Mindenki asztmás volt a döntőben, én nem

Először volt magyar úszó az 50 méteres gyorsúszás vb-döntőjében: a dunaújvárosi Takács Krisztián már két éve is nagyon közel állt a bravúrhoz, de akkor holtversenyes nyolcadik lett harmadmagával az elődöntő után, és végül a szétúszás nem a javára döntött. Nem először fordult elő az életében, hogy a holtverseny nem neki kedvez, de mivel pozitív beállítottságú, nem hagyott nyomot a lelkében az eset.

„Nincs tüske bennem, ezen a távon a századoknak komoly jelentősége van, és inkább erőt merítettem belőle” – jelentette ki.

Takácsról a francia sprinterek edzője is megállapította évekkel ezelőtt, nála gyorsabban senki sem úszik a vízben, egy észt tanulmány is kitért arra, a vízben neki a legnagyobb a sebessége. Ezt az állapotot azonban sokkal később éri el, mint a klasszisok, mert rosszul rajtolt, az utolsó húsz méteren pedig már lehetetlen behozni a legjobbakat.

„Sokkal jobban rajtolok most már, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy háromszor is feltörjem a 22 másodperces határt. Volt, hogy a menők két vagy három tizedet már akkor adtak nekem, amíg el sem értünk a vízig. Nem kell mondanom, mekkora előny ez. A reakcióidőmet sikerült leredukálni, most már maximum csak századok választanak el Bernard-tól, vagy a címvédő brazil Cielótól” – magyarázta a 25 éves.

A dunaújvárosi csempés rajtköveken lehetetlen volt a rajtot jobban begyakorolni, húsz év beidegződéseit pedig nem könnyű egyik pillanatról a másikra eltüntetni. A vb-felkészülés alatt kapott már egy jobbat, amibe már sokkal jobban bele lehet kapaszkodni, állítható a hátsó lábtámasza, és már nem csúszik annyira, mintha a fürdőszobában lenne.

„Még mindig nem arról az Omega kőről rajtolok, mint a vb-n vagy Londonban fogok, de már ez is előrelépés, és az eredmények is ugyanezt mutatják. Ilyen csúcsszuper Omega kövek egyébként vannak itthon is, egy raktárban porosodnak, miután leszedték az Eb után a medence széléről. Szívesen vennénk belőle egyet, mert félmillióba kerül, de mind a tizenhatot együtt akarják értékesíteni, ezért egyhez nem juthatok hozzá. A helyzet magyarosan abszurd, hiszen a használt kinek kellene a világban, spórolni egy létesítmény átadásakor nem ezen fognak. Abban reménykedem, egyszer – haladó gondolkodással - csak rájön valaki, hogy pár tized kell nekem ahhoz, hogy esetleg az érmekért legyek harcban az olimpián, ehhez a pár tizedhez pedig közelebb juttathat a rajtkő” – ismertette körülményeit.

A Sanghajban hatodik helyen végző Takács egy tizeddel jobb eredményt elérve megelőzte volna az ezüstérmes olasz Dottót valamint a francia Bernard-t.

Takács egyébként tudja a receptet, hogy ez a pár tized hogyan szerezhető meg. A legális módszer: „pár tizedet még mindig benne hagyok az úszásaimban, a rajt utáni sebesség átvitelében pontosan tudom, hogyan léphetek előre. Eddig olyan volt, mintha egy zselébe ugrottam volna, mintha visszafogott volna a víz. Most már kezdek afelé haladni, hogy beszippantson a víz, mint egy angolnát, a könyököm pedig ne legyen túl széles az első métereken, mert azzal is csak veszítek".

A nem legális módszer: hirtelen rájön, hogy ő is asztmás, ahogy a többi nagymenő is 50 gyorson.

„Tudtommal az összlakosság két százaléka asztmás, a döntőben viszont, ha jól számoltam, mindenki az volt, csak én nem. A mi távunkon óriási segítség, ha használhatod azt a sprét, mert annyira megkönnyíti a légzést, hogy az ászok levegőt sem vesznek, amíg elérik a falat. Optimális esetben én kétszer veszek, tehát kétszer törik meg a mozgásom, vagyis egy tizedet a legszerényebb számítások szerint is otthagyok a vízben. Egyszer egyébként kipróbáltam, hogyan hat a szer, bámulatos, eszméletlen volt a javulás. Bemelegítés nélkül is hasítottam a vízben, talán még a savasodás is később jött el. Nekem a rosszullétet, hányást előidéző edzéseken kell szó szerint gyötrődnöm, így tudtam a három levegővételt kettőre leszorítani. Ők pedig csak befújják, nem szenvednek, mert semmi mellékhatása nincs, a tüdő oxigénfelvevő képessége ugyanakkor a másfélszeresére megnövekszik. De én a becsületes utat választom, nem az orvosi engedélyt, a hamisítást, satöbbi” – jelentette ki határozottan.

„Úgy érzem, sokat tudok még mindig fejlődni, ez még nem a maximum, ahol tartok. Amikor megúsztam ezeket az időket Sanghajban, nem volt olyan érzésem, hogy mindent kiadtam magamból. Majd Londonban. Pekingben kilencedik lettem, azzal a helyezéssel már nagyon nem lennék elégedett” – összegzett az olimpiai szinttel rendelkező, havi 30 ezres állami ösztöndíjban részesülő versenyző.