Azt is látja a Xiaomi új telefonja, amit még mi magunk sem
További Cellanapló cikkek
Manapság kifejezetten nehéz olyan telefont találni, ami egyszerre rendelkezik kellő teljesítménnyel, jó kamerákkal és prémiumdizájnnal, úgy, hogy közben az ára sem szállt el. Az elmúlt évek trendjei azt mutatják, hogy amennyiben egy gyártó aktuális csúcskészülékét szeretnénk használni, akkor bizony 600 ezer forint körüli összegeket kell kifizetnünk, ami – valljuk be – brutálisan sok. Bár a szeptember végén leleplezett Xiaomi 14T család nem a vállalat csúcskészülékeit jelentik, azok mégis több területen karcolják a nagyobb testvéreket, miközben áruk jelentősen kedvezőbb. Teszten a Xiaomi 14T Pro.
Bár a Xiaomi hosszú éveken keresztül azzal kampányolt, hogy más gyártókkal ellentétben készülékeik mellé ők bizony még mindig teljes felszerelést adnak, ez a hagyomány most látszólag megszakadt. Ugyan a dobozban a telefon mellett még mindig találunk szilikontokot, valamint USB-A és USB–C adatkábelt, azonban hálózati adaptert már nem, így a készüléket kénytelenek leszünk egy már meglévő töltővel energiához juttatni. Egyébként maga a telefon dizájnja kifejezetten sokat változott az előd, 13T Próhoz képest. Az élek egyenesebben lettek, és bár a hátlap kicsit még mindig lekerekített, az korántsem annyira hangsúlyos, mint a tavalyi készülékeknél.
És ha már a hátlapnál tartunk: a kamerasziget is jelentős ráncfelvarráson esett át. Nemcsak hatalmas lett, hanem látszólag négy lencsét is magában foglal; erről azonban majd később. A Xiaomi 14T Pro három színben lesz kapható, titánfeketében, titánkékben és titánszürkében – nálunk az utóbbi modell járt. Bár a készülékek színei és azok elnevezései is arra engednek következtetni, hogy – az Apple és a Samsung csúcskategóriás telefonjaihoz hasonlóan – itt is titánból van a készülékház, ez senkit se tévesszen meg: a Xiaomi 14T Próé bizony csak alumínium – azonban még ez is előrelépés a tavalyi modell műanyag házához képest.
Csúcskijelző, csúcsteljesítmény
Bár a kijelzőméret nem változott, a Xiaomi 14T Pro a 160,4×75,1×8,4 milliméteres dimenzióival mégis kisebb, mint az előd, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a kijelző körüli keret kisebb lett. A készülék egy 6,67 hüvelykes, 1120×2712 képpontos, 144 hertzes, és akár 4000 nites csúcsfényerő kibocsátására is képes AMOLED-panelt kapott, ami természetesen támogatja a HDR10+ és Dolby Vision szabványokat is. A megjelenítő első osztályú, rendben van a felbontás, a fényerő, ahogy a betekintési szögekre és a megjelenített színek telítettségére sem lehet panasz. A kijelző alsó régiójában találjuk továbbá az optikai ujjlenyomat-olvasót is, ami megbízhatóan működik, tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy tízből kilencszer első próbálkozásra felismeri az előzetesen regisztrált ujjakat.
A teljesítményért a Xiaomi csúcsmodelljeivel ellentétben nem az aktuálisan elérhető legerősebb Snapdragon lapka, hanem egy MediaTek chip felel. A Xiaomi 14T Próban konkrétan egy négy nanométeres gyártástechnológián alapuló, nyolcmagos MediaTek Dimensity 9300+ lapka ketyeg, ami a szintetikus tesztek alapján számítási teljesítményben hozza a Snapdragon 8 Gen 3 teljesítményét, a grafikus gyorsítót is igénybe vevő feladatok végzése közben azonban helyzettől függően 10-20 százalékos az elmaradása. Ez azt jelenti, hogy például az erőigényes játékok nem futnak olyan sok képkockával a 14T Prón, mint például egy Xiaomi 14-en, azonban ettől függetlenül a készülékben bőven van potenciál. A zökkenőmentes teljesítményt 12 gigabyte memória is támogatja, amire elsősorban az AI-alapú feladatok futtatása miatt van szüksége a készüléknek,
a Xiaomi 14T és a Xiaomi 14T Pro ugyanis már több mesterségesintelligencia-alapú funkciót is kapott.
A telefonokra például megérkezik a Bekarikázással keresés, amit korábban csak a Google és a Samsung készülékein lehetett használni – ez azonban még nem minden. A hatékonyság fokozása érdekében ott van az AI Tolmács funkció, amely leküzdi a nyelvi akadályokat, javítva a kommunikációt a megbeszélések és hívások során. Hátrány, hogy ez egyelőre csak béta fázisban van, magyarul pedig egyáltalán nem tud. Az AI Jegyzetek és az AI Hangrögzítő beszédfelismeréssel növelik a hatékonyságot, pontos beszélőazonosítással és gyors összefoglalókkal, míg kreativitás terén az AI Képszerkesztés intelligensen kibővíti a képeket. Az AI Eraser Pro a hibátlan fotók érdekében eltávolítja a nem kívánt elemeket, az AI Film megkönnyíti a rövid videók készítését, az AI Portrait pedig személyre szabott avatárokat hoz létre, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy könnyedén bemutassák egyedi stílusukat.
