Árpád
3 °C
12 °C

Újra Bernie-től tarhált a Lotus, hogy indulhasson

2015.11.26. 18:28

Szuzuka, Austin és Sao Paulo után Abu-Dzabiban is csak azért versenyezhet a Lotus, mert Bernie Ecclestone kifizette helyette a garázsbérleti díjat. A hétvégi zárófutam pályájára is csak a tervezettnél két nappal később, csütörtökön engedték be a csapatot, mert nem tudták letenni a pénzt. Ekkor érkezett a nagyfőnök, és tejelt.

Pastor Maldonado, a csapat egyik pilótája, aki jövőre is az istállónál lesz, elmondta, készen lesznek a hétvégére, mert "erős és fitt szerelőik vannak. Illetve hogyha meglesz majd a csapat új tulajdonosa, a Renault, minden anyagi gond elhárul, és nem kell aggódni, a felek tárgyalnak, a biznisz össze fog jönni".

A kérdés az, ha a Renault abszolút komolyan gondolja, hogy megveszi a Lotust, akkor miért derogál neki ilyen piti összegeket kifizetni: Japánban 50 ezer dollárt kellett lerakni a garázsokért, itt sem lehet sokkal több, maximum párszázezer dollár. 

Vagy azért, mert végülis ez is pénz, vagy azért, amit már hónapokkal ezelőtt felvázoltunk, vagy azért, mert a franciák tudják, hogy megtehetik: Bernie úgyis fizetni fog, mivel nem akar most két autóval kevesebbet, és azt sem akarja, hogy tényleg eltántorodjanak a Lotus megvételétől. Amit pedig végképp nem akarhat: hogy attól is visszalépjenek, hogy motort adjanak jövőre a Red Bullnak.

Chris Horner Red Bull-főnök Ecclestone-nal: "Az RBR-t elrendeztük" - mondta pár hónapja Bernie
Chris Horner Red Bull-főnök Ecclestone-nal: "Az RBR-t elrendeztük" - mondta pár hónapja Bernie

Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy erre csak ők lesznek hajlandóak, mert a Mercedes, a Ferrari és a Honda már bemondta az unalmast.

Ha pedig most Bernie nem táncol, akkor megnézheti a Forma-1-ét jövőre, hattal kevesebb autóval.

Az biztos, hogy Bernie nagyon nyomós, inkább égető ok nélkül nem fizet senki helyett, még neki filléreket jelentő dollártízezreket sem, így egyértelmű, hogy valamilyen indoka van, amiért most már folyamatosan kihúzza a bajból a Lotust. (Mi reménykedünk benne, hogy tényleg az, amire már fentebb is utaltunk.)

Mindenesetre a Lotus december 7-ig kapott haladékot a brit bíróságtól, hogy valakinek eladja az istállót, ha nem sikerül, hétfőhöz egy hétre megindul ellene a csődeljárás.