Elkészült a Google mobilja
2009.12.14. 11:39 - txbx
Korábban cáfolta a Google, hogy saját mobiltelefont készít, most mégis előkerült néhány raklapnyi készülék. Az első szállítmányból ugyan csak a keresőcég mérnökei kaptak, hogy a mobillal való játszadozás közben felderítsék a hibákat, de 2010 elején mások is hozzájuthatnak.
Pénteken megjelent néhány kép egy titokzatos mobilról, amin Android fut, és hamar felbukkantak a Twitteren a készülékről szóló bejegyzések. A rövid megjegyzések többnyire a Google alkalmazottjaitól érkeztek, mert most még csak ők férnek hozzá a mobilhoz. Ez az ajándékozás a Google fejlesztési politikájának a része: megeszik, amit főztek, azaz a mobillal lehetőséget adnak a dolgozóiknak, hogy kipróbálják az általuk fejlesztett Androidot, teszteljék a rajta futó szolgáltatásokat.
A Wall Street Journal kiderítette, hogy a Google mobilját - amit évek óta vár a nagyközönség - jövőre piacra dobják Nexus One néven. A név valószínűleg nem végleges, hanem csak egy fejlesztői kódnév, és a Blade runner című film droidjaira utal. Az üzleti napilap szerint a hardvert a tajvani HTC gyártja, ami nem meglepő, hiszen ők készítették el a világ első androidos mobilját, a T-Mobile G1-et is.
Akáminek is hívják a Google mobilját, a legfontosabb összetevője a szoftver lesz. Állítólag minden egyes részét a Google tervezte meg, a programok kódjától egészen az interfész dizájnjáig.
Sokan azt várják, hogy a Google csúcskategóriás mobilja olcsó lesz, mert reklámok is megjelennek rajta. Ezt a feltételezést részben alátámasztja, hogy a Google nemrég megvette a mobilreklámmal foglalkozó AdMob nevű céget, és a saját mobilján szabadabban garázdálkodhat a hirdetésekkel. Az epés megjegyzések szerint félperces reklámblokkot kell majd végignézni minden egyes telefonhívás előtt. Ez nem valószínű, mint ahogy az sem, hogy a Google egyedül küzd majd a vevőkért. Az All Things Digital úgy tudja, hogy a keresőcég mobilszolgáltatókkal is együttműködik, és az USA-ban a T-Mobile lesz a partnere.
Kevés információ szivárgott ki a hardverről. A Google-mobil vékonyabb az iPhone-nál, és öt megapixeles a kamerája. A TechCrunch szerint Snapdragon processzor van benne, ennek az 1 GHz-es változata van többek közt a HTC HD2-ben is. A nagyfelbontású OLED-kijelző 3,7 hüvelykes, felülete kapacitív, azaz a finom érintés érzékeli, Még nem biztos, hogy több ujjal vezérelhető, mint az iPhone. Nincsenek rajta gombok, de aki nem szeret virtuális billentyűzeten gépelni, az akár diktálhat is a beszédfelismerővel felszerelt mobilnak.
Két mikrofon van rajta, amelyekből az egyik a környezeti zajokat érzékeli. Ezzel a módszerrel kiszűrhetők a zajok, és javítani lehet a telefonhívások minőségét. A mobilban természetesen lesz műholdas navigáció, wifi, bluetooth, digitális iránytű. Ellentmondásos hírek érkeztek arról, hogy az Android melyik verziója fut rajta. Egyes feltételezések szerint ugyanaz, mint az USA-ban piacra dobott Motorola Droidon (2.0.1), míg mások szerint egy még nem nyilvános verzió, a 2.1-es fut a készüléken.




Kommentek
2009.12.14 11:45:24mîkæl
akarooooom!
2009.12.14 11:45:24telekino
úgy néz ki,mint a HTC Passion
2009.12.14 11:49:30_Toto_
Ratyi.
2009.12.14 11:49:36lolperec
kafa..
már csak az ifon majmolásról kell leszoknia a gyártóknak és fel is keltik az érdeklődésemet..
addig viszont marad az ifon.. :)
2009.12.14 11:51:10terasz9
kell.
