Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Sör nélkül élvezni Torghelléék játékát

2011.10.24. 16:24
Lehet-e alkohol, szotyi és zsíros kenyér nélkül jól éreznünk magunkat egy október végi, NB I.-es meccsen? Mihez fogunk kezdeni a három alapkellék nélkül? Kénytelenek leszünk nézni, mi történik a pályán? Azért nem ilyen súlyos a helyzet, a Honvéd-Diósgyőr bajnoki kellemes szórakozás. A pálya széléről csodálhatjuk a fiúk technikáját, a hátunk mögött pedig az ország legjobb tábora, a diósgyőri üvölt fáradhatatlanul.

Azt most hagyjuk, az NB I.-es stadionokat végiglátogató párosunk egyik tagja miért érkezett úgy a péntek este 18 órás kezdésű Honvéd-Diósgyőr bajnokira, hogy nem ihatott egyetlen kortyot sem és semmi olyat nem ehetett, amit a Bozsik büféjében enni lehet. Alapvetően úgysem érdekel senkit, ráadásul amúgy is elég nagy fájdalom volt az neki. Legyen elég a tény vagy inkább a feladat: úgy kellett élveznie egy első osztályú magyar bajnoki mérkőzést, hogy két kötelező alapkelléket, azaz sört és szotyit egyáltalán nem vehetett magához. Fitneszmenü á la magyar stadionvalóság. Ha valaki próbálta már, az biztosan együtt érez. Hogyan lehet egy ilyen kellemetlen és valójában életszerűtlen szituációból kihozni a maximumot, csapolt Borsodi és állandó pattogtatás nélkül fagyoskodva a lelátón? Le kell menni a pálya szélére és hallgatni a Diósgyőr  - minden iróniát félretéve - fantasztikus és fáradhatatlan táborának hangját. Vagy talán máshogy, de mi most ezt próbálhattuk ki. Igazi élmény volt.

8 bites romantika az eredményjelzőn

Rendfenntartó erők hada vár minket a Határ úti metrómegálló kijáratánál, látszik, komolyan készülnek a csapatot idegenbe is százával elkísérő diósgyőri drukkerekre. Az alkalmi paprikaárusok kis asztalukkal gyorsan átköltöznek a felszínre, számukra a robotzsaru legalább akkora ellenfél, mint a közterületis. Balhénak vagy balhéra készülésnek nyomát sem látni, és ez így is marad egész este. A meccs után azért körbefut a szokásos lelátói álhír: állítólag valahol kint volt egy kis matek, amiről aztán később kiderül, tényleg álhír volt. A kispesti kommunikációs igazgató kedves, a meccsre olyan jegyeket ad le a nevünkre, amelyekkel az egész stadiont bejárhatjuk, sőt egy-egy MLSZ-mellény is jár hozzá, hogy mint alkalmi fotósok, a pálya melletti meghatározott területekre is lemehessünk testközelből megfigyelni a táborokat, a hangulatot.

Fotó: Sarkadi Bálint /

A tökéletes eredményjelző nem a magyar futballstadionok elengedhetetlen kelléke, nincs ez máshogy a Bozsikban sem. A színes, nagyméretű mátrixtáblán DVTK helyett Diósgyőr FC felirattal tisztelik meg a vendégeket, bár vélhetően ez senkit nem fog összezavarni, és nagyjából fedi is a valóságot. Az alábbi videón látható animáció pedig azon túl, hogy visszahoz valamit a nyolcvanas-kilencvenes évek Commodore-grafikáinak romantikus hangulatából, minden egyes hazai gólnál megjelenve tovább fokozza az amúgy is fergeteges hangulatot.

Ahogy közeledünk a kezdéshez, úgy gyűlik szépen össze eleinte apránként, majd egyre nagyobb foltokban a hazai és a vendégtábor. A Himnusz alatt már jó öt-hatszázan lehetnek a diósgyőriek, és kicsit késve még befutnak vagy kétszázan. Tekintve, hogy péntek délután van, a meteorológusok esőt jósoltak, három órás az út Miskolcról, ez több, mint tiszteletreméltó teljesítmény. Ilyet Magyarországon nem nagyon csinál egyetlen tábor sem, csak a mindig lelkes diósgyőriek. Hazai oldalon is szép a látszám, lehetünk összesen olyan háromezren, tényleg forr a lelátó, ahogy a Nemzeti Sport írná. Rangadó lesz.

