Széttrükközték magukat az idén az amerikaifutballban, és imádtuk

2016.12.25. 23:53

Szerencsére az idei NFL-es és egyetemi amerikaifocis alapszakaszban is tombolt a kreativitás, és a csapatok egészen jó hatékonysággal mutattak be a szívatósabbnál szívatósabb trükkös játékokat.

Az ilyen húzásoknak mindig az ellenfél megtévesztése a lényege, ha a másik csapatot váratlanul ér például egy váratlan visszapassz vagy egy furcsa felállás, már sikerült célt érni.  Minden évben előkerülnek újak, de vannak olyan csapatok, ahol a már ismert trükkön csavarnak egyet. Kiválasztottuk, szerintük mik voltak a legjobbak az idén. 

Az egyik legütősebb a Kansas novemberi kamuflázsos játéka volt, amit egy Iowa State ellen mérkőzésen húztak meg. Azt használták ki, hogy a szerelésük ugyanolyan kék színű, mint az end zone-terület, úgyhogy egy kirúgás előtt lefektették a pálya végébe a játékosukat, LaQuvionte Gonzalezt. A rúgás után mindenki azt hitte, hogy a labdát összeszedő Steve Sims csinál majd egy visszahordást, de az addig rejtőzködő Gonzalez felpattant, kapott egy passzt Simstől, és ő indult meg a labdával. Mivel az ellenfél játékosai arra voltak felkészülve, hogy Simset kell majd minél hamarabb szerelniük, ezért Gonzalez egy ideig viszonylag zavartalanul tudott rohanni a labdával. Ugyanezt próbálta meg pár éve az NFL-ben az Eagles is, csak ott a passz nem sikerült. 

A következő trükkös játék már az NFL-ből van, ahol a rutinos Ben Roethlisberger etette meg nagyon a Dallas Cowboys védőit. Az alapszakasz egyik legjobb meccsén a Steelers-irányító úgy tett, mintha földhöz vágná a labdát, hogy megállítsa az órát, még integetett is, hogy ez fog következni. A Cowboys védői nem is nagyon törték magukat, pláne, hogy még a steelersös falemberek is leálltak. Roethlisberger viszont gyorsan játékba hozta a pálya szélén Antonio Brown elkapót, aki lerázta magáról az emberét, és touchdownt szerzett.

Remek trükk volt, de az utolsó ütést mégis a Cowboys vitte be, és nyerte meg a meccset.

A megtévesztés mesterei voltak a South Dakota State játékosai a North Dakota State elleni rájátszásbeli meccsen, az egyetemi foci második vonalában. Az történt, hogy a North Dakote State end zone-jánál ólálkodtak, és gyorsan fel is álltak egy játéknak, de elég cselesen. A szorosan felálló falemberek mögött ugyanis letérdelt a kis termetű futó, Brady Mengarell. Elindult a játék, az irányító megkapta a labdát, és villámgyorsan visszakézből átnyújtotta Mengarellinek, majd megindult a pálya jobb széle felé.

El is mentek vele a védők, így Mengarelli felpattant, és akadálymentesen robogott be az endzone-ba. Később azért helyre állt a világ rendje, és a jóval esélyesebb North Dakota State nyert, de a dél-dakotaiak legalább visszavágtak, amiért négy éve ugyanezzel a trükkel megszívatták őket az északiak. 

Nem is olyan rég volt még, hogy Jim Harbaugh a Super Bowlban járt NFL-es edzőként a San Francisco 49ersszel, az utóbbi két évben viszont már egy egyetemi sztárcsapatot, a Michigan Wolverinest dirigálja, és időnként egészen meglepő dolgokat vállal be. Ilyen volt az október elején előrántott százlábú formáció a Wisconsin Badgers ellen.

Itt a megtévesztés a felállás volt, ugyanis a center mögött majdnem a komplett támadóegység felsorakozott, majd amikor az irányító Wilton Speight jelt adott, felálltak a vonalra, és villámgyorsan elindították a játékot. Az eredmény egy ötyardos futás és egy first down lett. A lényeg itt a zavarkeltés volt, ugyanis a Wisconsin védőinek nem volt ideje leosztani az embereket, amikor a Michigan felbontotta a százlábú formációt. Később a szezon során többször is ellőtték a trükköt, touchdownt is szereztek belőle.

Mihez lehet kezdeni, amikor egy komplett támadófal hasra vágja magát? A trükkel tanári módon etette meg a Cincinnati Bearcats a Tulsát az egyetemi bajnokságban november végén. Amikor játék indítása után hasra vágta magát a támadófal, a Tulsa-védők zavarukban egyből elindultak az irányító Hayden Moore passzából labdát kapó elkapóra, Tyler Cogswellre, teljesen üresen hagyva a pálya jobb oldalát.

Látni is, mennyire meglepődnek, ahogy Cogswell a fejük fölött visszadobja a labdát a másik oldalra a feladónak. Innen már könnyű dolga volt Moore-nak, volt öt hatalmas blokkolója három-négy védőre, akik ledózeroltak előle mindenkit, csak be kellett futnia, hogy meglegyen a touchdown.

Melyik volt a legjobb trükk?

  • 972
    A hasra vágódó támadófal
  • 660
    A fal mögött elrejtett kis emberes
  • 337
    Ahogy Roethlisberger megetette a Dallast
  • 210
    A kansasi kamuflázs
  • 27
    A michigani százlábú

Persze ezeken kívül is voltak emlékezetesek: egy középiskolás csapat például a Mannequin challenge-mániát használták fel egy trükkös játékhoz, és még működött is. 

Az egyetemi bajnokság egyik főcsoportdöntőjében a Virginia Tech egy kosaras dobást vetett be egy puntnál, hogy visszajöjjön a meccsbe a Clemson ellen tizennégy pontos hátrányból.

A Tennesse egy ősrégi trükköt vett elő: elhitették a Texas A&M játékosaival, hogy az irányítójuk még éppen azzal van elfoglalva, hogy a csapattársaihoz beszél, de közben elindították a játékot, a végeredmény ott is egy touchdown lett.