Lengyelország 7 ponttal, veretlenül, 2-0-s gólaránnyal, a csoport második helyén megy tovább a nyolcaddöntőbe, ahol Svájc lesz az ellenfele.
a 37 éves védekező középpályás. Így ő is játszott még egy Eb-n.
Úgy tűnik, minden résztvevőnek elege van már a meccsből, de már csak 3 percig kell tologatniuk a labdát.
Három meccs után 0-5-ös gólaránnyal állnak pont nélkül.
Nem sietős a lengyeleknek, elvannak a passzolgatással.
Mexikói hullámmal kezdték szórakoztatni magukat, az ukránok nem szálltak be, elhalt a hullám, mire a lengyelek fütyülni kezdtek.
mint mi két meccsen a norvégok ellen még a pótselejtezőn.
Csak Lewandowski nincs a labda mögött a lengyeleknél. Mégis sikerült mögéjük kerülni, jött is laposan visszafelé a beadás az ukránoknál, de Krychowiak lábai között elakadt, aztán ő maga is hozta ki.
Jarmolenko lőtt távolról ballal, a lengyel kapus könnyedén fogta és indított egyből.
Előbb Konopljanka húzott be három védő között, majd lőtt a blokkba, aztán középről jött a bal alsóra egy lövés Roantól, de Fabianski fogta másodikra. Fedeckij stoplival előre csúszott a kapura, nem volt szép jelenet.
Sántítva megy le a pálya mellé, nagyon fogja a combját, ebből csere lesz.
az ukránok meg nem szakadnak meg a támadásaiknál a nagy hajtásban, álldogálnak, poroszkálnak, esetleg megpróbálnak néha egy cselt vagy egy beadást, hátha. És szinte minden támadásindításnál Konopljankát keresik, akit azért igyekeznek távolabb tartani a lengyelek.
Szinte garantált a lengyelek második helye, ezt érezzük is rajta. Zozulja fejelt még, majdnem meglett az egyenlítés.
A háta mögé jött a labda, fordult volna, de elesett közben, így kapták a lengyelek a labdát.
Sikerült lesre mozogniuk, így még lövésig sem jutottak el a kontra végén.
Van még cseréje az ukránoknak, de nem tűnik nagy gondnak.
Egy ukrán védő sem gondolta, hogy fognia kéne, fejelt is a lengyel csatár, de elment a kapu előtt a labda.
Mezét húzták, aztán elkaszálták hátulról Zozulját a tizenhatoson belül, de nem fújta be a bíró.
Megint furcsán pattant ki a lengyel védőkről a belőtt labda, Zincsenko azonnal lőtt jobbal, de nem tudta leszorítani. Zozulját lerántották közben, de nincs büntető. Sőt, még a lerántást végrehajtó Pazdant kellett ápolni kicsit.
Abban bízott, hogy így majd szabadot kap, ám mivel inkább ő volt szabálytalan, és így kezezett is, az ukránok jöttek. Nagy izgalom nem támadt a szabadrúgásból, stabilan őrzik a vezetést a lengyelek.
pedig csak 19 éves. A higgadtsága csak annyit kell érteni, hogy láthatóan nem izgul, teljesen nyugodtan adja el simán a labdákat a hosszabb passzoknál.
Legalább egy döntetlent szeretnének összehozni az Eb-n. Jarmolenko beadása mindenki feje fölött elszállt, Ciolek engedte ki a labdát, miközben nagyon birkózott Sztyepanenkóval.
Azonnal elvesztik a labdát, ha megpróbálják kihozni, a felszabadításokkal pedig még eddig sem jutnak, az is egyből ellenfélhez megy.
Egy beadást fejeltek vissza szépen, Zozulja nem mert egyből lőni, inkább Konopljankának passzolt, aki fölé vágta 17-18 méterről.
Hiába rúgnának még egy gólt, akkor ők és a németek is 7 ponttal, 3-0-s gólaránnyal állnának, így a sárga és piros lapok döntenének közöttük. A németeknek 3 sárgája van, a lengyeleknek már 6.