Hella
10 °C
25 °C

Egy nap alatt megdupláztuk érmeink számát, Hosszú elképesztő

eremtablaz
2016.08.10. 08:07 Módosítva: 2016-08-10 08:08:12
Hosszú Katinka akkor is veri a világot, ha rosszul megy neki az úszás, a kedvenc számában hozta a harmadik aranyát. Imre Géza a döntő utolsó pillanatáig szenzációs volt, aztán épp a legvégén bizonytalanodott el, az aranyába került. Gyurta és Cseh László formán kívül úszott, Gyurta a döntőbe se jutott be. A fiatal Kenderesi Tamás viszont bronzérmes lett 200 pillangón.
  • Hosszú Katinka behúzta a harmadik aranyérmét is, 200 vegyesen nyert olimpiai csúccsal, úgy, hogy most nem is ment neki annyira kirobbanóan.
  • Kenderesi bronzérmes lett 200 pillangón, Phelps simán nyert, Cseh László nem volt jó formában, hetedikként végzett.
  • A párbajtőrvívó Imre Géza leheletnyire volt az aranytól, de a koreai Park 14-10-ről tudott fordítani, így Imre ezüstérmet nyert.
  • Gyurta Dániel címvédőként zúgott ki a 200 mell előfutamában, az edzője kifakadt.
  • A női pólóválogatott némi görcsölés után 13-11 verte Kínát.
  • Érdi Mária rajt-cél győzelmet aratott a vitorlások laser radial hajóosztályának harmadik futamában.

A világcsúcstartó Hosszú Katinka volt messze a legesélyesebb a kedvenc számában, 200 vegyesen is. Ennek megfelelően végig vezetve, világcsúcsközeli tempót diktálva, olimpiai csúccsal szerezte meg harmadik számában a harmadik aranyát.

Ezzel együtt eléggé kiúszta magát, nem volt annyira kirobbanó, mint amikor félelmetes előnnyel nyerte a 400 vegyest. Hosszú viszont úgy is a leggyorsabb volt, hogy „amit lehetett, elrontott”, pontosabban ezeket mondta a döntő után:

Még nem fogtam fel. Az volt a cél, hogy úgy tudjak úszni, mint egy átlagos versenyen. Meg is jegyezte valaki a társak közül, hogy azt tudod, ez nem vidékbajnokság, ugye? Amit lehetett, el is rontottam ezen a 200 vegyesen. A fordulók, a rajt, nagy szerencse és sok munka, hogy így is sikerült nyernem, hogy nem úsztam a legjobban.

Nincs harag

Végül bejött, hogy Hosszú visszalépett a 200 pillangó előfutamából, hogy a 200 vegyesre tudjon koncentrálni. Pedig ebből lehetett volna feszültség, Jakabos ugyanis döntőesélyes volt, így viszont Hosszú pont hiába vette el előle a lehetőséget, hogy a legerősebb számában induljon. Jakabosék egyébként szerencsére nem mérgelődtek ezen.

Ezzel Hosszú beállította Egerszegi Krisztina szintjét, 1992 óta ő az első magyar, aki három aranyat nyert egy olimpián. Ha nyer még egyet, befogja Keleti Ágnes abszolút magyar csúcsát az egy olimpián szerzett négy arannyal.

A férfi 200 pillangóban feszült kezdése után Phelps simán nyert, megszorítani se tudta senki, és megszerezte 20. olimpiai aranyát (majd a nap folyamán később még egyet a gyorsváltóval). A 19 éves Kenderesi  Tamás remek versennyel bronzérmes lett, vidáman is nyilatkozott utána.

Phelps egyik titkos fegyveréről, a versenyeket eldöntő delfinezésről itt olvashat egyébként bővebben.

Az oroszoknak pedig még fáj, hogy csak ők buktak le központilag szervezett általános doppingoltatással, és kissé nevetséges módon most a Phelps által nyíltan használt, legális köpölyözést próbálták eladni meldoniummal egyenértékű doppingnak. Phelps nem sokkal korábban mondta be, hogy szerinte soha nem kéne visszaengedni az illegális doppinggal lebukókat. Kedden egy éremesélyes lengyel súlyemelő bukott pont le.

A nagyobb favoritunk, az aranyesélyes Cseh László csak hetedik lett, saját maga szerint „borzasztó úszással”, az utolsó 50 méterre túlságosan elfáradva.

Vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Ha fele olyan jó formában jöttem volna, mint amilyenben Londonban voltam, itt simán lehetett volna nyerni. Ott van még a 100, az nem olyan hosszú, talán jobban fogom bírni.

Szintén elég csalódott lehet a címvédő Gyurta Dániel, aki egy hajszállal bár, de most a középdöntőbe se fért be. Egyszerűen nem tudott eléggé felgyorsulni, az edzője kiborult, és az úszó többi edzőjét vonná felelősségre a kudarcért. Nagy volt a várakozás is, Gyurta 2015-ben még azt nyilatkozta az Indexnek, hogy várakozásai szerint az idei év lesz a pályafutása csúcsa.

