A surrogó boly itthon is szoborrá dermeszti a népet

A magyarok Tourján kicsiben ugyanaz megvan, mint a Tour de France-on. Ha nincsenek is nagy sztárok a Tour de Hongrie-n, és még a közönség sem mindenhol tolong, de a verseny látványos, szurkolni meg mindenki tud.

Az országúti kerékpározás népszerűségét javarészt annak köszönheti, hogy a versenyzőkkel, még a legnagyobb sztárokkal is testközelbe lehet kerülni. Ennek persze vannak árnyoldalai is, lásd a vizelettel leöntött Tour de France-győztes Chris Froome esetét, de a legtöbben egyszerűen csak élvezik, hogy a spéci kerékpárokon feszítő, a mezük és izmaik miatt szuperlényeknek ható bringásokkal egy levegőt szívhatnak.

Az egykor a Tour de France mintájára létrejövő és ki tudja, hányadszor feltámasztott Tour de Hongrie pénteki, abonyi rajtjánál még nincsenek olyan tömegjelenetek, mint a francia körön, a versenyzőket nem lepik el autogramkérők, így nyugodtan kókadozhatnak a hőségben a rajtra várva. A bringákat azért mustrálják a helyiek: „Na az én Schwinn-Csepelemet inkább nem hasonlítanám össze ezekkel” – mondja egy böhöm bringát toló asszony.

Hát igen, a kerékpározásra így is rá lehet csodálkozni, és a TdH valahol ezt is akarja, megnyerni a laikusokat is a sportágnak. A körítésben persze óhatatlanul fapadosabb verzióban a nagy Tourt másolják, itt is szóróanyagokkal támadják a szponzorok a nézőket, színpadon írják alá a nevezési listát a kerékpárosok, de nagy ovációra egyikük sem számíthat. A legtöbb embernek semmit nem mond a nevük. Ahhoz, hogy ez változzon TdH-t, vagy minimum egy szakaszt kell nyerniük, vagy legalább a mi fiunk, helyi hős státuszába kell kerülniük.

A TdH harmadik etapja éppen a harmadik, amiről azt mondják, hogy mezőnyhajrá döntheti majd el. Az előző két napon az erősebb csapatok szétzilálták a bolyt, perceket adtak egymásnak a bringások. A végre teljesen sík, alföldi szakaszon azonban tényleg van esély arra, hogy együtt tóduljon a célba a mezőny. A rajt után két versenyző, Ruttkay Zoltán és Kasza Gábor azonban ezt megpróbálja felülírni, rögtön az abonyi start után kilőnek, és már tíz kilométer után két perccel vezetnek. Úgy tűnik, két kilométerrel később az Újszászon lecsukódó sorompó kudarcra ítéli kísérletüket, de végül szerencsésen jönnek ki a helyzetből, marad valamennyi az előnyükből és újra építkezhetnek ebből.

Ugyan megjegyeztem az újságíró kollégáknak, ha a tilos jelzés ellenére átmentek volna a vonat előtt a szökevények, mint a Párizs-Roubaix-n, még nagyobb figyelmet kapott volna a TdH, de itt rend van, senki nem kockáztat.

Hamarosan az is kiderül, habár itthon küzd az elismertségért a kerékpársport, könnyen tud szurkolókat szerezni magának. Néhány faluban látványosan készültek arra, hogy jön TdH, míg néhány másodperc alatt elsuhannak a bringások, zászlókat lengetnek, feliratokat lobogtatnak. Vannak amatőr bringások, egyikük félmeztelenül a Critical Massokról jól ismert pózban, fej fölé emelt bringával őrjöng. De jóval nagyobb számban vannak az ad hoc drukkerek, akik nem is igen tudják, mi történik körülöttük. A motorosokból, rendőrökből álló, az útról szinte mindent elsöprő áradatként haladó konvoj megjelenésekor azonban már tudják, valami nagy dolog készül. Így pillanatok alatt kialakul a jellegzetes szoborcsoport: mindenki megdelejezve tartja és bámulja okostelefonját. Ha már erre jönnek a bringások, legyen egy emlék is róluk.

Sajnos a Tour de France-ok kihagyhatatlan kompozícióját lehetetlen lekapni, hiába halad a mezőny végtelennek tűnő napraforgó táblák között, rég elmúlt a virágzás, üde sárga szirmok helyett már csak föld felé forduló tányérok vannak. De azért vannak helyi színek, például a bringával a lezárt pályára belógó idős férfi, aki magát kicsit sem zavartatva szállítja tolókapáját.

A két szökevénynek sem sokkal könnyebb, a kavargó szélben és perzselő hőségben taposnak, mi mögöttünk haladunk autóval, és hallgatjuk a fárasztó taxi urh-s beszélgetéseket a maga kínos poénjaival idéző versenyrádiót. Amiből persze azt kell kiszűrnünk, mekkora különbség van a szökevények és a főmezőny mögött. Ruttkayék öt és fél perccel is vezettek, de a cél, Karcag közelében vészesen fogy az előnyük. Eléjük vágunk, és mire megkezdik első körüket a városban, már be is fogták őket.

A helyi szpíker közben arra bíztatja a nézőket, hogy alakítsák meg a kerékpáros B-közepet. Ez egyelőre nem jött össze, de lelkesen tapsol a közönség, ahogy elhaladnak a bringások az egyenesben. A futballista hasonlatoknak még nincs vége, többször is elmondják, ha csúnyákat is buknának, senki ne ijedjen meg, ezek a fiúk még törött kézzel is fel fognak kelni, nem úgy mint a focisták, és bemennek a célba.

Ilyen ijesztő jelenetek szerencsére nem is játszódnak le, minden gond nélkül surrog el a mezőny többször is. A hajrát pedig ellenállhatatlanul, ugyanakkor könnyedséggel nyeri a német Manuel Porzner. Hát igen, idén még nem nyert magyar bringás. Helyi, vagy majdnem helyi hősök azonban így is akadnak. A nem olyan távoli Debrecenből egy csapat utánpótláskorú kerékpáros veszi körül nem sokkal a befutó után a nyolcadikként érkező Ábrók Norbertet. A DKSI kerekese már túl van karrierje csúcsán, azt vállalta, hogy vízhordóként segíti csapatát, de emellett vagy ennek ellenére stabilan jó eredményeket hoz az idei TdH minden szakaszán. Látszik, az ilyen hozzáállás is meghozza az autogramvadászokat és kerékpárfanatikusokat, de azért jó lenne magyar bajnokot is látni a mi Tourunkon.