Ambrus
-7 °C
3 °C

Gyepes vásárolta meg Gera mezét

2006.10.03. 13:56
Az angol Wolverhampton játékosa, Gyepes Gábor akarta mindenáron megszerezni Gera Zoltánnak azt a mezét, amelyikben a Pepsi-reklámban szerepelt. Meg is kapta, 350 ezer forint ellenében, amit a Gézengúz Alapítvány számlájára utaltak át.

Április elején derült ki, hogy a jelenleg legértékesebb magyar futballistának tartott Gera Zoltán együtt dekázhat a Pepsi reklámfilmjében Beckhammel, Ronaldinhóval és Roberto Carlosszal.

Gyepes ráígért

A pillanatnyilag másodosztályú West Bromwich Albion magyar klasszisa egy külön erre a célra gyártott - a nemzeti színeket hordozó - trikóban szerepelt, amit az üdítőket forgalmazó cég elárverezett hátrányos helyzetű gyerekek számára.


A két exferencvárosi a mezzel (fotó: MTI)

A licitálás után háromszázötvenezer forintra emelkedett a mez értéke. "Egy fiatalember többször nagyon kitartóan érdeklődött, mennyinél tart a licitálás, és ha kellett, akkor mindig ráígért. A fiatalembert Gyepes Gábornak hívták" - mondta a keddi sajtótájékoztatón Barta Zsolt, a Pepsi kommunikációs igazgatója.

Születésnapi ajándék, de a Fradi-múzeumba kerül a mez

"Éppen itthon voltam, amikor meghallottam, hogy hozzá lehet jutni Zoli mezéhez. Ráadásként mindig is segíteni akartam a fogyatékos gyerekeken. Ennél megfelelőbb alkalom pedig nem is lehetett volna a hathatós segítségre. Mindenképpen én akartam megszerezni a mezt, kissé öncélúan születésnapi ajándéknak szántam magamnak. Ennek ellenére nem marad nálam, hanem a Fradi-múzeumnak adom" - közölte Gyepes, aki a szintén angol másodosztályú Wolverhamptont erősíti. Azért kerül az Üllői útra a dressz, mert Gyepes és Gera a zöld-fehéreknél évekig együtt játszott.

Gerát meglepte Gyepes gesztusa

"Olcsón hozzájutottál - jegyezte meg viccesen Gera Zoltán. Egyszer egész furcsa telefont kaptam Gyepitől, azt kérdezte tőlem, mikor adom oda neki a mezemet? Micsoda? - kérdeztem vissza meglepődve, és csak azután árulta el, hogy ő nyerte a licitálást."Gera nagyon örült, kedves gesztusként értékelte a sérüléséből nemrégiben felépült védő adományát, el is érzékenyült valamelyest.


A Pepsi hozzátett egymilliót az összeghez (fotó: MTI)

Mindkét futballista reméli, hogy mások is kedvet kapnak az adakozáshoz, és különböző adományokkal segítik a Gézengúz Alapítványt. A tizenhat éve létrehozott alapítvány nemcsak a Gyepestől kapott pénzt vehette át, mert a Pepsi ehhez hozzátett még egymillió forintot.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!