Végre befutott egy megfizethető csúcstelefon
További Cellanapló cikkek
Ahogy az várható volt, épphogy csak beköszöntött a nyár, már be is futott a Honor számozott szériájának új generációja, amit a Honor 90-hez hasonlóan ugyancsak Párizsban lepleztek le nemzetközileg. Az előd és a jelenlegi generáció azonban nem csak ebben hasonlít: a Honor 90 már rendkívül közel került ahhoz, hogy egy kedvező áron kapható, felső kategóriás telefon legyen, a Honor 200 pedig ugyanezen a vonalon ment tovább, még magasabbra emelve a szintet. A készülékcsalád Pro jelzővel ellátott tagja például szinte már mindent megad, amit a Honor prémiumkategóriás Magic-szériája, csupán kedvezőbb áron – mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a Honor 200 Próról.
A készülék egy meglehetősen szűkös dobozban érkezik, amelyben egy SIM-tűn, USB-C-adatkábelen és magán a készüléken felül semmit sem találunk – pedig egy toknak bőven lett volna hely, a Honor azonban ezt már kispórolta. Jó hír, hogy a kijelzőn továbbra is fóliát találunk, a pluszkiegészítők hiánya azonban fájó pont, főleg, hogy ezeket beszerezni utólagosan szinte lehetetlen. A Honor 200 Pro oldalainál hajlított kijelzőt és ugyancsak hajlított hátlapi üvegborítást kapott, amit egy fényesre polírozott alumíniumkeret fog közre. A vezérlőgombokat a mobil jobb oldalán találjuk, míg a rendkívül jól szóló hangszórókat alul és felül. A készülék fogása kényelmes,
a hátlapi matt borítás azonban annyira csúszóssá teszi, hogy olyan érzésünk lehet, hogy bármikor kifordulhat a kezünkből.
Ez ráadásul nem is hamis félelem, a Honor 200 Pro a tesztidőszak alatt előszeretettel szökött ki a nadrág zsebéből, de a kezünkből is – csak a szerencsén múlott, hogy a készüléknek nem esett baja, ebből fakadóan azonban még indokoltabbá válik az extra védelem, amit a márka már nem garantál.
Amiben nagyon jó
Az előlapot egy hatalmas, 6,78 hüvelykes, 1224 × 2700 képpontos, akár 120 hertzes képfrissítésre is képes, HDR-tartalmak megjelenítése esetén akár 4000 nites OLED-panel borítja. Mindemellett a Honor 200 Pro – akárcsak az előd – a 3830 hertzes PWM-fénytompítással is rendelkezik, tehát a szemet kevésbé fárasztja a kijelző. Mindent összevetve egy brutálisan jó panelt kapunk, tulajdonképpen végtelen betekintési szögekkel, kontraszttal és fényerővel. A panel tökéletességét egyetlen dolog töri meg: a kijelző tetején található, kapszula formájú kamerasziget, cserébe azonban kárpótol minket a panel alá épített ujjlenyomat-olvasó, aminek pozicionálása kényelmes, és ráadásul még gyorsan is működik.
A kijelző mellett ugyancsak említésre méltó a Honor 200 Pro belsejében ketyegő chip is, ami nem más, mint a Qualcomm által gyártott Snapdragon 8s Gen 3. Ez nemcsak névben közelíti meg a jelenlegi androidos csúcstartót, a Snapdragon 8 Gen 3-at, hanem teljesítményben is, bár a nagy tesó szintjéhez egyértelműen nem tud felérni. Ezt leszámítva a készülék játszi könnyedséggel birkózik meg a komolyabb feladatokkal, játékokkal is. Akadást, az átlagosnál hosszabb töltési időt, indokolatlan melegedést a tesztidőszak alatt nem tapasztaltunk. A grafikus feladatokért egyébként egy Adreno 735-ös grafikus egység felel, amelynek munkáját 12 gigabyte memória segíti – tárhelyből egyébként 512 gigabyte-ot kapunk, ami ugyancsak bőséges.
A mobilon az Android 14-es alapokra épülő MagicOS 8.0 fut, a Honor ígérete szerint pedig három évig még biztosan számíthatunk frissítésekre – tehát az Android 17 és a MagicOS 11 érkezése (vagy hívják őket bárhogyan is), mondhatni, borítékolható. Ezzel a Honor egyébként nem válik piacvezetővé, a Samsung, az Apple vagy a Google például bőven öt év fölötti támogatást garantál, az irány azonban mindenképp jó és dicsérendő. Ugyancsak jó hír, hogy a Honor 200 Pro megkapta az összes olyan szoftveres funkciót, amelyek az idei csúcsmodellben, a Magic6 Próban debütáltak, ilyen a Magic Capsule, a Magic Portal és a Magic Ring.
