Erre megérte várni: zseniális lett a Google legújabb telefonja
További Cellanapló cikkek
Ha külföldön nem is feltétlenül, idehaza mindenképp történelminek számít a Google legújabb telefonszériája, a Pixel 9-es mobilok ugyanis az első Made by Google telefonok, amiket hivatalosan is be lehet szerezni Magyarországon. A vállalat még augusztus 13-án leplezte le az új készülékcsaládot, a Pixel 9-et, a Pixel 9 Prót és a Pixel 9 Pro XL-t, melyek közül a legutóbbit volt lehetőségünk használni az elmúlt másfél hétben. Röviden és tömören pontosan ugyanazt szolgáltatja a készülék, amit előzetesen várni lehetett tőle: a hardver és a szoftver tökéletes együttműködését, egy kis mesterséges intelligenciával megfűszerezve.
Bár idehaza mindeddig csak turpiskodásokkal lehetett beszerezni, a Made by Google telefonok ennek ellenére is kifejezetten népszerű topiknak számítottak a teches világban, ami nem véletlen – olyat, amit a Google csinál a Pixel telefonokkal, ugyanis más androidos gyártótól talán soha nem fogunk látni. A készülékek különlegessége, hogy az Apple-féle iPhone-okhoz hasonlóan egy vállalat – jelen esetben a Google – felel hellyel-közzel mindenért. A Pixel telefonokban a Google által tervezett Tensor-chip ketyeg, a készülékek dizájnját is a vállalat tervezi meg, emellett pedig ami talán a legfontosabb, a szoftver is saját, hiszen a Google fejleszti a világ legnépszerűbb mobilos operációs rendszerét, az Androidot is.
Nem véletlen tehát, hogy a Pixelekre előszeretettel hivatkoznak androidos iPhone-ként, hiszen az Apple telefonjait is pontosan az a hardver és szoftver közötti tökéletes harmónia tette naggyá, ami a Made by Google telefonokban is megvan.
Éppen ezért rendkívüli kíváncsisággal fogadtuk az Index szerkesztőségébe érkező Pixel 9 Pro XL-t. A készülék egy letisztult kartondobozban érkezik, benne a telefonnal, a kötelező papírmunkával, egy USB-C–USB-C-s adatkábellel, valamint egy SIM-tűvel. Kézbe véve a mobilt azonnal érződik, hogy egy igazi csúcskategóriás készülékkel van dolgunk. Az elő- és hátlapot is Gorilla Glass Victus 2-es üveg védi a karcok és repedések ellen, míg az oldalsó, fényesre polírozott keret alumíniumból készül. A hátlap matt, közepén fényes Google-logóval, a kijelzőt körülvevő keret pedig rendkívül vékony és szimmetrikus. A készülék megjelenése tehát rendkívül impozáns, és mondhatni apple-ös – a kameraszigettől eltekintve abszolút olyan érzése lehet a felhasználónak, mintha egy iPhone-t tartana a kezében.
Az androidos iPhone, ami jobb mint egy iPhone?
Előbbi hasonlatra egyébként még többször is vissza fogunk térni a tesztben, hiszen az egyszerűen elkerülhetetlen, ettől függetlenül azonban – szerintünk – az apple-ös jegyek inkább pozitívumok, mintsem negatívumok, hiszen a Pixel 9 Pro XL ezek ellenére is egyedi tud maradni. Az előlapot egy 6,8 hüvelykes, 1344 x 2992 képpontos, 120 hertzes képfrissítésre és akár 3000 nites csúcsfényerő kibocsátására képes Super Actua LTPO OLED-panel borítja, ami támogatja a HDR10+ szabványt is. Ahogy említettük, a kijelző körüli keretek rendkívül vékonyak, maga a panel pedig abszolút első osztályú, mind fényerőben, mind a megjelenített színek minőségében és a betekintési szögekben is – nem igazán találni negatívumot vele kapcsolatban. A kijelző tetején kör alakú kivágásban találjuk a 42 megapixeles előlapi kamerát,
míg a kijelző alsó harmadában az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó bújik meg, ami az eddigi leggyorsabb, amit valaha mobilban láttunk,
a gyorsaság mellett pedig még pontos is. Emellett lehetőségünk van arcazonosítással is feloldani a készüléket, a legnagyobb biztonságot nyújtó, apple-ös FaceID-hoz hasonló háromdimenziós arcfelismerés azonban nincs a készülékben – de egyébként miért is lenne, mikor az ujjlenyomatos megoldás több mint elegendő.
