Vékonyabb és könnyebb, mégis elhasal a Galaxy Z Fold6
További Cellanapló cikkek
Meglehetősen hosszú utat járt be a Galaxy Z Fold család, mióta 2019-ben a Samsung leleplezte az első modellt. Az akkori, parányi előlapi kijelzővel és brutális kamerabevágással rendelkező belső kijelzővel szerelt törékeny mobilból mára egy rendkívül kiforrott, a mindennapok során is egyre kevesebb kompromisszummal használható telefon lett, a hatodik generációra azonban a dél-koreai vállalat mintha kicsit ellustult volna. Éveken át tartott előnyük a konkurencia villámgyors felzárkózásának köszönhetően veszélybe került – a Galaxy Z Fold6-os széria pedig nem újít akkorát az előző generációhoz képest, hogy azt azonnal ajánlani lehessen. Mutatjuk, mit érdemes tudni a Samsung jelenlegi legprémiumabb készülékéről, a Galaxy Z Fold6-ról.
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a mobilt a Galaxy Z Flip6-tal egyetemben – amiről hamarosan ugyancsak részletes tesztet olvashat – az év második Unpacked eseményén, július 10-én Párizsban leplezte le a Samsung; azóta pedig a boltok polcaira is felkerültek a mobilok. A Galaxy Z Fold6 egy, már a vállalattól megszokott fekete dobozban érkezik, aminek fedelét levéve egyből elénk is tárul a mobil belső, kihajtott kijelzője. A csomagban ezenfelül csak a kötelező használati utasítást és egy USB-C–USB-C kábelt találunk, így ha extra védelmet szeretne, a tokot már önnek kell beszereznie, ahogy a jegyzetelést és rajzolást segítő S-Pent is külön kell megvásárolni.
Maga a formaterv maradt változatlan, az előző generációhoz képest azonban történtek újítások: az előlapi panel például teljesen szögletes lett, de a készülék éleiből is csippentett egy keveset a Samsung, hogy a mobil megjelenése megegyezzen a Galaxy S24 Ultráéval. A Galaxy Z Fold6 emellett vékonyabb és könnyebb is lett az elődhöz képest. Újdonság továbbá a még strapabíróbb zsanér, illetve az IP48-as por- és vízállósági besorolás; utóbbi a Galaxy Z Fold5 esetében még csak IPX8-as volt, tehát nem kapott védettségi tanúsítványt a szilárd tárgyakkal szemben, a Fold6-os azonban már védett az egy milliméternél nagyobb szilárd tárgyak ellen; a finom por a vízzel ellentétben azonban továbbra is kárt okozhat a mobilban.
Még mindig nem tökéletes
Az előlapot ezúttal már egy 6,3 hüvelykes, 968 × 2376 képpontos, Dynamic LTPO AMOLED 2X panel borítja, ami képes a 120 hertzes képfrissítésre, emellett pedig akár 2600 nites csúcsfényerő kibocsátására is – amire azonban már nem képes, az az S-Pen támogatottsága. A külső panel egyébként használhatóbb, ezen modell esetében éreztük a legkevesebb késztetést arra, hogy minden egyes alkalommal inkább a nagyobb, belső kijelzőt vegyük igénybe, még akkor is, ha csak egy gyors üzenetre szerettünk volna válaszolni – ettől függetlenül azonban még van hová fejlődnie a Samsungnak.
A kijelző továbbra is túl keskeny ahhoz, hogy az kompromisszumok nélkül használható legyen, a 22,1:9-es képarány helyett egy 20:9-es például már sokkal praktikusabbá tenné a felületet,
ezzel egyetemben pedig még a belső panel mérete is nőne: ebben az esetben pedig a több jobb. Ami a hajlított kijelzőt illeti: a készüléket kinyitva egy 7,6 hüvelykes, 1856 × 2160 képpontos, Foldable Dynamic LTPO AMOLED 2X panel köszön vissza ránk, ami természetesen támogatja a 120 hertzes képfrissítést, és a HDR10+ szabványt – csúcsfényereje pedig ugyancsak 2600 nit. A megjelenítők hozzák a tőlük elvárható csúcskategóriás minőséget, rosszat nem igazán lehet rájuk mondani, egyedül a hajlított kijelző fényereje csökken, ha oldalról nézzük azt – összességében azonban szuper kijelzőt kapunk.
Ugyancsak remek a készülék teljesítménye, amiért a Snapdragon 8 Gen3-as lapka felel 12 gigabyte memória társaságában. Az Android 14-es alapokra épülő One UI 6.1.1 villámgyorsan fut a telefonon, emellett pedig számos olyan szoftveres extrával rendelkezik, amelynek köszönhetően valós értelmet nyer a belső, nagyobb panel jelenléte. Bár a hűtésért felelős vapor chamber nőtt, a Snapdragon 8 Gen3 ebben a modellben is hajlamos a megszokottnál kicsit melegebben üzemelni. Ezt leghamarabb a Fold6 hátlapi kamerája alatti területen vehetjük észre; túlmelegedés miatti teljesítmény-visszafokozást azonban nem tapasztaltunk a tesztidőszak alatt.