2009.12.14 11:54:37newenergy
az előlap minősége ránézésre is silány... ez messze van a felsőkategóriától amit említettek még nemrég...
http://www.alternativenergia.hu/sajat-mobilt-dobhat-piacra-a-google/11382
2009.12.14 11:57:42bean
Ami a cikkból kimaradt, hogy nevetségesen olcsó lehet a használata mert lehetséges hogy csak adat előfizetés kell hozzá és VoIP-n fog menni minden. Google Voice, Gizmo... nem kizárt.
2009.12.14 12:00:21Cook kapitány
Oszt, hogy-é adják?
2009.12.14 12:02:34LouiS
bean: persze az USÁ-ban, ezt tedd hozzá rögtön.
2009.12.14 12:05:44fakof
newenergy: mégis milyen legyen az előlapja?
2009.12.14 12:06:07Shaq Baqoor
"nevetségesen olcsó lehet a használata mert lehetséges hogy csak adat előfizetés kell hozzá"
szerinted ilyen jófej a t-csoport? szerintem nem, ők meg akarják majd magukat szedni a hisztin.
2009.12.14 12:07:42Big-B
Maradok a Samsung B2100-nél
2009.12.14 12:10:53zolika78
szerintem ronda
2009.12.14 12:10:54Pepe135
Cook! Ahogy szo(k)p)ás :)
Us-ben Ócsóé', itt meg 10 év rabszolgamunka + az elsőszülött fiad!
2009.12.14 12:13:49betépett felhasználó
oauuu, egyedi dizajn.
hihetetlen micsoda ujitasok: nagy, tapipados kijelzo, alig par gomb alul.
lefogadom hogy hatul xmps kamera figyel
sot, azt is kinezem, hogy hamarosan megjelenik a szines kulsos verzio is.
fantasztikusak a gulisok, megelozik korukat mindenben.
2009.12.14 12:14:31Sün‼
"Cook kapitány
Oszt, hogy-é adják?"
Há szaré-hugyé.
2009.12.14 12:17:43ampelmann
ki nem szarja le guglit?
2009.12.14 12:19:28ODIV
Ez nem olyan, mint egy HTC Passion, hanem ez egy HTC Passion.
2009.12.14 12:21:35igazi hős
Nost épp van egy okos Symbianos, meg egy okos Windows Mobile-os telefonom, de ha a Google ezt a kütyüt nem a meglevő szolgáltatási felfuttatására, hanem újak létrehozására csinálta meg, akkor lesz egy harmadik is :-)
Egyébként meg a hardvert fikázóknak: láttatok élőben HTC PDAt vagy minden tudásotok ilyen képekről jött le? Biztos véletlen, hogy a HTC a legnagyobb PDA gyártó, nem?
2009.12.14 12:22:31fakof
ODIV: háhá, és tényleg
2009.12.14 12:22:55devla
faszomnak se kell ez
2009.12.14 12:28:16rockjano
Nem a hardver a lényeg, az lassan mindegy. 5-3 megapixel-érdektelen. Külső szépség..nemigen számít. Ezek nem divattelefonok, nem is telefonok igazán hanem kézi miniszámítógépek.
A lényeg a szoftver. Ha az tényleg legalább megközelíti az iPhone-t akkor van esélye megszorítani, mert annál olcsóbb lesz az biztos.
2009.12.14 12:28:53paradoxx
pofás :)
2009.12.14 12:36:08mad823
A multitouch-ról annyit, hogy a 2.0-ás Anrdroidban már széria...
2009.12.14 12:37:42Cruizer
na megint egy elb.ott pletyka...
2009.12.14 12:40:25LouiS
rockjano: anélkül, hogy flame-et gerjesztenék, az Android már most sok tekintetben bőven veri az IPhone-t.
2009.12.14 12:41:12ampelmann
ez egy fos. ha apple nem bassza fel iphone-t marketinggel ennyire akkor ez sem jelenik meg. Tuti! De mindenki ot, a "forradalmart" akarja kovetni, lenyomni... szanalmas!
2009.12.14 12:44:02slovens78
blekkböriiii a legjobb!
