Jobb a nagypofájú Windows Mobile

2009.12.14. 09:30 - txbx

Elsőre csalódottak voltunk a Windows Mobile 6.5 operációs rendszerben, de a HTC úgy látszik a lehetetlenre is képes, ha a Microsoft hibáinak és mulasztásainak az elkendőzéséreől van szó. A HTC HD2 okostelefont teszteltük.

Emlékeznek a Wintel elnevezésre? A mozaikszó a Windows és az Intel közti kapcsolatra utal, ami körülbelül abból állt, hogy minden új Windows megvásárlásakor az emberek rohanhattak a boltba új Intel processzorokat venni. Az operációs rendszer ugyanis egyre erősebb processzort és több memóriát igényelt.

A gyengébb gépeken is futó Windows 7 véget vetett ennek az esztelen rohanásnak, de csak a számítógépeken. Most az okostelefonoknál hasonló az operációs rendszer és a hardver közti kapcsolat. A helyzet annyival bonyolultabb, hogy az extra szoftverek és szolgáltatások is növelik a rendszer erőforrásigényét.

Windows biturbó

Tesztünk alanya, a HTC HD2 megmutatta, hogy a Windows Mobile 6.5 operációs rendszer sokkal jobb is lehet, ha jó mellette a köret. Rögtön a megjelenésekor kipróbáltam a Windows Mobile 6.5-ot, de nem ájultam el tőle. Az új HTC HD2 egészen más reakciót váltott ki, az első pillanattól azt éreztem, hogy ezen az erős gépen még az ósdi alapokra épülő Windows Mobile is elég jól pörög, szerethető. Ez nem a Microsoft érdeme, a hardvert összerakó HTC szoftvereivel is sokat hozzáadott az felhasználói élményhez.

A 180 ezer forintos mobil szinte bármilyen élethelyzetben a szemgolyóink elé tudja vetíteni a weben lévő tartalmakat, a reggeli kávé szürcsölgetése közben végigolvashatók rajta a reggeli újságok. Az Index néhány másodperc alatt betöltődik, a Facebookon pedig megnézhetjük, hogy ki mivel töltötte az előző estét. A gigantikus 4,3 hüvelykes kapacitív érintőkijelzőn és a 800x480 pixeles felbontáson élmény a tartalomfogyasztás.

Vannak persze hibák is, például a weboldalakon a legördülő menük kezelhetetlenek. A Portfolión például nem tudtam kiválasztani a megfelelő befektetési alapot, a Google News felületén nem lehetett magyarról amerikai hírekre váltani. A nagy felbontás miatt teljes nézetben túl szögletesek a betűk, igaz, a cikkekre nagyítva már szépek.

Sajnos a Flash alapú videókról le kell mondani, a YouTube külön kliensprogramban fut, más videós portál pedig sehogyan nem elérhető. Plusz egy csapás a videózni vágyó júzerre, hogy a Windows Mobile nem kezel alapból minden formátumot. A linuxos Nokia N900-nak meg sem kottyant egy dvd-ről lementett, átkonvertált videófájl, de a HTC HD2 nem tudta lejátszani. Úgy kell levadászni a kódolókat.

Sárkányos csapás

A HTC HD2 az operációs rendszere alapján közelebb áll a mobilokhoz, mint a számítógépekhez, de a hardvere alapján egyértelműen a zsebszámítógépnek nevezett N900 versenytársa. Processzora 1 GHz-es Snapdragon, aminek mindig érezhető az ereje.

Egyáltalán nem akadozik a menü megjelenítése attól, hogy az időjárásjelző modulon mozognak a felhők és borús időben potyognak a virtuális esőcseppek. A képnézegetőben tologatható képek azonnal reagálnak az érintésre, pontosan követik az ujj mozdulatát. Korábbi modelleken is voltak ilyen látványos hatások, de másodperces késéssel mozdultak el a képek.