Többet ésszel, mint erővel
A készülék belsejében a Google saját tervezésű, immáron negyedik generációs chipje, a nyolcmagos Tensor G4 (1 x 3,1 GHz Cortex-X4, 3 x 2,6 GHz Cortex-A720, 4 x 1,92 GHz Cortex-A520) ketyeg egy Mali-G715 MC7-es grafikus gyorsító társaságában. A valóság az, hogy a Tensor sajnos csúnyán elmarad a jelenlegi csúcskategóriás mobilok teljesítményéhez képest – a lapka körülbelül egy iPhone 12-ben lévő A14 Bionic chip vagy egy Samsung Galaxy S23-ban ketyegő Snapdragon 8 Gen 2-es lapka teljesítményét hozza a szintetikus tesztek során; a hátrány tehát jelentős. Mindezek ellenére a gyakorlatban ennek semmilyen jelét nem érezni, az Android 14 csak úgy hasít a Pixel 9 Pro XL-en, ahogy a legtöbb alkalmazás, játék és egyéb szoftver is villámgyorsan indul, a legújabb Pixelre tehát halmozottan igaz a többet ésszel, mint erővel jelző.
Különösebb panasz az üzemidőre sem lehet. A legnagyobb idei Pixel egy 5060 milliamperórás telepet kapott, ami a kiváló optimalizálásnak köszönhetően a nagy és fényes kijelző ellenére is lazán kibír egy teljes napot töltés nélkül, átlagos felhasználás mellett a másfél nap is könnyedén kivitelezhető – ha pedig bekapcsoljuk az energiatakarékos üzemmódot, visszafogottabb felhasználással ugyan, de a kétnapos üzemidő sem elérhetetlen. Ami azonban már kissé keserű szájízt hagy maga után, az a töltési sebesség, ami papíron gyors, a gyakorlatban azonban már annál kevésbé. A Pixel 9 Pro XL maximum 37 wattos töltést támogat vezetékesen, amivel a Google szerint – és szerintünk is – körülbelül 70 százalékig lehet tölteni a készüléket fél óra alatt. Ez még mind szép és jó, a maradék 30 százalék eléréséhez azonban alsó hangon is további egy órára lesz szükségünk, vélhetően az akkumulátor kímélésének érdekében ugyanis ilyenkor már erőteljesen visszafogja a töltési sebességet a telefon.
Ezen a téren tehát van még mit javítani, ha azonban ennek köszönhetően a készülék 3-4 év múlva is megőrzi akkumulátorának eredeti kapacitásának legalább 80 százalékát, akkor akár még jóvá is hagyhatjuk a Google-nek ezt a kis negatívumot.
Ez már tényleg az AI-telefonok kora
Hardveresen tehát mindeddig csak a „kötelezőt” hozza a Pixel, nem mutat semmi olyat, amit korábban ne láttunk volna már, vagy ne lenne elvárható egy több mint félmillió forintos csúcskategóriás mobiltól. A készülék igazi bája azonban akkor mutatkozik meg, amikor elkezdjük azt használni. Először is: a kezelőfelület ízig-vérig Android, az pontosan úgy néz ki, ahogyan azt a Google megálmodta, nem találunk rajta semmilyen felesleges kozmetikai elemet – ennek ellenére azonban a testreszabhatósági lehetőségek szinte végtelenek. Az persze fura, hogy az Android 15 megjelenésének derekán a készülékek végül csak Android 14-gyel debütáltak, kárpótolhat azonban minket a tudat, hogy a Google nem kevesebb mint hétévnyi szoftverfrissítést garantál a Pixel 9-es széria mellé; tehát nemcsak az Android 15-öt, hanem még az Android 21-et is telepíteni tudjuk majd a telefonokra.
Nem ez azonban az egyetlen tényező, ami kellően jövőtállóvá teszi majd a Pixel 9 Pro XL-t: a Tensor G4 chip dedikált AI-egységgel rendelkezik, a beépített 16 gigabyte memóriának köszönhetően pedig a készülék natív is képes AI modelleket futtatni, internetelérés nélkül.
Ez egyébként az egész Pixel 9-es szériára igaz. A készülékek talán a legokosabb okostelefonok, amik valaha készültek, köszönhetően az olyan apró, de hasznos fejlesztéseknek, mint például egy távolban szóló dal címének automatikus megjelenítése a zárképernyőn, vagy a kezdőképernyő bal felső sarkában található At a Glance, ami éppen aktuális információkat jelenít meg, legyen szó egy közelgő eseményről vagy az időjárásról. És ha már Google, akkor a Geminiről sem szabad megfeledkezni, ami a Pixel telefonok immáron szerves részét képezi. A Gemini egy az egyben átveszi a Google Asszisztens helyét, tehát képes olyan egyszerűbb feladatokat végrehajtani a mobilon, mint például a vaku bekapcsolása, emellett azonban komplexebb dolgokra is képes az AI-nek köszönhetően.
