Natália
-3 °C
8 °C

A Skype zavarja az FBI-t

2005.08.12. 11:30
Az USA-ban állami támogatással zajló kutatási projektben vizsgálják annak a lehetődését, hogyan lehetne lehallgatni az interneten keresztül bonyolított telefonhívásokat. A kutatás egyik lényeges eleme, hogyan lehetne átverni az anonimizáló szervereket.

Az FBI fokozottan aggódik az internetes telefonálást lehetővé tevő Skype szoftver miatt. A programmal a felhasználók a vezetékes hálózatot megkerülve az interneten át beszélgethetnek.

Míg a Voice over IP (VoIP) a hétköznapi felhasználó számára lényegesen olcsóbb, sőt akár ingyenes alternatívát kínál a hagyományos telefonhoz képest, az amerikai szövetségi bűnügyi hivatal (FBI) szerint kiváló búvóhely bűnözőknek, terroristáknak és kémeknek, írta a Der Spiegel.

Így a szövetségi távközlési felügyelet (FCC) úgy határozott, hogy néhány VoIP-szolgáltatónak lehallgathatóvá kell tennie a szolgáltatást igénybe vevő felhasználókat.

Jön a Húsevő utóda

Eközben a National Science Foundation (NSF) kutatási alapítvány olyan projektet támogat, amely a VoIP-lehallgatást még hatékonyabbá teheti. A remények szerint olyan eredményeket érnek el, hogy a nyomozóknak nem kell többet tartaniuk az internetes azonosítást megakadályozó anonimizáló eszközöktől.

A magánszféra védelmezőinek szemében ez nyílt támadás. A rendőrség szemében viszont ez is csak hasznos segítség a nyomozásokhoz, jelentette ki a CNet-nek Xinyuan Wang, a Virginia állambeli George Mason egyetem kutatója.

Elmondása szerint az eljárást már sikeresen tesztelték a Skype-pal. Most Wang és kollégái az FBI hírhedt szaglászó szoftvere, a Húsevő (Carnivore) megfelelő utódának kifejlesztésén dolgoznak.

Segített eddig a proxy

Mostanáig két Skype felhasználó elleplezhette a közöttük kiépült kapcsolatot, ha anonimizáló proxyn, például a Proxify.us, FindNot.com vagy az Anonymizer.com rendszerét használták.

Ezeken keresztül ugyanis láthatatlanná tehető a felhasználók IP-címe. Hagyományos módszerekkel az FBI csak azt láthatja, hogy valaki anonimizáló proxival áll kapcsolatban. Minél többen használnak egy szervert, annál nehezebb a partnereket egymáshoz rendelni.

Belenyúlnak az időbe

Xinyuan Wang és munkatársai olyan egyedi, nem felfedezhető azonosítót ötlöttek ki, amellyel felcímkézhetők a Skype-adatcsomagjai, mielőtt elérnék a világhálót. A feladót célállomáshoz vezető út bármely pontján azonosítani lehet. Wang ezzel kapcsolatban egyenesen digitális "vízjelről" beszél.

A kutató elmondása szerint a rendszer az adatcsomagok közti időközök apró módosításával vési be a jelet. A jelölés igen kifinomult, viszont a működéséhez valószínűleg szükséges a mindenkori felhasználó programjának módosítása is, véli a Der Spiegel cikkírója.