Ábrahám
14 °C
31 °C

Még annál is nagyobb futballstadion kell

2009.04.14. 10:36
A sportszakállamtitkár szerint bizonytalanná vált az MLSZ tavaly októberben nyilvánosságra került Fehér úti stadionterve. A futballszövetség elnöke azt mondja, csak annyi történt, hogy kaptak egy nemet. Kisteleki István szerint kivárják a kormányváltást, és rájöttek, nem is harmincezres, hanem negyvenezres stadiont szeretnének. A Puskás Stadion felújítására nincs egy fillér sem, így egyelőre csak annyi biztos, hogy még jó ideig nem lesz Magyaroszágnak vállalható nemzeti stadionja.

Fél évvel ezelőtt az Országgyűlés sportbizottságában egy kérdésre adott válaszból derült ki, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) harmincezres, kizárólag futballra használt stadiont építene a budapesti Fehér úton található 6,5 hektáros területre. Azóta keveset lehetett hallani a tervekről, majd nemrég szintén a Parlamentben hangzott el, Török Ottótól, az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) sportszakállamtitkárától, hogy a beruházás abszolút bizonytalanná vált. Nem volt egyértelmű, miért lett kétséges az egyelőre Nemzeti Labdarúgó Arénának hívott MLSZ-stadion sorsa.

Közösködjenek inkább a Fradival

Török arról is beszélt, hogy a szövetség beruházását a legköltséghatékonyabban az Üllői úton lehetne megvalósítani: a Ferencváros vezetői ugyanis megkeresték az MLSZ-t, hogy a 23 ezresre tervezett új stadiont együtt 35 ezresre építsék meg. A sportbizottságban az is elhangzott, erről előterjesztés is készült a kormánykabinet részére, amire a Pénzügyminisztérium (PM) nemet mondott.

Tervek a Fehér úti stadionra

Úgy tudjuk, az ÖM előterjesztése magáról a Fehér úti stadiontervről készült, és gyakorlatilag tolmácsolta az MLSZ kéréseit. Ennek alapján ha nem is minden állami szerepvállalás nélkül, de mégis minimálisnak tűnő költségvetési hozzájárulásból lehetne újra modern stadion Budapesten. A szövetség önállóan építkezne, és bankhitelből fedezné az októberi euróárfolyamon még 11,5 milliárd forintosra becsült beruházás költségeit. A PM ezekre a kérésekre is nemet mondott.

Ezek közül az volt a legfontosabb, hogy a 6,5 hektáros, körülbelül egymilliárd forintot érő Fehér úti terület engedje át az állam az MLSZ-nek. A telken most egy futballpálya, egy lőtér, illetve bérlőként egy autókereskedés osztozkodik. Az önkormányzati tárca javaslata szerint a futballszövetség nem a vagyonkezelői jogot, hanem a földhasználati jogot kapná meg 49 évre az államtól. Ennek díja van, amit ebben az esetben a telken található – és a stadionberuházás után is itt maradó – lőtér felújítása válthatna ki. Ez a kialakítástól függően 150-350 millió forintba kerülne. A 49 éves földhasználat lejártával a stadion jelképes összegért az állam tulajdonába szállna.

Telek, kiemelt státus, kormánygarancia

A területet érintené az a feltétel is, hogy az MLSZ-nek fel kellene építtetnie azt a munkacsarnokot, amelyet a területet most kezelő Nemzeti Utánpótlás-nevelő és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) már megterveztetett, és az engedélyeztetést is elindította volna. A létesítmény a lebontásra váró Körcsarnokot váltaná ki, és az állam kedvezményes áron részleges használatot kérne itt az MLSZ-től. Az ÖM előterjesztése szerint a területen bérlőként jelenlévő autókereskedést is ki kellene váltani 2011-ig élő szerződéséből. Ennek – akár több száz millió forintra is rúgó – költségét a NUSI, vagyis az állam fedezné. Az MLSZ azt is kéri a kormánytól, hogy a beruházást nyilvánítsa nemzetgazdasági szempontból kiemelt státusúnak. Erre az engedélyeztetési eljárás meggyorsítása miatt lenne szükség.

A telek átengedése melletti legerősebb tétel a hitelfelvételhez kért kormánygarancia volt. Az MLSZ az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) szeretne kölcsönt felvenni, és a kért összeg 80 százalékáig szólna a kezességvállalás. (A kérés attól pikáns kissé, mert az állam elvileg hamarosan visszakapja azt a 3,1 milliárd forintot, amelyhez az Orbán-kormány kezessége mellett még 2001-ben jutott hozzá a magyar futball az MFB-től. Mivel a profifutball-fejlesztési kötvényt nem sikerült visszafizetni az MFB-nek, a bank 2007-ben a bíróság döntése után lehívhatta az állami garanciát, így a követelés az APEH-re szállt. A 3,1 milliárdot – szintén kormánygaranciával felvett hitelből – a nyíregyházi székhelyű Advertum Kft. fizeti vissza a futballklubokat tömörítő liga helyett, de épp az elmúlt hetekben merült fel, hogy a kormány visszalépne a kezességvállalástól.)

