Judit
-2 °C
8 °C

Balhé Gera Zoltán körül

2006.07.14. 16:07
A magyar futball jelenlegi legértékesebb játékosa, Gera Zoltán írásban jelezte klubjánál, az angol másodosztályban szereplő West Bromwich Albionnál, hogy szeretne elszerződni. A klubelnök azt sugallta, hogy hálátlan, és nyomatékosította, nem engedik el. Gerának ez a legrosszabb hír, mert képességei alapján megüti az élvonal szintjét, de a másodosztályra lesz kárhoztatva.

Az angol élvonaltól a szezon végén búcsúzó West Bromwich Albion vezetése már korábban jelezte, hogy szeretné együtt tartani a csapat játékosállományát, és megkísérelni az azonnali visszajutást. Emiatt elutasították a Wigan korábbi ajánlatát, és nem adták el együtt a három valamirevaló játékost: Gera Zoltánt, Curtis Daviest és Nathan Ellingtont.

Elutasított Gera-levél

A magyar középpályás angliai visszautazásáig azt hangoztatta, szeretne a klub kötelékében maradni, és legszívesebben a WBA-val lenne újra első osztályú.

A csapattal foglalkozó hivatalos weboldal viszont úgy tudja, hogy Gera levélben fordult Jeremy Peace elnökhöz, hogy engedjék őt el. Az elnök ezek után kiborult.

Senki sem eladó

"Kicsit dühös vagy Zoltánra, mert az elmúlt szezonban mindent megtettünk azért, hogy minél gyorsabban felépüljön sorozatos sérülései után. Először a keze, aztán a hasfala, majd végül a combja sérült meg. Az lenne a hála, hogy ezek után itt akar minket hagyni?" - tette fel magának a kérdést.

Az elnök határozottan visszautasította a játékos kérelmét, és ismét megerősítette: egyetlen kulcsjátékos sem eladó, bármennyit is kínáljanak érte.

A Wigan és a Charlton már konkrét ajánlatott tett

Az elnök arra gyanakszik, hogy a háttérben Gera ügynöke mozgatja a szálakat, aki azt szeretné mindenáron elérni, hogy a magyar irányító a Premier League-ben játsszon. A képességei alapján lenne is helye több csapatnál.

Az egykori fradista klasszisnak kérői szép számmal akadnak, a Wigan és a Charlton már konkrét - másfélmillió fontos, hatszázmillió forintos - ajánlatot is tett érte, de a neve más kluboknál is gyakorta előkerül, hiszen az első angliai szezonjában valamennyi találkozón pályára lépett, és hétszer volt eredményes. A második idényben hátráltatták sorozatos sérülések, de kétszer így is betalált.

Gerát az Everton, a Newcastle, de a Tottenham vagy az Aston Villa is szerződtetné, ha a WBA kötélnek állna, és nem csillagászati összeget kérnének érte.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!