A júzer minden parancsára azonnal reagál a készülék. Van benne 448 megabájt RAM, ennek köszönhetően egyszer sem sikerült kifogyni a memóriából, a HD2 tárhelye viszont csak akkora, amekkora microSD kártyát veszünk hozzá.

Hasonmásverseny

A HD2 nem attól jó, hogy Windows fut rajta, hanem attól, hogy HTC fut rajta. A tajvani gyártó kényelmesen használható, Sense nevű kezelőfelületén minden fontos funkció elérhető, csak a hardveres Windows-gomb és a start menü jele hívja fel a figyelmet arra, hogy a mobilhoz a Microsoftnak is van némi köze.

Nagyon okos döntés volt a HTC-től, hogy elkezdtek foglalkozni a kezelőfelülettel, mert ezzel tudja megához kötni a fogyasztót. Még ennél is jobb húzás volt, hogy az Androidon és a Windows Mobilon lévő kezelőfelülete egyre jobban hasonlít egymásra. Ezzel ugyanis a HTC csökkenti az operációs rendszer jelentőségét, és nem a Microsofthoz vagy a Google-höz, hanem magához köti a júzereket.

A Microsoft szempontjából viszont rossz hír, hogy a HTC már elkészítette a HD2 androidos verzióját, ami jövő januárban megjelenik.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Instant pénzszórás wifivel - 2009.12.07.
Egyetlen gombnyomással öt ember kaphat hozzáférést a zsebhotspottal. Akinek több elégetni való pénze van, öt mobillal építhet magának szupergyors hozzáférést.
Az Apple keres a legtöbbet a mobilokon - 2009.11.12.
A Nokia 15-ször annyi telefont ad el, mégis kisebb a nyeresége, mint az Apple-nek az iPhone-on.
Felvarrták a Windows Mobile arcát - 2009.10.14.
A Windows Mobile 6.5 kijavít néhány kritikus hibát a kezelőfelületen, de ettől még az operációs rendszer vén maradt.

Kommentek

  • 2009.12.14 09:54:47TheAz

    Szép, szép. De szerintem sokan kicsinek fogják találni a kijelzőn megjelenített tartalmat. És itt főleg a szövegre gondolok.

  • 2009.12.14 10:13:14Lévai_Richárd

    Jópofa ez a telefon, van sok okos dolog benne, a kijelzője pedig kifejezetten remek.
    De azért iPhone-ról erre nem váltok. :-)

  • 2009.12.14 10:27:54Bit Rot

    "Ezzel ugyanis a HTC csökkenti az operációs rendszer jelentőségét, és nem a Microsofthoz vagy a Google-höz, hanem magához köti a júzereket."

    Ez nagyon jó, de honnan fogok applikációkat, játékokat letölteni?
    Mert azok nem ám HTC-re készülnek, hanem iPhone-ra vagy Androidra.

  • 2009.12.14 10:38:27Omega Code

    minek ra meg annyi gomb? miert nem erintokepernyos minden rajta? tok felesleges ennyi kulso gomb ra. elkopik, mocskolodik gusztustalan. es szerintem meg csak nem is designos. megint egy ujabb felig ilyen felig oylan kacat. szerintem.
    amugy szep a felulete, de hat manapsag mar az osszese ilyen szep.

  • 2009.12.14 10:46:19Sün‼

    Ismét egy koppintás.
    iPhone a nyerő.

  • 2009.12.14 10:48:52Analyzer

    bit rot: nyugi, a kezelofelulettol fuggetlenul futnak rajta a windowsos cuccok, arra vigyazz csak (ha veszel ilyet), hogy ha nem megfelelo a flbontasa az alkalmazasnak, icipici lesz minden. (jo, itt most nem arra gondolok, hogy az egesz vilag megy ossze Veled egyutt meg velem, csak a telefenom kepernyojen megjeleno tartalomra vonatkozik a szornyuseg)

  • 2009.12.14 10:49:30kobor42

    Haveromnak iPhoneja van, nekem Herom. amikor mutattam neki, azt mondta: kurva jo, hogy sok gomb van rajta, mert az ove nem erzekeli kesztyuben az erintest...
    Merthogy a kapacitiv az erintes elektromossagara reagal, nem a nyomasra. Szoval gombok.

