További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
Újabb selejtezősorozat, ezúttal a 2008-as Európa-bajnokság előcsatározásai kezdődtek meg a szeptemberrel. A magyar válogatott szerencsés volt, hiszen olyan hetesbe került, amelyben egyetlen, a nyári világbajnokságon szerepelt együttes sem verseng. Az új kapitány, Bozsik Péter némileg változtatott a Lothar Matthäusnál megszokott csapaton, amely idén a barátságos meccseken két győzelemre (Új-Zéland és Ausztria ellen), valamint egy vereségre (Anglia vendégeként) volt képes.
Régi futball helyett régi hiba
A mérkőzés előtt még Lamperth miniszter attól aggódott, hogy a felfokozott szlovák-magyar viszony átcsap a szombati meccsre is. A 2012-es Eb-pályázat sikeréért dolgozó Gyárfás Tamás pedig a két hete horogkeresztes zászlóval "szurkoló" horvátok ellensúlyozására tett felhívást arra, hogy Újpesten a béke jele tűnjön fel a lelátón.
A meccs ebből a szempontból is csőd volt. A szurkolók, mi sem természetes, áthangolták a válogatott meccseken szokásos szitkokat. Az MTI tudósítása például rácsodálkozott arra, hogy felhangzott az "Utálunk, szar Szlovákia!" rigmus, pedig ez csak a románokra "hangszerelt" alapszurkolás egy változata. A nemzeti csapat meccsein kifejezetten ötlettelenül szurkoló magyar tábor - a repertoár: "Ria, ria, Hungária!", "Hajrá, magyarok!", illetve az említett irredenta böfögések - előadta a "Ki nem ugrál, büdös szlovák!" éneket is. Ez szintén a keleti szomszédokra íródott, tehát csak egy remix csendült fel. A "Vesszen Trianon!" pedig olyan alapvető kellék a válogatott találkozókon, mint a himnusz. Egyébként ezek a rigmusok nem töltötték be a stadiont, csak szórványosan hangoztak fel.
A békejelről meg úgy tudjuk, nem valósult meg, a stadionban legalábbis nem tűnt fel jelenléte.
A drukkerek amúgy totálisan elfordultak a játékosoktól. A szünetre éktelen fütty kísérte őket, a második félidőben pedig egyetlen egyszer sem hangzott fel a "Hajrá, magyarok!". Sőt, rendszeresen azt kiabálták, "Szép volt, fiúk!". Az utolsó húsz percben pedig a norvégokkal együtt olléztak, de csak azok, aki nem indultak már haza ekkor. Ezek után nem volt meglepő az érthető reakció: a buzdítást megköszönő játékosokat hangosan kifütyülték.
A válogatott szakvezetője a szombati, norvégok elleni meccs előtt azt ígérte, hogy ismét a régi, magyar futballt fogja játszani csapata. Az első tizenöt percben úgy tűnt, valóban bátran, előre próbálkozva, elsősorban a bal szélen aktívan próbálja felvenni a küzdelmet az északiakkal. Azonban a tizenötödik percben egy nem olyan régi magyar futballmeccs ugrott be mindenkinek. Éger László elképesztő hibája után Solskjaer talált be: a Debrecenből nemrég eligazolt védő haza akart adni Király Gábornak, de a passza rövid lett, erre lecsapott a Manchester United csatára, megkerülte Királyt és az üres kapuba lőtt. 0-1. Két éve, Zágrábban, a horvátok ellen pontosan így kezdtük a vébéselejtezőket, a különbség csak annyi, hogy akkor Gyepes Gábor hibázott nagyot.
A magyar válogatott ezután megpróbált támadni, de kifejezett akciókig, kapura lövésekig nem jutott. Huszti Szabolcs, Sowunmi Thomas is felért Myhre kapujáig, de ez helyzetekre nem volt elég.
Sorozatban ajándékoztuk a gólokat
Újabb negyedóra elég volt azonban az újabb norvég gólhoz. Igaz, ehhez is védelmi hiba kellett, ezúttal Király Gábor hagyott ki. Egy norvég szabálytalanság után gyorsan akarta elvégezni a szabadrúgást, ez sajnos sikerült is neki, mert oldalra passzolt, Lőwhöz, akit meglepett a gyors Strömstad, elvette tőle a labdát és a gyakorlatilag ismét üres kapuba helyezte a labdát. 0-2.
