Körülbelül úgy vergődnek, ahogy mi tegnap. Ez persze semmit nem von le az érdemünkből.
Kilenc gól és számtalan zseniális megoldás.
Gratuláció ezért.
És az utolsó dán akció mellé ment. Azt amit kedden elveszítettük, ma visszanyertük. Olyannyira, hogy akár még csoportelsőként is folytathatjuk a vb-t. Pénteken Japán következik.
van hátra. Na ez szép volt lányok!!!
Okkels lövése viszont nem.
Na de aztán visszaszerezzük.
De ez sem baj, fölényesen nyerünk.
védte Toft.
Hansen remekül szállt be a játékba, szerencsére csak a második félidőben.
Kiváló labdajáratás után betörésből gól.
Ezt Mayr Szabina bizonyította.
Hansen újabb gólja.
akkora gólt lő, hogy csak na.
Kicsit féltünk, de a válogatott talpra állt. Szép.
Görbicz beállóból vágta be.
dán belemenést is.
Bevágta, de szegény dán edző már letette a T betűt, ez sem gól. Tényleg, ma minden bejön.
de ez most mellé ment.
Mi!
És adott gólpasszt Szamoránskynak.
Bódi fölé pattintotta, aztán hosszú idő után kapunk egy gólt.
Most Szamoránskyval lövett újabb gólt, amit tegnap a montenegróiak tettek meg velünk, ma azt visszaadja a sors.
Aztán Görbicz lő egy elképesztő felsősarkost. Bravó.
Ma aztán végképp csak jókat mondhat és még jobb játékra buzdíthat.
Körülbelül úgy vergődnek, ahogy mi tegnap. Ez persze semmit nem von le az érdemünkből.
fejbe lőtte a dán kapust, aztán egy újabb Bíró-bravúr. Ez az.
A dánok most csúsztak teljesen szét.