  • 2009.12.14 10:51:07Elektro

    "Ez nagyon jó, de honnan fogok applikációkat, játékokat letölteni?
    Mert azok nem ám HTC-re készülnek, hanem iPhone-ra vagy Androidra."

    XDA developers vagy ppc warez...

    "Ismét egy koppintás.
    iPhone a nyerő."

    Ne legyél ennyire nevetséges. a htc már rég gyártott érintő kijelzős cuccot, amikor iphone még csak tervbe se volt véve. méghogy az iphone a nyerő...

  • 2009.12.14 10:54:21szerszövös

    az ájfón sosem volt nyerő, csak menő.

  • 2009.12.14 10:55:11Poligab

    Kedves iPhone-osok!
    Én iPhone-ról álltam át HTC-re (ennek az elődjére).
    Na én semmi pénzért nem állnék vissza.
    Soha semmi problémám nem volt a HTC-vel és tényleg kitűnően használható a gyakorlatban.

    Sün‼
    A koppintás annyira jó, hogy jobb, mint az eredeti, de sokkal.

    Omega Code!
    "minek ra meg annyi gomb?"
    Egyszer próbáld ki, nagyon hasznos és gyors.

  • 2009.12.14 11:06:22Kessell

    HTC jó mobilokat rak össze. Kicsit soknak érzem az árát ugyan.
    iPhone ugye csak 1 típus amit fejlesztenek tovább, nincs választék.
    És igen a kesztyűben való használata gyilkos.
    Mindkét telefon jó választás, de a választásod tartsd meg magadnak :D

    Nekem Xperia X10 :)

  • 2009.12.14 11:06:57panic

    Tulajdonosként elmondhatom hogy brutális :D A skyfire böngészővel (ami ingyenes) még a flash tartalmak/videós site-ok is mennek rendesen. Egyszerre több program is futhat nem úgy mint az agyonistenített ájfónon. És itt nem korlátoz le a gyártó hogy milyen programot raksz rá... Igaz nem annyira kényelmes mint a appstore mert lehet többet kell keresni.

  • 2009.12.14 11:09:58Gery.Greyhound

    Én nagy winmo-rajongóként már-már iphone 3Gs vásárlásán kezdtem gondolkodni, aztán jött a HD2 és elfelejtettem ezt a tévedésemet :)

    Már csak azt remélem, hogy egyre több és több, a Snapdragon proci képességeit kihasználó alkalmazás és játék jelenik majd meg a közeljövőben.

  • 2009.12.14 11:14:19Elektro

    én egyenlőre maradok a Trinity-nél (P3600), mert 3 éve kiválóan működik, szinte elnyűhetetlen, meg a Diamondnál (P3700), mert az is bírja a strapát már jó egy éve. HD2 lesz sztem a következő... Talán az androidos.

  • 2009.12.14 11:17:03lajos a lagzi

    "Ne legyél ennyire nevetséges. a htc már rég gyártott érintő kijelzős cuccot, amikor iphone még csak tervbe se volt véve. méghogy az iphone a nyerő..."

    ez azért vicc , ha esetleg egyet tudnál mondani melyik is volt az ?

  • 2009.12.14 11:19:27ngabika

    HTC Touch Diamond - életem legrosszab telefonja.
    Soha többet Windows Mobile, soha többet HTC!
    Újonnan vettem, de egy katasztrófa! Gyakorlatilag egy vezetékes telefon. Mert mindig a töltőn lóg...
    fél napot sem bír ki, vicc....

  • 2009.12.14 11:23:08panic

    lajos a lagzi: a rezisztív kijelző is "érintő kijelzős cucc" de az csak egy érintést érzékel nem tud multitouch-ot...

