Michelisz: Olyan erőt érzek, amit két éve nem

2019.12.11. 17:54
A hétvégén a WTCR, vagyis a túraautó-világkupa bajnoki címéért küzd Michelisz Norbert, aki az Indexen vezetett blogjában árulja el a szezonzáró előtti gondolatait, és azt, hogy mik határozhatják meg a malajziai versenyhétvégét.

Biztos nem Malajzia felé tartva voltam a legjobb útitársa Johannának, a feleségemnek. Ő is érzi rajtam, hogy ezekben a napokban kevésbé vagyok beszédes, gondolatban már teljesen elmerültem az előttünk álló versenyhétvégében. Bár nem most folytattuk le életünk legtartalmasabb párbeszédjeit, hihetetlenül sokat számít, hogy itt van mellettem. Tudja, hogy mikor kell beszélgetést kezdeményezve kicsit kizökkentenie, és azt is megérti, ha csendre van szükségem. Érdekes, hogy a csend magányos műfaj, mégis milyen jó érzés nem egyedül lenni benne.

Alig várom, hogy megküzdjünk egymással!

Nehéz úgy gondolni a malajziai versenyhétvégére, mint egyre a sok közül. Pedig valójában ez a helyzet: ugyanúgy két időmérő, három futam és 85 megszerezhető pont lesz Szepangban is, mint bárhol máshol. De a nagy különbség, hogy ezt nem követi újabb hétvége, nincs több javítási lehetőség – vasárnap bajnokot hirdetnek a WTCR-ben. Nem először vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy esélyesként érkezem meg a szezonzáróra. 2017-ben egyszer már jártam ebben a cipőben, és sok szempontból hasonló izgatottság dolgozik bennem, mint akkor. Alig várom már, hogy ott legyünk a pályán, hogy beüljünk az autóba és megküzdjünk a riválisokkal!

Ki vagyok éhezve a versenyre, ami nagyon bizsergető érzés. Ugyanakkor van két tényező, ami miatt azt mondom, hogy most merőben más helyzetben vagyok, mint két évvel ezelőtt voltam.

Olyan nyugalmat érzek, amit két éve nem

Az egyik nagy különbség, hogy 2017-ben én voltam az üldöző, most viszont én vagyok az üldözött. Ennek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Az első helyről csak hátrébb lehet esni, miközben a második, harmadik, negyedik helyezetten kisebb a nyomás, mert kevesebb a veszítenivalójuk. Ugyanakkor én éllovasként akartam megérkezni Malajziába, mert itt már az a néhány plusz pont is rengeteget számít, amivel a többiek előtt állok.

Szó sincs arról, hogy szivarozva és hátradőlve várhatom az utolsó felvonást, de az a kevéske előny és a 2017-es szezonzáró összes tapasztalata, pályán és azon kívül megélt csatája olyan erőt ad most, amit két éve nem éreztem.

A másik hasonlóan fontos változás, hogy 2017-ben Thed Björknek eszméletlenül kemény segítsége volt Yvan Muller és Nicky Catsburg személyében, akik rengeteget tettek a katari szezonzárón a győzelméért, most viszont én érzek hasonlóan erős támogatást magam mellett.

Csak saját magunkkal szabad foglalkozni

Többször elmondtam már, hogy ha a pilótanégyeseket egymás mellé teszem, akkor a kiegyensúlyozottság és az erő szempontjából a Hyundai felállását tartom a legjobbnak. Most is maximálisan bízom abban, hogy Gabriele Tarquinivel, Augusto Farfusszal és Nicky Catsburggel igazi csapatként dolgozva teszünk meg minden tőlünk telhetőt a bajnoki címért.

Úgy általában azt látom az egész brigádon, a mérnököket, szerelőket és stábtagokat is beleértve, hogy mindenki próbál a saját feladatára összpontosítani, mert tisztában vannak azzal, hogy mekkora tétje van a következő napoknak.

