Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Fájlcsere miatt felfüggesztett műegyetemisták

2003.05.09. 16:16
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) nemrégiben egy évre eltiltotta egyik kollégiumának két lakóját. Az egyetemi felhasználási szabályzat kifejezetten tiltja a fájlcserélők használatát, mondta Remzső Gábor, az egyetem hálózatát működtető Informatikai Szolgáltató Központ (EISZK) igazgatóhelyettese.
Néhány hónappal ezelőtt az egyetemi hálón valaki jogvédett tartalmat, egészen pontosan az akkor még be sem mutatott Két torony című film kópiáját tette letölthetővé. A letöltési lehetőségre egy amerikai cég hívta fel az illetékesek figyelmét. A panasz nyomán az EISZK értesítette az adott kollégiumot. Az ügyben eljárt a kollégium belső hálózati fegyelmi testülete, majd a Gépészmérnöki karon fegyelmi eljárás indult, mondta el az Indexnek Remzső Gábor.

Az internetre kitett fájlokra felfigyelő cégek nem az adott felhasználót keresik meg, hanem az IP-címet kezelő felelősnél tesznek panaszt, ez történt ebben az esetben is. Léteznek olyan interneten kutakodó cégek, amelyek a jogtulajdonos megbízásával rendelkeznek, vagy esetleg csak előre dolgoznak, és ilyen megbízáshoz szeretnének jutni, mondta az igazgatóhelyettes.

A megosztás tilos

Az egyetem viszont nem vállalhatja a kockázatot, hogy bepereljék. Ekkora intézménynél természetes, hogy ha panasz jön, akkor azonnal válaszolnak, és megpróbálnak eljárni, mondta Remzső Gábor. Korábban voltak már hasonló próbálkozások, de meg tudták fékezni a hallgatók fájlokat megosztó önzetlenségét. A kollégiumokban léteznek külön előírások, így például egyes intézmények letöltési korlátokat szabnak.

A BME saját központi szabályzatában kénytelenek voltak megtiltani a P2P alkalmazások használatát. A P2P szoftvert működtető gépet a hálózatból legalább két hétre kitiltják, és csak az alkalmazás eltávolítása után kerülhet vissza a hálózatra, mondta Remzső Gábor.

Szomszédos jogok

Abba nem szólnak bele, ha a hallgató rendelkezik valamilyen filmmel vagy zenével, de ha ezt tőle bárki letöltheti, az nemzetközi botrányt okozhat. "Gyakorlatilag bűntettet követ el, a szerzői és szomszédos jogok mostanában sokszor emlegetett sérelmét" - mondta az EISZK igazgatóhelyettese.

Az egyetemi hálózat méretei és nagy forgalma miatt nem próbálkoznak szűrésekkel. Portra szűrni például eleve reménytelen vállalkozás, mivel rengeteg szoftver van használatban, fogalmazott az igazgatóhelyettes.

Hatékony a P2P

A P2P alkalmazások különben rendkívül jól használhatók legális célokra. Önmagában véve a P2P ügyes dolog, rendkívül hatékony, így nem véletlenül foglalkoznak a fejlesztésével komoly cégek is, véli az igazgatóhelyettes.

Ha valaki magának telepít egy ilyen programot, gyorsan megtalál magának mindent, amit keres. A probléma azzal van, hogy sokan nem értenek ehhez, és nem tudják, hogy a begyűjtött anyagot a program azonnal kiajánlja másoknak letöltésre, mondta Remzső Gábor. Többen beleesnek abba a hibába, hogy próbálkoznak az alkalmazással, aztán otthagyják, és hónapokkal később derül ki, hogy tőlük töltögetnek folyamatosan idegenek.

Ez az oka, hogy az egyetemi hálózaton hivatalosan meg van tiltva fájlcserélők használata. Azzal együtt, hogy nyilvánvalóan el kell járni, ha panaszok futnak be, a hálózaton érvényesül az alapvető szabály, hogy mindent szabad, amíg az mást nem sért, mondta az EISZK igazgatóhelyettese.

Egy év eltiltás

A BME Gépészmérnöki Karán két hallgatóval szemben kezdeményeztek fegyelmi eljárást. A két fiatalember 2-2 féléves eltiltást kapott, mondta el az Indexnek Toldi Ferenc, a kar dékáni hivatalának vezetője.

A két hallgatónak egy év múlva a beiratkozáshoz nem kell felvételiznie, mintha passzív féléven lettek volna. Vagyis jelenleg nem aktív hallgatók, nem gyakorolhatják hallgatói jogaikat, nincs például diákigazolványuk, mondta a hivatalvezető.

A fegyelmi szabályzat felsorolja, hogy milyen szankciók alkalmazhatók az egyetem előírásai ellen vétő hallgatókkal szemben. A végleges eltiltástól és a megrovásig terjedt a fegyelmi tanács eszköztára. Az ügyet olyan súlyosnak minősítették, hogy a két féléves eltiltás kiszabása mellett döntöttek. Az érintettek a határozatot tudomásul vették, mondta Toldi Ferenc.

A BME Gépészmérnöki Karon azóta ilyen üggyel nem találkoztak. Korábban, még évekkel ezelőtt fordult elő a karon hasonló botrány, és ott is hasonló büntetést szabtak ki, mondta a dékáni hivatal vezetője.