Alkohol és szotyi nélkül akár teljes is lehetne a letargia

Azt már eddig is tudtuk, hogy hazai, de főleg fővárosi bajnokira jórészt a lelátó hangulata miatt jár az ember. Lehet barátkozni, beszélgetni és sört, vagy hidegebb időben forralt bort inni, miközben kicsit arrébb, azon a nagy zöld mezőn valakik rúgdossák a labdát. És ez jó, mert ettől másabb, mint lemenni a kocsmába, és ugyanezt művelni, csak épp egy tévé előtt, némileg melegebb környezetben egy kockásterítős asztal köré gyűlve. Lehet, hogy alkoholista dumának tűnik, de tényleg az van, hogy abban a formában szinte az egész élvezhetetlen, ha nincs az ember kezében folyamatosan sör és nem lehet a másik székére köpködni a szotyihéjat. Valamit mindig csinálni kell a nézésen túl, ha mást nem, ropogtatni, kortyolni, mert különben hamar képes felmenni a pumpa. Volt olyan szerencsénk, hogy - a szép fehér, MLSZ-es mellénynek köszönhetően - a pálya széléről, tesközelből követhettük végig a találkozót, így kettőnk közül nem csak a hazaiak iránt erősen elkötelezett egyikünk, hanem a fitneszprogramját rosszul időzítő másikunk is élvezhette az estét, hiába, hogy nem fogyaszthatott.

Fotó: Sarkadi Bálint /

Az embernek már attól is lámpaláza van, ha ott áll a játékoskijárónál, a kispadok közelében. Milyen lehet akkor a pályán szaladgálni? Mintha minket is éltetnének, majd felváltva anyáznának a nézőtérről, pedig nyilván nem, de ha ott lent állsz, már nem az éltető-anyázó nézőtér része vagy, hanem a pálya tartozéka. Úgy érzed, neked is szól a hőbörgés, meg a füttyszó, téged is hibáztatnak, ha az a köcsög bíró (általános alany) nem fújja be a szabadot a Honvédnak, ahogy azt is érzed, a gólban kicsit neked is részed volt, a hirtelen feltörő örömüvöltés útjában állni egyszerre félelmetes és egyszerre megható élmény. Mire a spanyol különítményhez tartozó Gallardo a 17. percben vezetést szerez a vendégeknek, pont odaslattyogunk a hazai kapu mögé. Teljesen mindegy, hogy a bal szélen nem Iniesta, hanem Tisza Tibor fut el, halljuk, ahogy kapkodja a levegőt, ahogy a vízes füvön középre passzolja a labdát, a tompa puffanást, ahogy Gallardo közelről a kapuba passzol.

Közben a honvedfc.hu egyik fotósával beszélgetünk. Általában ilyen szögből, a táborok elől követi a meccseket, próbálja elkapni a pillanatokat. Volt már, hogy az egyik vidéki stadionban a helyi lap munkatárásának nézték, összeálltak a szurkolók egy csoportképre, fotózza le őket, és amikor megkérdezték, mégis hol fog megjelenni, a választ meghallva erősen méltatlankodni kezdtek. Ettől függetlenül azonban teljesen nyugodt az élete, bármelyik pályán bármelyik tábor elé oda lehet menni, soha, semmilyen atrocitás nem fogja érni. És, hogy a szurkoló is csak ember, megtudtuk, a meccsenként elkattintott százas nagyságrendű felvételből inkább azokat nézik meg utólag, amelyiken rajta lehetnek, a pályán történtek legfeljebb illusztrációnak jók, azok szinte mindig ugyanazt a tematikát hozzák.

Az első félidő hátralevő részére visszamegyünk a lelátóra, hogy csatlakozzunk a velünk együtt érkező diósgyőri ismerősökhoz. Itt a társaság azon tagja, aki nem ihat, nem ehet, nem csinálhat semmit, teljes letargiába esik. Annyira nem tud mit kezdeni magával, hogy kiszakad a felszabadultan, sörtől fűtve sztorizgató társaságból, kiesik a ritmusból, képtelen bekapcsolódni a zrikálásba, inkább odaáll a korláthoz és kínjában Torghelléék játékát nézi. Közben azon gondolkozik, vajon ha mindig csak egy ember áll a büfénél, hogy lehet mindenki kezében sör. Aztán kiderül, hogy ez azért van, mert a pult mögött álló szőke hölgy a világ egyik legkedvesebb és leggyorsabban kiszolgáló csaposa, valamint, hogy azok az egy emberek egyszerre általában többet rendelnek, majd sajátosan egyensúlyozva a két kézzel átfogott korsókat, odahordják a hátrahagyott többieknek.