2009.12.14 12:44:16dex.ion
akkor már inkább a dstl1
http://mobilarena.hu/hir/general_mobile_dstl1_android_es_ket_sim.html
bár tény h nem hspa képes:(
meg nincs benne gps:(
de ezeket leszámítva álomtelefon
2009.12.14 12:44:45king4aday
Occsóé biztos adni fogják, csak nem itt.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de a GVH indíthatna egy vizsgálatot a 3 mobilszolgáltatónál. Csak nekem tűnt fel, hogy 5 éve ugyanannyi mindenhol a percdíj?
Ha normális verseny lenne, és nem titkos megegyezések, akkor már rég nem itt tartanánk percdíjakkal. Lásd más országok.
Szépen belőtték az árakat, mi meg szophatunk.
2009.12.14 12:44:55plb2009
Mégegy mobil, amit nem veszek meg.
2009.12.14 13:01:43kapujanincs
zsidózzunk!
2009.12.14 13:03:38sanche
PuruttyaIrto..áhh.. a világ barmai. Ha nem lennének hozzád hasonlók, akkor kétszer jobbak lennének a kütyük és háromszor olcsóbbak.
2009.12.14 13:04:18peacetacia
Igazad van senki ne fejlesszen tessék belátni,h ifonnál nincs jobb meg amúgy is minek versenyezni, csak a potenciális vásárlok kárára megy, ha több opció közül lehet választani. OS-ből meg csak windóz legyen.
2009.12.14 13:04:21fagzal
Billentyűzet nélkül csak játék.
2009.12.14 13:04:59smidgen
nyavajgós szarjancsi banda
2009.12.14 13:05:02egabor
PuruttyaIrto, ha ezek a büdös looserek nem szorongatnák, akkor a te jájfonod még mindig nem tudna 3G-t, a kamerájával nem lehetne videót felvenni, nem lehetne BlueTooth-szal netet megosztani sőt, ami közröhej a köbön volt, se MMS-t nem tudna az a kalap kaki küldeni, se a copy-paste nem működne rajta. Ja és a CPU-ja memóriája is maradna annyi, amennyi volt. Úgyhogy tedd össze a kicsi kacsód, hogy a Samsung, a HTC, a Nokia és még egy valag másik gyártó létrehozta a te kis jájfón 3GS-ed, amit apuci megvehet (persze 3x annyiért, mint a hasonló mobilokat).
2009.12.14 13:07:28ampelmann
Jol latom hogy egy feher iphone-al fotozza a csavo ezt az elso kepen? muhahahaha :D
2009.12.14 13:19:29Kox
egabor: ott a pont :))
2009.12.14 13:21:08zulu
Fostalicska.
Eeeez telefon:
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/SZERKEZET/05majus/maj_unnepek/maj17_tavkozlesi/telefon.jpg
2009.12.14 13:26:16Talpraálló
PuruttyaIrto, Te aztán igazi gazdasági elemző géniusz vagy, teljesen átlátod ennek a piacnak minden rezdülését.... :-)
"A Steve Jobs például tipográfus volt korábban, ezért már az olyan apró részletekben is pofi, mint a megjelenés. " Elképzelem, ahogy Steve Jobs ül a gépe előtt, minden tipográfusi gyakorlatát latba vetve megtervezi az iphone-t. Egyedül, hiszen ilyesmire csak ő képes, másoknak nincs tipográfus múltja.
Javaslom, hogy amikor az apple kihozza majd a iCián kapszulát, akkor rögtön vedd be.... :-)
2009.12.14 13:28:29Mersault
Azert az elso kepen ott figyel a hatterben egy BlackBerry. Jok ezek a multi-touch diszek, de amikor hasznalni is kell a cuccot, akkor azert jo ha ott a klasszik konstrukcio.
2009.12.14 13:29:00droid_
Talpraálló: megelőztél, nekem is megjelent Steve Jobs, ahogy telefonmenüt szerkeszt pixelről pixelre :)
2009.12.14 13:40:21xero
Apple buzi létemre tetszik, de tudom hogy olyan szinte nem tudom integrálni a Mac gépeimhez mint az iPhoneomat. Ha iTunes-ban tudnám kezelni és olyan szintű sw háttere lenne mint az AppStore és a Cydia akkor kéne. Így marad az, hogy jövő nyáron az új iPhone-ra fogom cseréni a 3G-t. :)
Azért örülök neki, legalább az Apple-t is kényszerítik a fejlesztésre.