Tavaly már végig csinált a csapat egy hasonlóan kiélezett szezonzárót, ami Tarquini sikerével zárult, így itt senkinek sem kell elmagyarázni, hogy mi a recept. A külvilágot ki kell zárni, senki mással nem szabad foglalkozni, csak saját magunkkal. Az, hogy a közvetlen környezetemben hozzám hasonlóan gondolkodó emberek dolgoznak, tovább erősíti a hitemet.

A teszten is kiderült, hogy izgalmas a pálya

A szepangi pálya vonalvezetése

 

Bár a bajnokság most először látogat el Malajziába, nem mindenki számára ismeretlen a szepangi pálya, hiszen 2015-ben és 2016-ban a TCR International Seriesben rendeztek itt versenyeket. Nekem most lesz az első éles bevetésem a Forma–1-ből jól ismert körön, de a szezon előtt egy napot teszteltem Szepangban a Hyundaijal. Ez ugyan nem sok idő, de arra éppen elég volt, hogy megszerezzen a saját benyomásaimat, amelyek mellé odatéve a belső kamerás felvételeket és a telemetria-adatokat, alaposan fel tudtam készülni a hétvégére. Maga a pálya nekem bejött, izgalmas kihívásokkal teli, amit az is bizonyított, hogy azon a teszten nagyon közel voltunk egymáshoz négyen a Hyundaion belül. Különösen a pálya záró része borzasztóan nehéz az utolsó előtti két kanyarkombinációval és az utolsó kanyarral, amelyen többféle ideális ív is elképzelhető, így többen többféleképpen oldhatják meg.

A szezonzáró is tartogathat még meglepetéseket

A pénteki két időmérőn ezúttal is sok múlik majd, de Szepangban egy rosszabb kvalifikációs eredmény után sincs veszve minden, mert sok jó előzési pont van a pályán.

A szezonzárókon általában amúgy is elszabadulnak az indulatok, de itt maga a nyomvonal is teret ad az izgalmas csatáknak.

Mivel a riválisokhoz viszonyítva nincsen összehasonlítási alapom, megjósolhatatlan, hogy a Hyundai mennyire lehet domináns, ezért inkább az elmúlt két-három versenyhétvége eredményeiből következtetek a várható erőviszonyokra. Ez alapján egyértelmű, hogy a Link & Co rendkívül erős lesz. Már a nyári szünet óta mondogatom, hogy abban az autóban van még tartalék, ami be is igazolódott az utóbbi időben, és abban is biztos vagyok, hogy a szezonzáróra is tartogatnak még meglepetést. Ugyanakkor a Hyundai is versenyképes tudott maradni az elmúlt hétvégéken, ezért Szepangban is kemény harcra számítok, főleg, hogy figyelembe véve a súlykedvezményt kapó Honda erősségeit és Esteban Guerrieri kvalitásait, vele is nagyon komolyan számolni kell.

Leginkább azért vagyok nyugodt, mert azt érzem, ha én hibátlanul versenyzem és a maximumot tudom nyújtani, akkor jó esélyem van megszerezni a bajnoki címet Malajziában. És bár az autóban a kiutazás csendjeihez hasonlóan magamra kell majd koncentrálnom, ugyanúgy tudni fogom, hogy nem vagyok egyedül benne. Ott lesz velem Johanna és még sokan, akik otthonról szurkolnak nekem. Hiszem, hogy együtt megcsináljuk!

A WTCR malajziai hétvégéjének programja

december 13., péntek

  • 03.00-03.45 Első szabadedzés
  • 05.45-06.15 Második szabadedzés
  • 08.15-08.45 Első időmérő
  • 12.30-13.45 Második időmérő

december 15., vasárnap

  • 08.15-08.45 Első futam, 9 kör
  • 11.15-11.45 Második futam, 9 kör
  • 13.10-13.50 Harmadik futam, 11 kör

*Magyar idő szerint

*Szombaton a motoros endurance-vb futamát rendezik, ezért nem ülnek autóba a WTCR-pilóták.