A sok pénz nem tud BL-döntőt nyerni

A magyar kéziválogatott norvég kapitánya, egyben a Győr edzője, Karl-Erik Böhn, valamint a Ferencváros dominálta a nőikézi-szezon végét.

Klubválogatott

A tavaly augusztus végén kinevezett Böhn kapitány – miután ősszel váratlanul kirúgták Konkoly Csabát – Győrben klubedző is lett. Kézenfekvő megoldásnak tűnt, van rutinja, élettársa (Heidi Löke) a győri csapat tagja.

Az mostanra kiderült, ő sem tudta a legnagyobb sikert elérni a csapattal . A Győr szerkezeti hiányosságai elhatalmasodtak.

Az első benyomások nem feltétlen pozitívak, mert ezzel a játékosállománnyal meg kellett volna nyernie a BL-t. Persze van abban valami magyaros, hogy BL-döntőt egyetlen más nemzet sem veszített annyiszor, mint mi, kilenc próbálkozásból kétszer sikerült. (Minden más kupában is negatív a mérleg.)

Böhn közel állt a győzelemhez, mert ha csak egy góllal többet visz a visszavágóra a Győr, hős lenne. Nyilván teljesen más attitűddel kezelné mindenki, mint most. Így elég nehéz lesz kitörnie a rosszul meccselő edző kategóriájából.

Nem egészen világos pillanatnyilag a győri szerepvállalásnál, hogy miért lehet őt hibáztatni, és miért nem felelős. A bombaerősnek gondolt győri keret értékét épp a Podgorica árazta be: balkezes átlövő, jobbkezes szélső, illetve cserebeálló nélkül már nem is volt annyira erős a Győr. A keretet nem Böhn állította össze, ő csak beugróként megörökölte, volt viszont fél éve, hogy Lekiccsel megértesse és elfogadtassa, miért igazolták le, és hogy a balkezes Ana Grost felhozza. A szlovén Gros első három BL-meccsén 18 gólt lőtt 2010-ben, a beilleszkedésével nem sok gond volt, most az egész szezonban nyolcat szerzett. (El is szerződött Németországba.) Vérten megsérült, bár előtte formahanyatlása szembetűnő volt.

Görbicz Anita viszont szárnyakat kapott, nagy kérdés, mekkora ebben Böhn szerepe, új edzésmódszerei, hogy nem felügyelője vagy utasítója, hanem partnere a játékosnak. Görbicz a szélről is pontos volt, irányítóban is fickándozott. A döntőben védekezési hibái sem voltak, labdákat szerzett, mert jól olvasta a játékot, az ő tekintetén látszott a mindent elsöprő akarat, a győzi akarás. A többiekről ezt már nem lehetett ugyanilyen bátorsággal kijelenteni.

A döntő előtt amúgy volt egy érdekes nyilatkozata, miszerint Popovicsot hagyni kell lőni, mert Haraldsen ismeri őt. Azt ellenben nem gondolhatta, hogy hat vagy hét méterről hagyják lőni a társai Popovicsot, aki meg sem állt 14 gólig. A második meccsen már sokkal keményebben fogták, nem is jött össze neki csak három gól.

Mindenesetre a nyilatkozat azt sugallta, mintha a játékosok egymást közt megbeszélték volna, mit fognak játszani, Böhn pedig asszisztált ehhez. Nem mert és nem akart beleavatkozni semmibe, mert úgy gondolta, hogy ez a vékonyabb győri keret is van annyira erős, hogy egy Podgoricát legyőzzön.

A bajnoki döntőkön is inkább csak sodródott, igaz, szerencséje volt kétszer is az ETO-nak, mindkét meccset megnyerte. Egyszer klasszikus hajrával (37-33), egyszer csak brusztolva, az ellenfél hibáival (28-27).

Az lett volna a hatalmas meglepetés, ha valamelyik meccset elveszíti, mert a Fradinak is van ugyan egy erős kezdősora, de a perememberektől maximum egy-egy villanásra telik, egyelőre nem befolyásoló erők. A világbajnokokkal felálló Győrnek tehát kötelező volt nyernie, mert a magyar összevetésben érzékelhető a megduplázott költségvetés.

Európai viszonylatban a költségvetéssel nem lehet döntőt nyerni, ha vannak lyukak a keretben. A sok pénz nem jár együtt szükségszerűen a sikerességgel, ha egy edző nem képes a sok jó játékost egy közepesen jó védelembe rendezni. Az összhang hiánya akkor volt leginkább érzékelhető, amikor Kovacsics ment cserélni, miközben a helye üres maradt, és az egyébként nehéz visszavágó meccsen rögtön könnyű gólt dobott a Buducsnoszt.

A montenegróiak a visszavágón 12 perccel többet voltak hátrányban, az első meccsen néggyel. Vagyis összesen 16 perccel. Ezt nem kihasználni alighanem edzői hiba. Ez a válogatottra nézve sem tűnik jó jelnek, mert ha előnyben képtelenek vagyunk eredményesen játszani, akkor zavartalanul összetörhetnek bennünket a fizikailag sokkal erősebb csapatok, és van néhány ilyen.

Konfliktuskezelő

Böhn az első külföldi kapitány a kézilabdában, elsősorban a szellemiségének – a játék mindenkori élvezetének meghonosításért - igazolta őt a hazai szövetség. Az első komoly fokmérője a válogatottal a decemberi Európa-bajnokság lesz. Addig még két selejtezőt is játszanak (Azerbajdzsán, Fehéroroszország), de ezeket simán hoznia kell. (Csoportellenfelünk még Németország).

A Fradiról mindig elmondják – edző, játékos, sportvezető -, hogy hatalmas szívvel játszanak. Szív és odaadás nélkül ezt a Viborgot képtelenség is lett volna legyőzni. Elek Gábor tökéletesen érezte – nem először – a játékot, jó volt a kottája. Azt is mindig mondják, ott még jelent valamit a himnusz, nincsenek tele külföldiekkel. A KEK azonban gyengébb, mint a BL, még ha a BL-ben szereplő csapatokon keresztül is vezetett az út a trófeáig. (A sportágat uraló Norvégia idén nem adott döntős csapatot, az oroszok sem.)

A válogatottnál is ezt az odaadást szeretnénk viszontlátni, Böhnnek hatalmas felelőssége lesz, hogy a Fradi-Győr ellentétet jól kezelje - az első Fradi-villongás már győri kinevezésekor megvolt -, hogy a cél ugyanúgy motiváljon mindenkit. Mert ebből a két csapatból egy jó válogatottnak kellene kijönnie. Legutóbb pedig a döntőn szólt be a Fradi-tábor a Győrnek.

Böhnnek a mentalitásából adódóan teljesen más a vereséghez való viszonya, mint a magyaroknak. Megszokta, hogy egy-egy vereség belefér, nem történik semmi, a norvégok kikaptak a németektől a világbajnokság első meccsén, de aztán megnyerték a tornát. Néha nem is érti, miért kritizálják, ha nem nyer, a skandinávok sokkal türelmesebbek.

Hamarosan ki fog derülni, mennyire ért egy csapat feltüzeléséhez, felpörgetéséhez, hogy ezt angolul – kommunikációs zavar nélkül – meg lehet-e tenni. Mert ha nem, akkor a kiugró eredményekre csak várhatunk, miközben Montenegró, Hollandia olimpiai selejtezőt játszik.