangsúlyozta Almássy Kornél, a párt alelnöke. "Mi is elítéljük, amit Malina Hedviggel csinálnak. Úgy látjuk, hogy ami Szlovákiában történik, az valóban politikai érdekeket szolgál. Mi is úgy gondoljuk, hogy a fiatal szlovák demokrácia első komoly tesztje lesz, miként képes egy ilyen ügyet rendezni" - mondta az MDF-es politikus.
Az ellenzéki képviselő aláhúzta: bár az MDF nem akar ítélkezni a konkrét ügyben, mégis számos furcsaságot tapasztalt az eset kapcsán: a szlovák kormánypártok nagyon magas szinten "szálltak be" a Malina Hedvig elleni kampányba. A párt egyetért azzal, hogy ha szükséges, akár az Európa Tanács, vagy az Európai Parlament elé vigyék az ügyet.
Almássy Kornél határozott kormányzati fellépést vár az ügyben: "egy elítélő nyilatkozat, egy külügyminiszteri nyilatkozat sokat tudna tenni az ügy érdekében".
Durva beavatkozás
Budapesti politikai erők durván beavatkoznak Szlovákia független igazságügyi szerveinek munkájába - így reagált Robert Fico szlovák kormányfő szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint. Robert Fico szerint a lépés célja, hogy minden áron feszültséget keltsenek.