Zoltán
19 °C
32 °C

A Honvéd nagyon nehéz ellenfelet kaphat a BL-ben

2017.06.19. 09:50

Hétfőn délben, Nyonban készítik el a labdarúgó Bajnokok Ligája első két selejtezőkörének a sorsolását. A magyar bajnok Budapest Honvéd a másodikban csatlakozik be. 

Az UEFA nyilvánosságra hozta azokat a földrajzi elhelyezkedés alapján összeállított csoportokat, amelyből ellenfeleket húznak majd egymásnak. A Honvéd nem lesz kiemelt, nagyon nehéz ellenfelet kaphat.

A 2. csoportban a kiemeltek, amelyek a Honvéd ellenfelei lehetnek: FC Köbenhavn (dán), BATE Boriszov (fehérorosz), FK Asztana (kazah), Rijeka (horvát), Sheriff Tiraspol (moldáv), Hapoer Beer-Sheva (izraeli).

A felsorolt csapatok mindegyike komoly feladatot jelenthet. A Köbenhavn a harmadik, a BATE az ötödik legerősebb csapat a második körben, a fehérorosz bajnok kétszer is kiverte a Debrecent az elmúlt években. Mindkét klub komoly BL-főtáblás tapasztalatokkal rendelkezik. 

A kazah bajnok játékoskeretének értéke háromszor annyi, mint a magyar bajnoknak. A Rijeka erejét mutatja, hogy azt a Dinamo Zagrebet és Hajduk Splitet előzte, amelyet a horvát bajnokság 1992-es indulása óta csak egyetlen egy csapatnak sikerült, ráadásul a Dinamo 11 éve tartó egyeduralmát szakította meg. 

A Sheriff Tiraspol is erős csapat, 14 légiós, közte négy brazil szerepel a keretében. A Hapoel pedig a magyar védőjátékossal, Korhut Mihállyal lett bajnok.

Az Európa Liga első körében majd három magyar, a Videoton, a Vasas és a Ferencváros lesz érdekelt. A 100 indulót a BL-hez hasonló elvek alapján osztották 10 csoportba. A második számú kupa sorsolását szintén hétfőn, 13 órától tartják, a Videoton és a Ferencváros a kiemelt, a három kupacsapatunk lehetséges ellenfelei:

  • Videoton: Dinamo Batumi (grúz), Pjunyik Jereván (örmény), Partizani (albán), Siroki Brijeg (bosnyák), Balzan FC (máltai)
  • Ferencváros: Jelgava (lett), B36 Tórshavn (feröeri), Connah's Quay (walesi), Ballymena United (északír), Pristina (koszovói)
  • Vasas: Mladoszt Podgrocia (montenegrói), Beitar Jerusalem (izraeli), Milsami Orhei (moldáv), CSZKA Szófia (bolgár), Vojvodina (szerb)