Az ÖM előterjesztése támogatta az MLSZ kéréseit, és azt javasolta a kormánykabinetnek, adja meg a kért támogatást. Erre nemleges válasz érkezett az előterjesztést megvizsgáló PM-főosztálytól.

Kisteleki: Láthatják máshogyan

"Abszolút nem igaz, hogy abszolút bizonytalanná vált a Fehér úti stadionberuházás. Annyi történt, hogy kaptunk egy nemet. De én ezt is nagyon komoly eredménynek tartom, mert azt jelenti: eljutottunk odáig, hogy volt mire nemet mondani – jelentette ki Kisteleki István. Az MLSZ elnöke azonban elsősorban a kormány körül kialakult bizonytalan helyzetnek tudja be a visszautasítást. – Azt érzem, a jelenlegi szituáció a minisztériumokban azt alakította ki, hogy inkább ne csináljanak semmit, hanem várjanak egy kicsit."

Így néz ki most a Fehér út

Kisteleki István úgy véli, jobb, ha az ügyben a végleges szót az új kormány mondja ki.

"A legjobb az, ha a Magyarországon legitimen működő kormány mond véleményt. Természetesen láthatják a helyzetet máshogyan, mint az MLSZ, de az is előfordulhat, hogy felismerik: válság ide vagy oda, itt életnek kell lennie. Mi beruházást akarunk idehozni, nem az államtól várjuk a megoldást. Az biztos, hogy ha megválasztják az új miniszterelnököt, mi rögtön ott fogunk tolongani Bajnai Gordonnál."

A szövetségi elnök megjegyezte, rájöttek, hogy egy dologban rosszul gondolkodtak. A Málta elleni világbajnoki selejtezőn helyet foglaló 36 ezer néző ugyanis azt jelenti, nem harmincezres, hanem negyvenezres stadiont kell építeniük. Az MLSZ-elnök szerint akkor is telt ház lett volna április 1-jén, ha nem adnak tízezer jegyet a gyerekfocistáknak, de ez a gesztus fontosabb volt, mint az elmaradt bevétel. Kisteleki István azt is világossá tette, megválasztásakor tett ígéretei között – ellentétben a hamarosan elkészülő telki edzőcentrummal – nem szerepelt az MLSZ-stadion. Elnöksége megkoronázása lenne, ha felépülne, de ha nem sikerül, akkor sem lesz hiányérzete.

Alávágnak-e a Népstadionnak?

Az MLSZ-elnök korábban nagyon határozottan kiállt amellett, hogy a szövetség egyedül és a – 2008-as magyar futball-Eb-pályázatban is szereplő – Fehér úti helyszínen építse fel a stadionját. Ez azért fontos, mert az ÖM a visszadobott előterjesztésben is hangsúlyozta, hogy az MLSZ és a Ferencváros terveit ötvözni kellene, az lenne a legjobb megoldás.

Egy szempontból biztosan ez lenne a legjobb változat: a Puskás Ferenc Stadion sorsával kapcsolatban. Amikor az MLSZ elképzelése nyilvánosságra került, világos volt, hogy a beruházás végleg alávágna az egykori Népstadionnak. Az új, 23 ezres Fradi-pályával, a 30-40 ezres MLSZ-stadionnal irracionális lenne tízmilliárdokat a felújításába vagy az újjáépítésébe befektetni.

Az ÖM előterjesztésében és Török Ottó sportbizottsági felszólalásában is volt szó az elaggott Puskás Stadionról. A megújítására jelenleg egyetlen állami forint sincs – nemcsak a munkálatokra, hanem az előkészítésre sem. Így a szakállamtitkár szerint a magántőke bevonása az egyetlen járható út, és leporolják azokat a terveket, amelyek a még Gyurcsány Ferenc sportminisztersége alatt kiírt, a befektetők megszondázását szolgáló pályázatra születtek. Akkor volt érdeklődő, ám azóta több tanulmány is megállapította, tisztán üzleti alapon, az állam bevonása nélkül nem tartható fenn egy, a jelenlegi stadionhoz hasonló méretű létesítmény. Az MLSZ épp a nemzetközi sportmarketingcég, az IMG tanácsára döntött úgy, hogy jóval kisebb stadiont épít. Kisteleki pedig világossá tette, nem csinál érzelmi kérdést az egykori Népstadion megújtásából, ha nem üzemeltethető gazdaságosan, akkor nincs értelme felépíteni.

Lelkesedés van

Egyelőre tehát csak annyi biztos, hogy tovább rohadhat a Puskás Stadion. A szövetség – látva a legutóbbivb-selejtező iránti lelkesedést – leglább arról döntött, hogy amennyiben a lelátók statikai állapota megengedi, felszereltet 15 ezer széket a felső karéjra. Ettől persze még nem lesz vállalható stadion Budapesten.