  • 2009.12.14 11:28:59Elektro

    "ez azért vicc , ha esetleg egyet tudnál mondani melyik is volt az ?"

    P3300, P3600, Tytn...

    Jó úton haladsz, hogy itt hülyét csinálj magadból.

    "HTC Touch Diamond - életem legrosszab telefonja.
    Soha többet Windows Mobile, soha többet HTC!
    Újonnan vettem, de egy katasztrófa! Gyakorlatilag egy vezetékes telefon. Mert mindig a töltőn lóg...
    fél napot sem bír ki, vicc...."

    Fogalmad sincs, hogy mi az a radio ROM gondolom... Aki nem ért hozzá, annak minden szar.

  • 2009.12.14 11:33:14Elektro

    és azért azt se felejtsük el, hogy a különböző szolgáltatóknál kapható más néven futó készülékek (MDA, Dopod stb) is mind HTC.

  • 2009.12.14 11:33:25dzson

    "Szép, szép. De szerintem sokan kicsinek fogják találni a kijelzőn megjelenített tartalmat. És itt főleg a szövegre gondolok."

    LOL

    A hasábok dupla kattintással kinagyítódnak és messziről olvashatóak. Egyáltalán volt már a kezedben ilyen telefon?

  • 2009.12.14 11:38:30Zahal

    180.000 Ft-ért? majd ha olajkútjaim lesznek...

  • 2009.12.14 11:38:59Boba Fett

    Kedves iphone-osok!
    Próbáljatok már futtatni egy iGo-t, miközben telefonáltok egy bluetooth kihangositón keresztül valakivel, aztán beszéljünk, csak, hogy egy mindennapos példát emlitsek a sok közül.

  • 2009.12.14 11:39:20cjjosh

    Hát igen. Érződik itt az embereken, hogy nem nagyon ismerik a PocketPC-ket. :-) Illetve egyes iPhone hívőkön az Apple ügyes marketingje. :-D Pedig ha tudnák, hogy azért nem is feltéten olyan jók az Apple termékek, legalábbis nem minden szempontból. :-)

  • 2009.12.14 11:59:18Torpedoobermaat

    " HD2 tárhelye viszont csak akkora, amekkora microSD kártyát veszünk hozzá."

    lol, hát ebben legalább lehet cserélgetni, az aksiról nem is beszélve...

    egyre jobban utálom az apple-t, meg a használóit...

  • 2009.12.14 12:15:02bdlgrg

    Az iPhon mániások engem is kezdenek idegesíteni a tudatlanságukkal. Reklámok miatt amcsi szintre süllyedni...

  • 2009.12.14 12:16:23zolika78

    És mi a helyzet az aksival?
    Ez is pikk-pakk lemerül?
    Vagy kapott egy brutális aksit és a súlya egy féltéglával vetekszik?

  • 2009.12.14 12:22:19winterson26

    Azt se felejtsük, hogy szinte az összes érintős PocketPc-re portolják folyamatosan a HTC kezelőfelületét, Köszönet érte az XDA-nak!

    "Vannak persze hibák is, például a weboldalakon a legördülő menük kezelhetetlenek."

    Basszus ember, nézz bele a Start menübe, és keresd meg az Opera ikonját, gyárilag fel szokták tenni! IE-vel netezel? Jézusom, még PC-n sem!!!

    "És mi a helyzet az aksival?"

    Ja jól csinálod mindegyik sokáig bírja, jól be kell állítani a képernyőt, és egyéb nagy erőforrásokat igénylő dolgokat, illetve egy jó ROM-ot kell hozzá választani.

  • 2009.12.14 12:22:24Boba Fett

    Zolika78

    15 dekát elbirsz?

  • 2009.12.14 12:24:51winterson26

    Jah most nézem XD Ott a képen a Start menüben az Opera. Remélem a cikk publikálása után sikerült megtalálni ;) Opera ugyanis teljesen jól működik, még JavaScript is úgy mint PC-n, CSS is úgy mint PC-n.