2009.12.14 13:43:04ampelmann
Mersault! Azert fotozza iphone-al? :) LOL
2009.12.14 13:50:51xstranger
ampelman: A masodik kepen meg Mac van nem?
Csodalom hogy a Mikulas sapkat meg senki nem emlitette.
2009.12.14 14:17:05kvp
1 Ghz-es processzor? Most mar tenyleg kihozhatna valaki egy rendes desktop x86-os kompatibilis telefont. Meg ha a meglevo hardverre kerulne egy szoftveres virtualizacios kornyzet, akkor is kijonne egy low end netboot teljesitmenye. Onnantol meg minden szoftver menne rendesen, mint ahogy desktop-on teszi, pl. lenne teljes flash tamogatas, desktop bongeszok, maradhatnanak a megszokott programok es nem kellene allandoan ujra feltalalni a spanyol viaszos telefont. Ha az altalam leirt keszulek kapna usb es vga vagy dvi vagy hdmi portokat is, akkor pedig lehetne desktop helyett is hasznalni, tv-re/monitorra kotve.
2009.12.14 14:44:32the crow
mondjuk a HTC elég jókat csinál. Pl egy mezei HTC 3G Jade sima windowssal egészen kiváló és mindezt már tudja 1 éve. Ja, hogy csak feleannyiba kerül és nem annyira trendi? És az iGo az iphone-on hol van, merre van?
2009.12.14 14:50:14Beren
Istenem! Steve Jobs, mint tipográfus.. A szomszédja meg biztos kartográfus, oszt azér látjuk térképen, hogy hol vagyunk a iphone-ban.
2009.12.14 14:55:32Blackrock
Mi ez a szar?
2009.12.14 15:29:27xero
Beren: Csak hogy okosodj egy kicsit.
Jobs már a legelején kiesett az egyetemen, így csak olyan tárgyakra járt be amik érdekelték. Évfolyamtársainál csövezett és közben művelődött.
Többek között a kalligráfia volt az egyik nagy kedvence.
the crow: iPhone-ra van iGo, sőt van TomTom, Navigon meg még kb 30 féle navigációs sw. :) Hirtelen nyomtam egy keresést AppStore-ban, eredmény: 143 sw van navigáció címszó alatt. Ennek ha csak a negyede valódi navi program akkor már bőven igazat mondtam. :)
2009.12.14 15:37:43kobor42
Haveromnak iPhoneja van 3 honapja. En most vettem egy HTC Herot. Odaadtam neki hogy nyomogassa, es 10 perc utan azzal adta vissza, hogy ez jobb, annak ellenere, hogy en tudom, hogy a Hero meg tenyleg nem jobb. O leszarta, hogy neha szaggat a scroll. Szerinte az iphone tul nagy, es mivel nincsenek gombjai, ezert kesztyuben meg hivast fogadni se tud.
2009.12.14 15:51:06dzson
szar
2009.12.14 15:52:21ggPeti
ampelmann:
"ki nem szarja le guglit?"
Hát például akinek van egy csöpp esze is :)
2009.12.14 16:07:53Blogerovac
Se projektor, se kivetíthető billentyűzet? Fogadjunk, még csak nem is 3D-s a képe? ;)
2009.12.14 16:18:01Underyx
@ampelmann
Jol latom hogy egy feher iphone-al fotozza a csavo ezt az elso kepen? muhahahaha :D
Óóó, bocs ha későn reagálok, de ez annyira vicces, hogy még most is idéznem kell.
A fent leírtakból egyértelműen láthatja mindenki, hogy az iPhone sokkal jobb képet csinál, hiszen ha a Nexus One csinálná a jobb fényképet, azzal fényképezte volna le.
Azt azért sajnálom, hogy van aki nem látja be hogy az Android mérföldekkel jobb mint az iPhone OS. Persze, azt tudom hogy jelenleg az iPhone a telefonok királya (...) de ezen sokkal könnyebb változtatni, mint egy alulmaradt oprendszeren.
Fanboyságért elnézést mindenkitől.
[Írta egy ember aki a világ leghasznosabb dolgainak tartja a GMailt, a Google Readert, a Google Wavet, a Google Calendart, a Google Chromeot, a Chrome OS-t, az Androidot, a Google Docsot, a YouTubeot, a Google keresőt és a Twit... úgyértem a GMailt mégegyszer.]
