A San Antonio szétszedte a Heatet a bajnoki címért

A San Antonio Spurs hétfő hajnalban 104-87-re verte az NBA Finals ötödik meccsén a Miami Heatet, amivel 4-1-re megnyerte a Nagydöntőt, ám nem pusztán az volt kiemelkedő teljesítmény, hogy sorban háromszor verték 1-1 után LeBronékat, hanem inkább az, ahogy verték őket.

A Spurs egyetlen veresége, még a második meccsen, mindössze 2 pont különbségen múlt, miközben a győzelmeik rendre komoly sikerek voltak, hiszen a négy meccsből mindet legalább 15 ponttal nyerték - az utolsó három átlaga 19 pont volt

Ezzel az idei döntőnek egészen más képe volt, mint a tavalyi adok-kapoknak a Heat és a Spurs között, amikor is elképesztő csatában, 7 meccsen dőlt el a bajnoki cím sorsa. És bármennyire furcsa, a kulcsot nem a San Antonio „három nagy” játékosa jelentette, mert bár Tim Duncan, Tony Parker és Manu Ginobili is remekelt, az igazi különbség a Finals MVP-jének választott Kawhi Leonard lett, aki a harmadik meccstől kezdve minden idők egyik legjobb teljesítményét hozta az NBA-döntőkben.

Az utolsó három meccsen 23,7-es pontátlaga volt 9,3 lepattanóval, emellé meccsenként két labdaszerzést és két blokkot is hozzáadott, illetve arról a nem elhanyagolható tényről se feledkezzünk meg, hogy szinte minden percben, amikor pályán volt, ő őrizte LeBron Jamest, vagyis egy másodpercig sem lazsálhatott.

Leonard 2011-ben, 19 évesen került a Spurshöz, ám az akkori drafton senki sem gondolta volna, mire lehet képes. Már pusztán azzal, hogy nem lottós választással ilyen teljesítményt nyújtott ebben a szezonban, minden várakozást felülmúlt, de neki nem volt elég - előbb saját csapatának legendáit kezdte elhalványítani a pályán, majd sorban három meccsen a világ legjobb kosarasával tette ezt.

A döntő sorozat másik nagy lépése az volt, hogy Gregg Popovich, a San Antonio vezetőedzője képes volt váltani és a vereségük után Tiago Splitter helyett Boris Diaw-ot küldte pályára, amikor a Miami a kisebb, de gyorsabb embereivel támadt és védekezett. A francia képes volt megtartani védekezés közben Chris Bosht és Rashard Lewist, és eközben bár ugyanannyi pontot (6,2) hozott, mint Splitter, 8,6 lepattanója és 5,8 asszisztja és a jobb hárompontosai rengeteg pluszt jelentettek csapatának.

Amikor a Spursnek ment a játék, akkor a Heat lényegében tehetetlen volt. A Miamiban összehozott Nagy Hármas - James, Bosh és Dwyane Wade - egy főre redukálódott, hiszen a 28 pont fölötti átlaggal záró LeBron mellett Wade 15,2 és Bosh 14 pontja nagyon kevés volt; előbbi mindössze 21 pontot szerzett a két utolsó meccsen.

Persze nagyjából 2,5 meccs után sejthető volt, hogy bármi történhet, ez Tim Duncanék döntője lesz. 10 negyed alatt ugyanis az egy negyedben és az egy félidőben hozott teljesítmény is az övék innentől kezdve az NBA-döntőkben: az első meccs negyedik negyedében 16-ból 14 próbálkozásuk volt jó, míg a harmadik meccs első félidejében ugyanez a mutatójuk 33-ból 25 volt.

A Heat nem tudott mit kezdeni azzal az energikus, ugyanakkor rendkívül alázatos játékkal, amit a Spurs tökélyre vitt a szezon során. Sosem álltak le a passzokkal, mindig addig járatták a labdát, amíg sikerült egy embert szabadra állítaniuk, és persze az is kellett ahhoz, hogy fizikálisan bírják a hosszú szezont, hogy Popovich emberemlékezet óta a legmélyebb kispadot állítsa össze, melynek köszönhetően egyetlen Spurs-kosaras sem volt 30 percnél többet pályán az alapszakaszban átlagban.

Az idei Spurs-győzelem a pont egy évtizeddel ezelőtti Detroit-sikert idézi. 2004-ben a Los Angeles Lakers volt az NBA királya olyan játékosokkal, mint a 26 éves, abszolút csúcsformában játszó Kobe Bryant, Shaquille O'Neal, Gary Payton, Karl Malone vagy épp Derek Fisher. Ezzel szemben a Pistons inkább a csapatról, mint a játékosokról szólt, ahogy az idei bajnok Spurs is, amely 4-1-re nyert, akárcsak 10 éve a Detroit.

Órási meglepetésről viszont nem beszélhetünk, hiszen Tim Duncan, Tony Parker, Kawhi Leonard és a többiek mind-mind kiváló játékosok, mint ahogy az a Manu Ginobili is, aki 36 évesen képes ilyenekre.

Ráadásul az idei döntő - és szezon - Patty Mills (25), Kawhi Leonard (22) és Danny Green (26) előretöréséről is szólt, ami egyben azt is jelenti, hogy 2014 nem az öregedő Spurs egyik utolsó esélye volt, hiszen Leonard köré akár egy hasonlóan erős és időtálló csapatot lehet építeni, bár az, hogy sorban 17 éven keresztül - ez pont az az időszak, amióta Tim Duncan először Spurs-mezt húzott - bent voltak a rájátszásban, nem biztos, hogy sokáig tartható.

A San Antonio Spurs ötödik bajnoki címét nyerte, az elsőt 1999-ben szerezték, két évvel azután, hogy Tim Duncan hozzájuk került. Ő, Parker és Ginobili egyébként az első hármas (vagy több játékos), akik négy címet nyertek együtt Magic Johnson, Kareem Abdul-Jabbar, Michael Cooper és Kurt Rambis négyese óta, már pedig ők utoljára 1988-ban szereztek címet. Tim Duncan a második NBA-játékos lett John Salley után, aki három különböző évtizedben is bajnoki címet nyert.

Az ötödik, döntő meccs után persze a Heat emberei nem győzték dicsérni az ellenfelet. Chris Bosh azt mondta, életében nem hogy nem játszott ilyen jó csapat ellen, nem is látott jobbat, míg az edző Erik Spoelstra azt emelte ki, hogy bármennyire jók voltak, tehetetlennek tűntek a Spurs ellen. A győztes csapat edzője, Popovich számára még értékesebb lett az idei győzelem azzal, hogy egy annyira erős csapatot győztek le, mint a Heat.

Tony Parker, aki negyedszer lett bajnok, azt mondta, ez a cím számára a legkedvesebb, hiszen tavaly hat év után nagyon közel jártak, de most, hét évvel az előző után újra ünnepelhetett. Ám a döntő utáni legfontosabb mondat talán Jamesé volt, aki ezzel zárt: „Ők a legjobbak, akik ellen valaha játszottam. Így kell csapatban játszani a kosárlabdát... sosem az egyénekről szól a játék.”