Jog

Az EU elutasítja a Microsoft kompromisszumát

2004. február 18., szerda 14:50

Az amerikai szoftvercég azzal próbált gyors véget vetni az Európai Bizottság által folytatott kartellellenes vizsgálatnak, hogy kompromisszumos javaslattal állt elő. A Microsoft szerint a versenytársak programjait a gyárilag Windows-zal szerelt gépekhez CD-n adhatták volna oda.

Ez a kompromisszumos javaslat a Financial Times értesülései szerint sem az EU, sem a konkurens cégek illetékeseit nem örvendeztette meg. Az Európai Bizottság számára a kezdeményezés nem elegendő.

Az érintett versenytárs cégek ugyancsak kritizálják a javaslatot. A "mellékes" szerepre kárhoztatott szoftverek gyártói szerint a PC-khez adott ilyen bónusz CD-k telepítési aránya csekély, és így ez nem volna kielégítő megoldás.

Már jóformán lezárult

Az Európai Bizottság tavaly augusztusban a Media Player törlését, vagy ha ez nem lehetséges, a versenytársak alkalmazásainak telepítését követelte. A Microsoft jelenlegi javaslatáról szóló hírekre sem az Európai Bizottság, sem a szoftvercég részéről nem érkezett hivatalos reakció. Mindkét fél hangsúlyozta azonban, hogy még lesznek megbeszélések.

Az Európai Bizottság által a Microsoft ellen indított kartellellenes vizsgálat Mario Monti versenyügyi főbiztos szavai szerint hetekkel ezelőtt jóformán lezárult. A Bizottság előzetes határozatot hozott, jelentette ki az Európai Parlamentben Mario Monti. A határozat tartalma azonban még nem nyilvános.

Kifogásolt Media Player

A főbiztos hangsúlyozta, hogy az EU a továbbiakban sem zárja ki a helyzet megegyezéses rendezését, azonban fogytán az idő. "Valóban közeledünk az eset lezárásához, és nem túlzás azt kijelenteni, hogy a helyzetet alaposan és kellő gondossággal megvizsgáltuk" - jelentette ki Monti.

A Bizottság már korábban megállapította, hogy a Microsoft vétett az európai jog ellen, és kiszorította versenytársait. A végleges döntést megfigyelők 2004. májusára várják. Az EU legsúlyosabb kritikája a Windows Media Player operációs rendszerbe való fix integrációja váltotta ki.

A használhatóságot rontaná

Ezt a tényt az unió vezetése a konkurencia elleni tisztességtelen lépésként értékelte. A Microsoft erre válaszul azt hangsúlyozta, hogy a Windows egyik fontos alkotórészéről van szó, amelyet nem egyszerű kiemelni a teljes csomagból. Ezen kívül ez ellenkezne a használhatóságot váró felhasználók érdekeivel is.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!