2009.12.14 16:21:45Real World
"Most mar tenyleg kihozhatna valaki egy rendes desktop x86-os kompatibilis telefont."
ITG xpPhone. XP v. Win7.
2009.12.14 17:36:55Zabalint
kvp:
Anno voltak x86 alapú PDA-k. Gyártott ilyet például a HP, meg a Nokia 9000 és a 9110 is ilyen volt. Ezeken lehetett dos-t is futtatni(de geos volt az alap oprendszerük). Hát, nem terjedtek el, elsősorban azért mert egy kis kütyün hiába tudsz futtatni asztali gépes szoftvert, nem lesz igazán használható, a speciálisan hordozható eszközökre fejlesztett alkalmazások jobban elterjedtek. Ja és az az 1 Ghz-es arm proci nem veszi fel teljesítményben a versenyt egy 1 Ghz-es asztali processzorral.
2009.12.14 18:23:27jbl
kobor42
kesztyűbe dudálni kell, nem hívástfogadni! :-)
2009.12.14 19:23:3648
Nekem Androidos telefonom van. Elképesztően jó. Szinte mindenre ezt használom /igen, még a fogamat is ezzel mosom/. Nekem nincsen bajom a guglival, sőt, hasznos mutatványokat tud ám. De azt nem értem, hogy mi ez a guglifonos hype. Ez "csak" egy újabb Androidos HTC okostelefánk. Csak ennek a GUI-ját a Google mondta tollba. Az Android-ot az Open Handset Alliance jegyzi. Három féle licensszel lehet bármely gyártónak megvásárolni. No mindegy, jó kis gép lesz ez, de a G1-ecském qwerty-je hiányozna nagyon.
2009.12.15 01:49:19Callidus
A cikkben szereplo keszulek egy teljesen mas kategoria mint az iphone. Az iPhone egy okos telefon, ez pedig egy keziszamitogep. Minden egyes parametereben nagysagrendi kulonbseg van. Osszehasonlitani az iPhonet talan a 3 evvel ezelotti HTC P3600 trinity vel lehet, noha abban gyorsabb processzor volt mar akkor mint most az iphone ban, plusz igazi GPS. De masban nagyjabol ugyanaz.
2009.12.15 02:50:22rosszrobi
Igaza van a csavonak elottem, mas kategoria. tobb progi fut egyszerre. ajfon? egy. az androidos telefonostol kerdezem, hogy megy a zumolas? ja, nincs? kar. mindenkinek van proja meg kontraja, de az teny hogy az ajfonos open szorszos divelopment kit rengeteg ajtot nyit meg, 99 dolcsier mar programozhacc ajfonepet, meg ha buta is vagy.
2009.12.15 03:42:37Callidus
A windows mobile ra, meg messzebb menve java ra mar az ezredfordulo elott is irhattal programot. PSION ra is. Igen zoomolast is, ha epp az lenne a legfontosabb. Tehat ne talaljuk mar fel a spanyol viaszt. WM en 10 ev fejlesztesenek 100ezernyi progija elerheto, nagyreszt ingyen, vagy jelkepes osszegekert. Az androiddal sem lesz ez maskent, ami erdekes az a google integracio. Ingyenmindent
2009.12.15 08:55:46The-me
rosszrobi>>
"megy a zumolas? ja, nincs?"
De van! Az Apple amerikában levédette, de az Android 2.0-ban már van multi-touch, és az európai Motorola Droid-ban lesz is zoomolás, ráadásul mivel nyílt forráskódú, valószínűleg hamar meg fognak jelenni olyan programok, amik ezt kihasználják. Mert Amerikában csak alapból nem lehet benne olyan, később lehet rá tenni ha jól tudom, de mindegy, ez minket nem nagyon érint, mert mi itt vagyunk Európában, és örülünk, hogy kijött egy újabb és királyabb Google mobil :)
Egy jó iPhone vs. Android videó>>
http://www.youtube.com/watch?v=r9YGvLHvUxQ&feature=player_embedded
2009.12.15 19:26:19EsGyé
Nemtokmindegy? Ugyis azt veszed, amelyiket akarod. Az elado nem fog csunyan nezni, ha ezt vagy azt valasztod. Ha meg igen, akkor meg van panaszkonyv, meg uzletvezeto...