  • 2009.12.14 12:40:32panic

    Nem ismerem pontosan az ifont de nem csak az itunszal lehet rá izét (bocs izenét) rakni? Esetleg iszámítógép is kell hozzá ami 5x drágább mint a hagyományos pc pedig ugyanaz az intel (ez kivételesen nem apple :D) proci van benne mint a többi hagyományos gépben? Szoftverért, meg dizánjért nem fizetek ennyivel többet

  • 2009.12.14 13:39:28tcom

    Most vettem egy Androidios T-Mobile Pulse-t. Korábban HTC Touch volt. Próbálgattam a Szifont is, de arra jutottam, hogy a Iphone egy korlátolt "divattelefon" lusta embereknek, a Windows Mobil-ból is elég volt egy időre, de még mindig több szabadságot ad, mint az Iphone és nem igaz, hogy nagyon istabil!
    Az Android egyszerűen fantasztikus! Megkérem az Iphoneosokat, pl. hogy próbálják meg megoldani a telefonjukkal, hogy bárhol ránéznek az otthoni IP Kamera képére, vagy, hogy rátesznek egy internet nélkül működő GPS navigációs programot!
    És még sok-sok lehetőség, ami az Iphone-ban soha sem lesz. Igaz, csillog, villog, gyors és szép. Olyan, mint egy sportautó, de lehet-e vele menni a földúton is?

  • 2009.12.14 13:47:37Real World

    nyaszóval,

    én htc diát nyüstölök (szó szerint) ~háromnegyed éve.

    Egyetlen hibája, hogy tényleg 3-4 órát bír, ha játszok rajta. GPS-hez kocsitöltőn van.
    Ezt már vásárlásnál is lehetett tudni. Achilles-sarok, de ez van.
    Pótaksival elmegy másfél napot is. A csere bootolással nincs 1 perc.

    Viszont nekem is kezd a cipőm megtelni a sok konzumidiótával, aki az iPhone fensőbbségét kürtöli a világba.

    Nekem többet ér, hogy a telefonom olyan legyen, amilyennek én szeretem (felület, alkalmazások, stb).
    Minthogy társaságban én legyek a májer, mert ájfonom van, és mindenki véglény legyen, akinek nincs.

    Őszintén, mi az az ordenáré plusz, amitől az almás telefonok olyan faszák?

    A formatervezésben a diamondnál nem láttam szebb telefont (Az almás cucc formaterve se átütő, szappan néven már használjuk pár évtizede), a HD2 tényleg döccenés nélkül visz minden programot, a felbontása jó, még a 2,8''-os Dián is szép az 1CD-s avi.

    Ha zenét akarok hallgatni, nem kell a hitelkártyám után nyúljak, tonnaszám (de tényleg) vannak ingyenes - igényes - programok, PC-re/mac-re rá lehet kötni, és kis ablakban látom a telefon képernyőjét, mintha egy távoli gép lenne. Kényelmesen szerkesztem a névjegyeket KIVÁGOK-MÁSOLOK, és nem ez az Oprendszer bréking fícsöre, 2009-ben.

    Nekem a telefonom a sajátom, fontos, hogy ha az enyém, akkor ne kontrolállja senki, amíg a hatályos törvényeket betartom.

    És ha programot akarok írni a telefonra, akkor ne kelljen egy atyaúristennek megfeleljek, és PÉNZT KÉRJEK érte, hogy bárkinek elérhető legyen.

    Szóval srácok, szemüveget le, szép az élet almatelefon nélkül is.

  • 2009.12.14 13:53:53panic

    tcom: na ezzel a térkép dologgal alighanem mellélőttél mert ha minden igaz ájgó már van ifonra

  • 2009.12.14 13:58:49Real World

    Panic:
    ja, van rá igo, ~1 hónappal az új iphone itthoni startja után már kinn volt.