A mobilon egyébként az Android 14-es alapokra épülő HyperOS fut, ami jobban hasonlít az iOS-re, mint valaha – ez azonban nem feltétlenül negatívum. Jó hír, hogy a Xiaomi is elkötelezte magát az éveken át tartó készüléktámogatás mellett – a Xiaomi 14T és Xiaomi 14T Pro a következő négy évben garantáltan megkapja az aktuális Android főverziót, emellett pedig egy további éven át (tehát 2029-ig) biztonsági frissítéseket is küld majd a vállalat a készülékekre. Amiről pedig még nem volt szó: a Xiaomi 14T Pro egy 5000 milliamperórás akkumulátort kapott, ami ebben a kategóriában már átlagosnak mondható; normál használat mellett garantált az egész napos üzemidő, ennél többet azonban nem érdemes várni a mobiltól.
Azt is látja, amit mi nem
Ahogy azt korábban is említettük, a Xiaomi 14T Próban látszólag négy hátlapi kamera is helyet kapott, közelebbről megnézve azonban hamar rájöhetünk, hogy a negyedik egység igazából csak egy kamerának álcázott vaku. Ennek értelmében a hátlapon egy 50 megapixeles (f/1.6, 23mm, 1/1.31”, 1.2µm, PDAF, OIS) nagy látószögű, egy 50 megapixeles (f/2.0, 60mm, 1/2.88”, 0.61µm, PDAF), 2,6-szeres optikai zoomot biztosító telefotó-, és egy 12 megapixeles (f/2.2, 15mm, 1/3.06”, 1.12µm) ultranagy látószögű egységgel találkozhatunk. A Xiaomi idén az „éjjeli fények, mesteri képek” szlogent választotta a széria mellé, ami kifejezetten passzol is a készülékekhez,
a Xiaomi 14T Pro brutálisan jó éjszakai képeket készít a főkamerával, a fotókon sok esetben még olyan részletek is láthatóvá válnak, amilyeneket szabad szemmel már nem vagy alig láthatunk.
A telefotó- és ultranagy látószögű egységek azonban már elvéreznek az éjszakai képek készítésekor. Ugyancsak kiemelendő, hogy a Xiaomi 14T Pro kamerás szettjét is a Leicával közösen fejlesztette a Xiaomi; a kameraappon belül továbbra is választhatunk Leica Authentic (hagyományosabb) és Leica Vivid (élénkebb) megjelenés közül, mindkettőre igaz azonban, hogy az átlagosnál szaturáltabb, és a Leica képalkotására jellemző jegyekkel tűzdelt képeket kapunk majd. Videórögzítés egészen 8K felbontásig adott 30 képkocka/másodperc mellett, ami azonban fontosabb, az az, hogy van 4K felbontás melletti 60 képkocka/másodpercet biztosító rögzítési mód is. Az előlapon az elődhöz hasonlóan egy 32 megapixeles (f/2.0, 25mm) szelfikamera kapott helyet, ami remekül teszi a dolgát.
Mindent összevetve tehát egy kifejezetten sokszínű kamerás szettet kapunk a Xiaomitól, a részletekbe is belemélyedve azonban észrevehetünk hiányosságokat – nincs például optikai képstabilizálása a telefotó- és az ultranagy látószögű kameráknak, sőt utóbbi automatikus fókusszal sem rendelkezik. Ezek azok a mondhatni kényelmi funkciók, amelyek nem elengedhetetlenek, de sokkal jobbá teszik a fotós élményt, ha jelen vannak – továbbá hiányuk érthetővé teszi azt is, hogy miért is tudta úgy beárazni a készüléket a Xiaomi, ahogy.
Összegezve
A Xiaomi 14T Pro 330 ezer forintos árcédulával kerül fel a boltok polcaira, amiről úgy gondoljuk, hogy ár-érték arányban megállja a helyét; azonban nehéz eltekinteni attól a ténytől, hogy néhány hónapon belül szinte biztosan 300 ezer alatt lesz a telefon indulóára. Amennyiben a Xiaomi kedvezményprogramjában részt vevő partnerek egyikénél szerzi be az új telefont, úgy október 6-ig (vagy a készlet erejéig) a mobil mellé egy 43 hüvelykes Xiaomi televíziót kap ajándékba, ami azért annyira már nem rossz vétel. Ugyancsak a készülék mellett szól a remek összeszerelési minőség (IP68-as por- és vízállósági tanúsítvány), a szép és tűéles kijelző, valamint a csúcskategóriát karcoló teljesítmény is; a kamerás képességekről nem is beszélve. Tárhelyből az alapmodell esetében 256 gigabyte-ot kapunk, felár ellenében azonban lehetőségünk van 512 gigabyte-os és 1 terabyte-os modellt is választani. Ahogy említettük, a készülék titánfekete, titánkék és titánszürke színekben érhető el, nálunk az utóbbi modell járt.
Rovataink a Facebookon