A Gemitől szó szerint bármit kérdezhetünk, jó eséllyel választ kapunk, a Pixel 9, Pixel 9 Pro és Pixel 9 Pro XL mobilok mellé járó egyéves ingyenes Gemini Advanced előfizetéssel pedig aktiválhatjuk a Google legfejlettebb AI-modelljét, a Gemini 1.5-öt. Ez a modell már képes az élő csevegésre is, ami olyan élményt nyújt, amihez foghatót még nem igazán tapasztaltunk: az asszisztenssel angol nyelven olyan folyékony párbeszédet folytathatunk, mintha csak egy emberrel beszélgetnénk, Gemini pedig ráadásul néha még vissza is kérdez, ezzel még emberibbé téve a dialógust. Gemini ráadásul mélyen integrálva lett a készülékbe, így képes weboldalakat, dokumentumokat, e-maileket összegezni vagy átfogalmazni, de természetesen a képalkotás és generálás területén is segít.
Kamera, ami egy pillanat alatt megváltoztatja a valóságot
És ha már a képalkotásnál tartunk. A Made by Google telefonok mindig is híresek voltak arról, hogy elképesztően jó fotókat készítenek, ami elsősorban nem a csúcskategóriás kameráknak, hanem az első osztályú képfeldolgozó algoritmusoknak köszönhető. Ugyanez igaz a Pixel 9 Pro XL-re is, ami amellett, hogy a Google eddigi legimpozánsabb kamerás szettjét vonultatja fel, az AI-képfeldolgozás területén is újít. A Pixel 9 Pro XL hátlapján egy 50 megapixeles (f/1.7, 25 mm, 1/1.31", 1.2 µm, dual pixel PDAF, OIS) nagy látószögű, egy 48 megapixeles (f/1.7, 123˚, 1/2.55", dual pixel PDAF), ultranagy látószögű és egy ugyancsak 48 megapixeles (f/2.8, 113 mm, 1/2.55", dual pixel PDAF, OIS) ötszörös optikai zoomolásra képes periszkópos telefotókamerát találunk a vaku és a hőmérő mellett – utóbbiról majd később.
Ahogy az fentebb is látható, a Pixellel első osztályú képek készíthetők, a mindhárom egység remek dinamikatartománnyal és kellő színhűséggel dolgozik – egyedül a kontraszt az, amivel szeret kicsit megszaladni a készülék algoritmusa. És hogy mikor jön képbe az AI? Először is akkor, ha az Add Me módra kapcsolunk, ami segít olyan csoportképeket készíteni, amikről ezúttal már senki sem marad le – még az sem, aki a képet készítette. Másodszor pedig akkor, amikor a Fotók alkalmazásban egy kép szerkesztésekor a Reimagine funkciót használhatjuk, amivel az AI segítségével egy az egyben megváltoztathatjuk a képek bizonyos részeit (elsősorban a hátteret). Néhány gombnyomással eltüntethetünk zavaró tényezőket, de ahogy az lentebb is látható, az asztalomon pihenő kólásdobozt is egy tengerpartra vagy a Mount Everest mellé teleportálhatjuk.
Az eredmény persze nem minden esetben lesz meggyőző (minél kisebb modifikációt kérünk, annál jobban dolgozik a Pixel), a képgeneráló AI-képességei azonban mindenképp impozánsak.
Összegezve
Mindent összevetve a Google Pixel 9 Pro XL az androidos telefonok krémjét nyújtja, már ami a felhasználói élményt illeti. Papíron persze egy Galaxy S24 Ultra sokkal jobb kamerával, egy Honor Magic6 Pro pedig jobb teljesítménnyel rendelkezik, használat közben azonban ebből mit sem érezni a Google telefonján. A nyers erő elegendő, a kamera brutálisan jó, a kijelző első osztályú, ahogy az anyaghasználat és az összeszerelési minőség is – itt említenénk meg, hogy az IP68-as por- és vízállósági tanúsítványt ez a készülék is megkapta. Az AI-alapú megoldások ötletesek és hasznosak, annak ellenére is, hogy még vannak olyanok, amik idehaza egyelőre nem elérhetők (Képernyőképek app és Pixel Stúdió alkalmazás), az olyan extrák, mint például a beépített hőmérő, amivel bármilyen felület hőmérsékletét csekkolhatjuk, pedig csak további plusznak számítanak.
A Pixel 9 Pro XL persze nem tökéletes. Ahogy említettük, a töltésen még bőven van mit javítani, ahogy a Tensor G5-nek is illene jövőre az élmezőnybe kerülnie – csak hogy papíron is egy kategóriában lehessen említve az aktuálisan legerősebb Snapdragon lapkával. Ugyancsak fejlesztésre szorul a készülék hangszórója, ami inkább átlagos, mintsem csúcskategóriás, ahogy abban is csak reménykedni tudunk, hogy a következő generáció alaptárhelye már nem 128, hanem 256 gigabyte-ról indul majd. A Pixel 9 Pro XL már most előrendelhető a hazai viszonteladóknál, az 510 ezer forintos indulóárért cserébe a 128/16 GB-os modellt vihetjük haza obszidián, hamvas szürke és porcelán színekben – nálunk az utóbbi modell járt.
Rovataink a Facebookon