Mária
-6 °C
-2 °C

A Real Madrid elnöke letolta a gatyáját játékosai előtt

2006.04.10. 20:17
Büntetőedzés helyett szabadnapot adott futballistáinak a Real Madrid elnöke a szombati, Real Sociedad elleni hazai döntetlen után. Az 1-1-et követően kemény tréningről beszélt, de ebből inkább beszélgetés, míg a húsvéti szabadság megvonásából plusz egy pihenőnap lett.
A beígért szigor helyetti engedékenységével váltott ki gúnyos reakciókat a spanyol sajtóban Fernando Martin, a Real Madrid futballklub másfél hónapja hivatalba lépett elnöke.

Hamar lehiggadt

A presidente szombaton annyira feldühödött a kiesőjelölt Real Sociedad ellen, hazai pályán elért 1-1-en, hogy közölte: vasárnap büntetőedzés vár a csapatra.

"A plusz tréning mellett a húsvéti szabadnapokat is elfelejtheti a társaság. Mindenki szégyellje magát" - nyilatkozta a döntetlen után.

Vasárnap fel is sorakoztak a játékosok az edzőpályán, lapértesülések szerint feszült volt a légkör: több futballista lemondta korábban lefoglalt utazását.

Megvitatták, hogyan lehetne megszerezni a második helyet

A kemény tréningből viszont valójában csak beszélgetés lett, ráaádsul nem is egyoldalú. Martin váratlanul bejelentette, hogy nem akar senkit sem megfosztani a szabadságtól, sőt, fél nappal meg is hosszabbítja azt.

Zinedine Zidane és a fiatal védő, Sergio Ramos is azt mondták, elnökükkel csak azt vitatták meg, hogyan lehetne mielőbb megszerezni a második helyet a bajnokságban, illetve mi kell ahhoz, hogy jobban teljesítsen a gárda.

Sokat ígért, de semmit nem tett

"Pedig nagy volt a szája!" - kommentálta a váratlan fordulatot az As című madridi, Real-párti sportlap, amely szerint hatalom helyett gyengeség jellemzi az új főnököt. A barcelonai Sport persze tovább ment és így összegezett: "Martin letolta a gatyáját a játékosai előtt".

Fernando Martín március elején a lemondott Florentino Perez helyét vette át a klub élén, és azonnali változásokkal fenyegetőzött. Kijelentette, hamarosan kirúg tíz "elkényeztetett sztárt", legtöbb brazil légiósát, többek között Ronaldót és Roberto Carlost. Az edző, Lopez Caro utódjának nevét április első hetére ígérte, de még senkit nem nevezett meg.

Tizenegy ponttal a Barcelona mögött

A Real Madrid jelenleg 59 ponttal második a spanyol bajnokságban, 11 ponttal lemaradva a vezető Barcelonától. A további hat fordulóban még 18 pontot lehet szerezni, de a Realnak még a selejtező nélküli Bajnokok Ligája-indulás sem biztos: a harmadik Valenciának szintén 59, a negyedik Osasunának 58 pontja van, és a három csapatból csak egy indulhat közvetlenül a BL-ben, feltéve, hogy nem előzik meg a Barcelonát.