Csúcskategória, csak nem mindenhol
Ahogy arra már a Galaxy Z Fold5-ös tesztünkben is felhívtuk a figyelmet, a készülék semmit sem fejlődött kamerák tekintetében az előd Fold4-hez képest, hiszen a készülék egy az egyben ugyanazokat a szenzorokat kapta meg, mint amik a 2022-es modellben pihentek. Nos, a helyzet változatlan a Z Fold6 esetében is, a Samsung ugyanis ugyanazokat az egységeket pakolta ebbe a modellbe is, mint az előző kettőbe. Ennek értelmében a hátlapon egy 50 megapixeles (f/1.8, 23 mm, 1.0 µm, Dual Pixel PDAF, OIS), nagy látószögű, egy 10 megapixeles (f/2.4, PDAF, OIS) háromszoros optikai zoomolásra képes telefotó és egy 12 megapixeles (f/2.2, 123˚, 12 mm, 1.12 µm) ultranagy látószögű szenzorral találkozunk, amelyek hozzák a kötelezőt, a felhozatal csúcskategóriásnak azonban semmiképp sem mondható – a 830 ezer forintos ajánlott fogyasztói árat figyelembe véve pedig egyenesen vérlázító a több mint kétéves hardver jelenléte.
Az előlapon egy 10 megapixeles (f/2.2, 24 mm, 1/3”, 1.22 µm) szenzor figyel minket, míg a belső kijelző alatt továbbra is egy 4 megapixeles (f/1.8, 26 mm, 2.0 µm) kamera bújik meg, amely csak akkor válik láthatóvá, amikor épp fotózni szeretnénk vele. Ennek minősége még mindig megkérdőjelezhető, a hajlítható mobilok előnye azonban, hogy a hátlapi, sokkal jobb minőségű kamerákkal is készíthetünk szelfiket, köszönhetően annak, hogy kinyitott állapotban a külső kijelzőn is láthatjuk a hátlapi kamerák előnézetét.
A hardveres fejlesztések csökkenése valószínűleg annak tudható be, hogy a Samsung minden korábbinál több erőt fektet a Galaxy AI finomításába, a júliusi Unpackeden is ennek szentelték a legnagyobb figyelmet. A Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 újítása, hogy a készülékeken már elérhető a vázlatból műalkotás nevezetű funkció, ami apró firkákból is képes meglepően jó minőségű rajzokat, festményeket készíteni, arra is használhatjuk azonban, hogy meglévő képek alapján különböző stílusokban AI-portrékat készítsünk magunkról (vagy másokról). Ugyancsak a fejlesztés része, hogy segítségével a képekhez eredetileg nem létező elemeket adhatunk hozzá: rajzolhatunk magunkra napszemüveget például, amit aztán az AI megpróbál a lehető legvalósághűbben visszaadni.
Támogatott továbbá a Tolmács funkció is, amivel valós időben fordíthatunk le írott és hallott szövegeket, legyen szó egy párbeszédről vagy telefonhívásról – ennek hátránya azonban, hogy magyar nyelven nem használható; a Samsung szerint azonban 2025-ben már megérkezik a lokalizált verzió is. A Galaxy AI-os fejlesztések összességében jópofák és néha még hasznosak is, annyira azonban nem jók, hogy elfeledtessék az egyéb területekről érkező keserédes szájízt, amit tovább fokoz az, hogy az akkumulátor továbbra is csak 4400 milliamperórás, a töltés pedig még mindig csak 25 wattos, ami csigalassúnak számít az androidos mobilok között.
Összegezve
A Galaxy Z Fold6 egy biztonsági játék, ami nem feltétlenül probléma, a konkurencia azonban nemhogy utolérte, hanem be is előzte a dél-koreai vállalatot az elmúlt egy évben. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a Samsung hét éven keresztül garantálja a szoftverfrissítések érkezését, tehát még az Android 21 is felkerülhet majd a készülékre – ezzel pedig az olyan kínai gyártók, mint a Xiaomi vagy a Honor jelenleg még nem igazán tudnak versenyezni; utóbbi legújabb hajlíthatóját, a hamarosan Európában is bemutatkozó Magic V3-at elnézve azonban bőven van hova felzárkóznia a Samsungnak. A Honor készüléke nemcsak sokkal vékonyabb és könnyebb, mint a Galaxy Z Fold6, hanem emellett nagyobb kijelzőket, jobb kamerákat és nagyobb akkumulátort is kínál; a szoftveres divíziótól eltekintve tehát minden területen felülmúlja azt.
És hogy hogyan lehetne jobb a Galaxy Z Fold? Először is érdemes lenne az S-Pennek helyet szorítani a készülékházban, ami könnyen kivitelezhető lenne a kijelzők szélesebbé tételével – ami véleményünk szerint ugyancsak jót tenne a mobilnak. A készülék súlya már elfogadható, így abba nem igazán lehet belekötni, a vastagságba azonban már annál inkább; ezen a téren is van még fejlődni. Jó lenne, ha az ujjlenyomat-olvasó az S szériás mobilokhoz hasonlóan a kijelző alá költözne, végül, de nem utolsósorban pedig a prémiumárazás mellé prémiumkamerás szett dukálna. A 12 gigabyte memóriával rendelkező Galaxy Z Fold6-modellek 256 gigabyte-os verziója 829 990, az 512 gigabyte-os változata 879 990, míg az 1 terabyte-os készülék 979 990 forintos ajánlott fogyasztói áron szerezhető be jelenleg rózsaszín, tengerészkék és ködös ezüst színekben, nálunk az utóbbi modell járt.
(Borítókép: Samsung Galaxy Fold 6. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Rovataink a Facebookon