Solskjaer, majd Carew előtt is adódott újabb lehetőség, de gólt csak akkor értek el a vendégek, ha a magyar hátsó alakzat is besegített. Ez a szünetig meg is történt még egyszer. Egy jobb oldalról érkezett bedobás után a beadás az ötös bal oldali sarkán Pedersent érte el, Dárdai lemaradt, a norvég meg tökéletesen találta el a labdát. Ballal, az alapvonaltól három méterről a hosszúba lőtt, a kapufáról pattant a hálóba a labda. 0-3.
Veszélytelenül, kilátástalanul
A csapatok füttykoncert közepette vonultak le a pályáról. A magyar nézők csalódottsága érthető volt, a lelkes norvég drukkerek meg félmeztelenül vonatoztak a lelátón.Háromnegyedóra alatt kivégeztek minket a norvégok. Hogy mi történt? Kevés lenne az egyéni hibákra fogni a háromgólos hátrányt, mert a magyar csapat, ahogy azt nagyon régóta megszokhattuk, biztató megmozdulásokon kívül nem volt képes veszélyes dolgokra. A válogatott bal oldala eleinte jól mozgott, de a középpálya nem tudta felvenni a versenyt a norvégokkal. A kakukktojás Sowunmi Thomas észrevehetetlen volt. És amint az egyenlítésért küzdő magyar csapat védelme feljebb húzódott, onnantól szánalmasan átjátszhatóvá vált és a három gól mellett két ziccere is volt a norvégoknak.
A szünet után még kevesebb
A második félidőről nem szabad sokat beszélni, mert nem sok minden történt. Kaptunk egy újabb gólt, illetve Gera bevághatott egy ajándéktizenegyest, de körülbelül ennyi. A negyedik norvég találat Solskjaer kiugratása után született, de kellett hozzá Király Gábor is, aki a saját lábai között védte be a lövést. 0-4. A magyar büntetőt a csereként beállt Torghelle Sándor esése után ítélte meg a holland játékvezető, amit Gera Zoltán magabiztosan lőtt be, 1-4.
Solskjaert volt miért ünnepelni (fotó: MTI)
A nulla pont még összejöhet
Négy gólt kapott tehát a magyar válogatott első Eb-selejtezőjén. A kilátástalan meccs után a közönség elfordult a csapattól. Pedig csak annyi történt, hogy háromnegyedéve nem játszott tétmeccset a válogatott, illetve, hogy két hete legyőzte a harmatgyenge osztrákokat és ez rögtön reményekre adott okot.
Idiotizmus lenne azt hangoztatni, hogy a huszáros rohamokat tényleg nélkülöző norvég válogatott nem mutatott semmi különöset a Szusza-stadionban. De, idegenben lőtt négy gólt, még akkor is, ha ehhez kellett a magyar hátsó sor elképesztő betlije. Ugyanis Dárdaiék összesen egy kapura lövésig jutottak szombat este. A norvégok tökéletesen uralták a kapujuk előtti területet, Gerának például esélye sem volt látványos tempóváltásaira, mozdulataira.
Bozsik Péter azt mondta a meccs előtt, hogy együttese a norvégok és szerdán, a bosnyákok ellen szerezhet összesen hat pontot, de nullát is. A nulla még bejöhet.
Magyarország-Norvégia 1-4 (0-3)
Szusza Ferenc Stadion, 13 000 néző, v: Vink (holland)
Magyarország: Király Gábor - Fehér Csaba, Juhász Roland (Vanczák Vilmos, 65.), Éger László, Lőw Zsolt - Horváth András (Kiss Zoltán, 61.), Molnár Balázs, Dárdai Pál - Gera Zoltán, Huszti Szabolcs - Sowunmi Thomas (Torghelle Sándor, 80.)
Norvégia: Thomas Myhre - Anders Rambekk, Erik Hagen, Brede Hangeland, Marius Johnsen - Fredrik Stromstad (Daniel Braaten, 62.), Martin Andresen, Kristofer Hestad (Tommy Svindal Larsen, 85.), Morten Gamst Pedersen - Ole Gunnar Solksjaer, John Carew (Steffen Iversen, 76.)
Gól: Gera (88., 11-esből), illetve Solskajer (15., 54.), Stromstad (32.), Pedersen (42.)
Sárga lap: Éger (62.), Torghelle (81.), illetve Johnsen (84.)