Szilágyi Liliána egyébként a 200 méter pillangóban 10. lett. A jó úszása most épp hogy nem ért döntőt, 8 századon múlt.

Imre Géza majdnem a csúcson

A párbajtőrözőknél a 41 éves Imre Géza nagyot ment: szenzációs teljesítménnyel masírozott a döntőbe, útközben simán kiejtve a vele összekerülő klubtársát, Boczkó Gábort, valamint a sportág egyik szuperklasszisát, a francia Grumier-t.

Már a két magyar csatája is elég drámai volt, de valószínűleg a döntőt lesz keményebb feldolgoznia Imrének, ahol nehezen lehetett volna közelebb a győzelemhez. 14-10-ről kapott ki a félelmetesen gyors koreai Parktól, a végén a világbajnokunk elbizonytalanodott, nem sikerült bevinni az utolsó szúrást.

Érthetően volt rettenetesen csalódott utána, óriási lehetőséget szalasztott el. „Volt nálam egy kis blokk. Nagyon azt akartam csinálni, amit addig, aztán megpróbáltam mást is, hátha egy kicsit megzavarom vele, abból lett a 14. találat, de utána nem sikerült többször megcsinálnom. Jól váltott be, és a végén még szerencsém sem volt, mert elszúrtam a karja alatt valahol – mondta. – Ez az ezüstérem nem egy rossz dolog, de nem tudom, meg tudom-e majd valaha emészteni ezt az asszót.” 

A vívás, mint sejtheti, elég gyors dolog, ebben a kvízben tesztelheti is, hogy mennyire tudja követni, mi történik a páston.

A női pólóválogatott 13-11-re verte Kínát, főleg a harmadik negyed jobb játéka kellett a győzelemhez. Czigány Dóra négyet lőtt, amivel a legeredményesebb lett, jöhetnek a várhatóan még erősebb spanyolok.

Szép eredmény volt vitorlázásban, ahol a 18 éves Érdi Mária rajt-cél győzelemmel vitte a harmadik futamot a laser kategóriában. A rákövetkező keddi futamban ötödik lett utána.

Serena már biztosan nem nyer

Kedden meglepetésre kiesett Serena Williams, az ukrán Szvitolina küldte haza a teniszezőt. Ha érdekli, hogy melyik 63 kilós nő tudott szakításban 115 kilót, lökésben 147-et kinyomni, akkor a válasz a kínai Deng Vej. Ez egyébként világcsúcs is.

Érdekes volt még, hogy a világ legjobb női focikapusa, Hope Solo két olyan őrült nagy potyagólt kapott, amiket az utcáról beállva illett volna megfogni bárkinek. Az amerikai csapat ezzel együtt is csoportelsőként jutott tovább.

Emellett ismeretlenek kétszer rálőttek egy médiabuszra, szerencsére csak két könnyebb sérült lett, ők is az üvegszilánkoknak köszönhetik csak mindezt. De a műugró-medence vize is tartogatott meglepetéseket, ugyanis valamitől elkezdett elzöldülni, ami egy olimpián általában kevésbé szerencsés.

A keddi versenynap győztesei:

  • SPORTLÖVÉSZET női sportpisztoly: Anna Korakaki (Görögország)
  • VÍVÁS férfi párbajtőr: Park Szanjoung (Koreai Köztársaság)
  • CSELGÁNCS férfi 81 kg: Haszan Halmurzajev (Oroszország) női 63 kg: Tina Trstenjak (Szlovénia)
  • LOVASSPORT Lovastusa, csapatverseny: Franciaország (Nicolas Astier, Karim Laghouag, Thibaut Vallette, Mathieu Lemoine) Lovastusa, egyéni verseny: Michael Jung (Németország)
  • SÚLYEMELÉS férfi 69 kg: Si Cse-jung (Kína) női 63 kg: Deng Vej (Kína)
  • ÚSZÁS női 200 m vegyes: HOSSZÚ KATINKA, férfi 200 m pillangó: Michael Phelps (Egyesült Államok), férfi 4X200 m gyorsváltó: Egyesült Államok (Conor Dwyer, Francis Haas, Ryan Lochte, Michael Phelps), női 200 m gyors: Katie Ledecky (Egyesült Államok)
  • KAJAK-KENU, SZLALOM Férfi C-1: Denis Gargaud-Chanut (Franciaország)
  • MŰUGRÁS Női szinkrontoronyugrás: Csen Zso-lin, Liu Huj-hszia (Kína)
  • TORNA Női csapatverseny: Egyesült Államok (Laurie Hernandez, Alexandra Raisman, Simone Biles, Gabrielle Douglas, Madison Kocian)