Portrékirály
A készülék húzóereje – legalábbis a Honor szerint – azonban nem ez, hanem az, hogy milyen portrékat lehet vele készíteni. Mint ismeretes, a vállalat termékfejlesztési csapata szorosan együttműködött a legendás Studio Harcourt fotósaival, hogy több ezer képet elemezve közösen dolgozzák ki a Honor új AI-portré-motorját. A stúdió olyan hírességekről készített felvételeiről ismert, mint II. Erzsébet királynő, David Bowie és Kate Moss, így az ikonikus jelző egyáltalán nem túlzó. Az együttműködésnek köszönhetően a Honor 200-zal készített portréképek valóban rendkívül egyediek lehetnek, azt azonban érdemes leszögezni, hogy az algoritmusok és a mesterséges intelligencia senkiből sem csinál mesterfotóst.
A készülék hátulján egy 50 megapixeles (f/1.9, 1/1,3", 1,2µm, PDAF, OIS) főegységet, egy 50 megapixeles (f/2.4, PDAF, OIS), 2,5-szeres optikai zoomra képes telefotó-kamerát és egy 12 megapixeles (f/2.2, 112˚) nagy látószögű egységet találunk. Jó hír, hogy a Honor 200 Pro nem csak a portrékészítésben remekel, a telefon főkamerájával a csúcskategóriás mobilokéval megegyező fotók készíthetők. Amennyiben persze a széles látószögű kamerára váltunk, már érződik, hogy azért nem egy félmilliós telefonnal van dolgunk, a készülék azonban szépen teszi a dolgát, még kedvezőtlen fényviszonyok között is. Az előlapon egyébként egy 50 megapixeles (f/2.2) egység figyel minket egy mindösszesen két megapixeles mélységérzékelő kamera társaságában – utóbbinak jelenlétét viszont egyáltalán nem találjuk indokoltnak.
Videózás tekintetében a hátlapon egyébként adott a 4K@60fps, az előlapon azonban csak 30-ig tudunk elmenni, de nem ez az előlapi egység egyetlen hátránya. A Harcourt-portrémódok ugyanis szintén nem támogatottak szelfik készítésekor, ilyen képeket csak a hátlapi kamerákkal tudunk készíteni.
Ahol elvérzik
A Honor 200 Próban egy 5200 milliamperórás egység pihen, ami papíron kifejezetten nagynak tűnhet, a gyakorlatban azonban meglepő eredmények születtek az üzemidőt illetően. A készülék még átlagos felhasználás mellett is lemerült a nap végére, körülbelül ötórás képernyőidőt lehetett belőle kihúzni, ami valljuk be, mai szemmel nézve nem túl fényes. Némileg javít a helyzeten, ha a képfrissítést adaptív üzemmódra állítjuk, vagy egyenesen 60 hertzre korlátozzuk, ezek viszont már olyan kompromisszumok, amik kicsit fájóak, ha figyelembe vesszük a 300 ezer forintos ajánlott fogyasztói árat. Pluszpont, hogy a mobil vezetékesen és vezeték nélkül is támogatja a gyorstöltést, előbbi esetében 100 wattig, míg utóbbinál 66 wattig – fontos megjegyezni, hogy ezek a töltési sebességek csak Honor-töltőkkel támogatottak.
Mindent összevetve a Honor 200 Pro még ezek ellenére is az év egyik legjobb ár-érték arányú telefonja lett. Figyelembe véve a kialakítást, az IP65-ös por- és vízállóságot, a kijelző minőségét, a teljesítményt és a kamerás képességeket, az árazás teljesen reális – néhány hónappal később pedig várhatóan még kedvezőbb lesz. Érdemes persze azt is figyelembe venni, hogy ezért az árért cserébe mit kaphatunk a használtpiacon – ahogy arról egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, néha meglepően jó ajánlatokkal találkozhatunk ott is. A Honor 200 és Honor 200 Pro már elérhető a hazai viszonteladóknál, utóbbi fekete és fehér színekben – nálunk az utóbbi járt.
Rovataink a Facebookon