  • 2009.12.14 14:02:49panic

    Ja és dohányosok se vegyenek ájtermékeket mert könnyen visszautasíthatja őket a szerviz :D

  • 2009.12.14 14:10:10Fórumromboló Troll

    "ja, van rá igo, ~1 hónappal az új iphone itthoni startja után már kinn volt."

    Igen, az Amigo. Ami olyan az Igo-k között, mint az ájfon a winmo-s pda-k közt. Korlátolt tudású navigációs szoftver, korlátolt embereknek.

  • 2009.12.14 14:10:58Boba Fett

    és próbálj meg navi közben telefonálni. Vicces, de nem nagyon megy...

  • 2009.12.14 14:24:49panic

    arról volt szó hogy van e offline navi program. Az van! Az meg más kérdés hogy multitask nincs, tehát mellette használhatatlan :) Itt finoman megy a zene a navi mellett és ha becsúszik egy telefon akkor sem dől össze a világ :P

  • 2009.12.14 16:32:28Sieg

    "Emlékeznek a Wintel elnevezésre?"

    Ja. A cikk elején leírttól eltérően ez egyszerűen a windows platformot jelentette, amely csak Intel x86 kompatiblis processzoron futott (innen az elnevezés) és semmi köze ahhoz, amit a szerző szeretne, hogy jelentsen. Függetlenül attól, hogy az igaz-e vagy sem. Hja tudom, nehéz egy cikket elkezdeni.

  • 2009.12.14 16:57:45Zabalint

    "Vannak persze hibák is, például a weboldalakon a legördülő menük kezelhetetlenek."

    Talán nem a beépített Internet Explorert kéne használni, hanem az Opera Mobile-t, mint teszi minden értelmes Windows Mobile felhasználó...

  • 2009.12.14 17:00:19Zabalint

    "Plusz egy csapás a videózni vágyó júzerre, hogy a Windows Mobile nem kezel alapból minden formátumot. A linuxos Nokia N900-nak meg sem kottyant egy dvd-ről lementett, átkonvertált videófájl, de a HTC HD2 nem tudta lejátszani. Úgy kell levadászni a kódolókat."

    Komolyan miért olyan ember tesztel egy ilyen eszközt, aki nem ért hozzá? A Windows Mobile előnye pont az hogy rengeteg programot találni hozzá a neten, ha csak az alap programokat használja valaki akkor vegyen más okostelefont, mert neki ez nem való. Core Player???

  • 2009.12.14 17:00:58Zabalint

    Persze azért megkérdezem, hogy a cikkírónak az Windows-ba volt építve az xvid codec?

  • 2009.12.14 17:26:37Zabalint

    Ja és az iPhone mániásoknak üzenem, ha jól tudom az első iPhone 2007-ben jelent meg, az első HTC pedig 2002-ben(HTC Wallaby), természetesen érintőkijelzővel és már megjelenésekor rengeteg program volt hozzá, mivel már elterjedtek voltak a telefon funkcióval még nem rendelkező PocketPC-k. És ez a legújabb HTC jobban hasonlít a HTC Wallaby-ra mint az iPhone-ra, illetve ha már az utánzásról van szó akkor annyi erővel rengeteg funkciót meg lehetne említeni, amelyeket a régi HTC-k vagy a Palmok, esetleg a Nokia kommunikátorok tudtak és az Apple átvette ezeket.

    De egyszerűen nevetséges mikor valaki arról magyaráz hogy az iPhone-t koppintják, a másik meg még nevetségesebb, amikor az a duma hogy az iPhone ra legalább vannak programok. Igen, annak aki olyan ostoba hogy még utána sem képes járni, csak annyit tud hogy felnéz a gyártó oldalára, tényleg nincsen elég WM alkalmazás.

  • 2009.12.15 19:13:25Enterprise

    én maradok a samsung hd nemtudomhanyas telonál :-D amit 72000 ft ért be lehet szerezni magyarul garival ujjonnan

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés