Lewis Hamiltontól elvehetik a világbajnoki címet Fernando Alonsóék miatt?

f1
2023.04.05. 11:23
A brit sajtó már azt találgatja, hogy Bernie Ecclestone nyilatkozata után Felipe Massa jogi lépéseket tehet a 2008-as Formula–1-es világbajnoki cím megkaparintására, amelyet végül Lewis Hamilton szerzett meg.

A 15 évvel ezelőtti idény minden idők egyik legdrámaibb végjátékában dőlt el, Brazíliában a Ferrarinál már ünnepelték a brazil világbajnoki címét, amikor a McLaren brit pilótája végül tudott még egyet előzni, így pedig egy ponttal megelőzte Massát (98–97).

Ugyanakkor utóbbi vb-esélyei sokkal jobbak lehettek volna a végjátékban, ha a 18 futamos idény 15. állomásán, Szingapúrban máshogyan alakulnak a dolgok.

A sportág közelmúltjának legnagyobb botrányát hozta ez a verseny, miután kiderült, hogy a szűk utcai pályán a Renault előre kitervelten idézett elő biztonsági autós szakaszt Nelson Piquet Jr.-ral, arra kérték a korábbi brazil világbajnok fiát, hogy úgy ütközzön a falnak, hogy ne lehessen folytatni a körözést, pont azután, hogy csapattársa, Fernando Alonso végzett a kerékcseréjével. Az akkor már kétszeres világbajnok spanyol számára ez esélyt adhatott arra, hogy az élre álljon, és mivel a pályán borzasztóan nehéz előzni, Alonso pedig kifejezetten jól védekező pilóta egyébiránt is, ez végül futamgyőzelmet is ért számára.

A versenyt a vb-csata két favoritja, Massa és Hamilton kezdte az első sorból, miközben a két Renault csak a 15. és a 16. helyről indulhatott az F1 történetének első éjszakai futamán.

Alonso kezdte meg a kerékcseréket és tankolásokat, majd Piquet kiesése után jött a biztonsági autó, és mikor a többiek is ki tudtak menni a bokszba, a spanyol rengeteg helyet javított, majd Nico Rosberg büntetése után az élre állt.

Massa balszerencséjére a jelzőrendszer hibája miatt túl korán indult el, és magával rántotta az üzemanyagcsövet is, és jelentős időveszteséget szenvedve tudta csak folytatni a körözést, és azok után, hogy uralta a versenyt, csak az utolsó helyre tudott visszajönni, végül pedig csak a 13. helyen zárt.

A 2008-as Szingapúri Nagydíj összefoglalója

Hamilton ezzel szemben a harmadik helyen ért célba, így hat pontot kapott, amivel hétre nőtt az előnye három nagydíjjal a vége előtt.

Az F1 korábbi első számú embere, Bernie Ecclestone az F1 Insidernek adott nyilatkozata ugyanakkor azt sugallja, hogy tudott a Renault összeesküvéséről a 2008-as idény során, amikor még lett volna lehetőség megváltoztatni a végeredményt.

Úgy döntöttünk, hogy nem csinálunk akkor semmit. Meg akartuk óvni a sportot, és megmenteni egy óriási botránytól. Akkoriban az volt a szabály, hogy az FIA év végi díjátadó ceremóniája után a világbajnoki sorrend érinthetetlen. Hamilton megkapta a vb-trófeát, és minden rendben volt. Volt elég információnk ahhoz, hogy időben kivizsgáljuk az ügyet. Az alapszabályok értelmében törölnünk kellett volna a szingapúri versenyt ilyen körülmények között. Ez azt jelenti, hogy sohasem szabadott volna szerepelnie a vb-pontversenyben. És így Felipe Massa lett volna a világbajnok, nem pedig Lewis Hamilton

– mondta Ecclestone.

A brazil pilóta a botrány kirobbanása után érdeklődött a jogi lehetőségekről, de akkor a Ferrari ügyvédei tájékoztatták az Ecclestone által is említett megváltoztathatatlansági szabályról, mely értelmében akkor sem lehet módosítani a végeredményt, ha kiderült, hogy csalás történt. Massa hozzátette, más ügyvédek véleményét is kikérték, akik ugyancsak azt felelték, hogy nem lehet mit tenni, ezért elfogadták a helyzetet.

Ecclestone szavai ugyanakkor jogi lépéseket eredményezhetnek.

Ugyanakkor 15 évvel később, amikor hallottam, hogy a korábbi tulajdonos azt mondja, hogy 2008-ban rájöttek erre, az FIA elnökével együtt, és nem tettek semmit azért, hogy ne essen folt az F1 nevén… Ez rendkívül szomorú, tudni, hogy ennek a versenynek az eredményét törölni kellett volna, és az enyém lehetett volna a trófea. Végső soron én voltam az, akit a leginkább károsított ez a verseny. Úgyhogy most utánajárunk az ügynek, hogy kiderüljön, mi a helyzet

– mondta Massa.

A brazil elismeri, hogy valószínűleg nem lesz olyan szerencséje, hogy megváltoztassák a 15 évvel ezelőtti eredményeket, de még mindig érdekli, milyen esélyei vannak.

„Vannak törvények, országonként eltérők, nem mehetsz csak úgy vissza 15 év után, hogy megoldd a helyzetet. Ugyanakkor szándékomban áll tanulmányozni a helyzetet, megnézni, mit mondanak a törvények és a szabályok. Meg kell tudnunk, mit lehet csinálni” – tette hozzá a korábbi versenyző.

(Borítókép: David Davies – PA Images/PA Images via Getty Images)