Fotó: Sarkadi Bálint

A második félidő végére megint visszatérünk a pálya szélére, odamerészkedünk a fáradhatatlanul éneklő diósgyőri tábor elé. Ekkor már 1-1 az állás, Torghelle megint betalált, a hangulat a tetőfokon, vagy legalább ahhoz nagyon közel. Közben telefonon elér minket egy otthon maradt kollegina, így vadul integetni kezdünk, hátha megörökít minket a kamera, de azért figyelunk arra, hogy még véletlenül se zavarjuk meg a támadásaikat szövögető vendégjátékosokat. Öt perc után össze is jön, benne vagyunk a tévében. A Honvéd közben fordít, Abass a 80. percben pont a túloldalon talál be, úgyhogy nem látunk az egészből semmit. Kispestes felünk nehezen tudja magába fojtani örömét, pedig a diósgyőri Tapírok előtt állva azért nem kéne ugrálva ünnepelni. Szerencsére nem elsőbálozó, így a levegőbe csapott karok hamar zsebrevágódnak, és az arcra kiülő öröm is a pálya felé fordul.

Torghellét azért mégsem illendő szidni

Miskolcról a Bozsikba menni, ráadásul a hazai szektorba kicsit olyan, mint amikor az ember a Glastonbury fesztivál után a kazincbarcikai Kasza Napokra megy. Nem mintha bármi baj lenne a Honvéd otthonával, de a vadkeleten az ember már elszokott attól, hogy a meccs előtt pár perccel még szabadon választott szektorban tud találni ülőhelyeket, és a sorbanállás sem okozhat akkora problémát, amekkora miatt bármiből ki lehetne maradni – cserébe pestiesítve van a sörár is. Az élményeken persze kicsit rontott, hogy vendégként a hazaiból nem illendő dolog hangot adni valódi véleményünknek Torghelle Sanyival kapcsolatban, és a bíró felmenőit sem érdemes akkor a szánkra venni, amikor épp tapsviharral jutalmazza körülöttünk mindenki. Egyébként jelenleg igazán több néző járna ennek a családias csapatnak, jó helyen állnak, egész tetszetős a foci is, de diósgyőri szimpatizánsként teljesen érthetetlen, miért nem őrült meg mindenki a második hazai gólnál, és miért nem zavart sokáig senkit, ahogy a nagyjából 800 fős miskolci szurkolótábor szokás szerint hangosabb a hazaiaknál. Van itt egy dal, aminek az a kezdete, hogy "meccsre járni a legfaszább dolog." Jó lenne, ha ezt egy bronzra hajtó csapat szimpatizánsai is felismernék, és már nem nézne mindenki hülyének, amiért foglalkozok az NB I.-el.

egy diósgyőri drukker

Ugyan ez most nem a vendégtábor méltatásának a helye - megyünk majd Diósgyőrbe is -, de hogy lefújás után is teljes hangerővel és egy  ütemes "Ez Miskolc" szlogennel éltetik vesztes csapatukat, tényleg döbbenetes. Az pedig szinte felfoghatatlan, hogy a szurkolást megköszönő játékosokat még egy további pacsizásra is kihívják a kerítéshez.

Minden hiányzott, de mégis minden megvolt

Kifelé menet még megcsodáljuk a honvédos életérzésnek és a klub legendáinak emléket állító tárlatot, amit a létesítmény újkori felújítása után, egy remek ötlet keretében maguk a szurkolók festhettek a bejárat és a lelátó közötti falszakaszra. Nem az a legviccesebb, hogy Es(z)terházy Mártonnak, a klub egy korábbi klasszisának nevét vélhetően véletlenül elírták, hanem hogy eddig nem tűnt fel senkinek, aki illetékes. Néhány éve ott van már, miközben a klubházban legalább három bajnokcsapat tablóján ellenőrizhető a helyes írásmód, vagyis egy plusszban ottmaradt "z" betűt érdemes lenne átfesteni a háttér fehérjére.

eszterhazy
Fotó: Sarkadi Bálint /

Egyikünknek minden hiányzott, ami miatt és semleges nézőként egy pénteki, NB I.-es bajnoki igazán jó lehet, másikunknak minden megvolt, hőn szeretett csapata fordított, nyert, és dobogós helyen zárta végül a hétvégi fordulót. Viszont mindketten élveztük, hogy testközelben lehettünk, nekünk is üvöltött két-háromezer ember és a csúnyán bebőrözött középhátvéden túl, mi láttuk a legközelebbről, ahogyan egy spanyol légiós Puskás egykori klubjának kapujába talál.

Korábban jártunk már a Vasas-Újpesten, az MTK-Veszprémen és Szendrőládon is.

A cikkhez itt szólhat hozzá.