Vilhelmina
11 °C
16 °C

Megdőlhet a Microsoft elleni kartellper

2004.11.26. 11:00
Miután az EU által a Microsoft ellen indított versenyjogi eljárásból kivonult a panaszosok egy csoportja, az Európai Bíróság arról dönt, hogy folytatható-e a per. A Novell több mint félmilliárd dollárt kapott az eljárásból való kilépésért.
Az Európai Bíróságon csütörtökön a nyilvánosság kizárása mellett meghallgatást tartottak a Microsoft elleni versenyjogi ítélet felülvizsgálati ügyében. A tanácskozáson a bíróság azt vitatta meg az érintett felekkel, hogyan folytatható az eljárás a Microsoft több fontos ellenlábasának kilépése után.

A hónap elején ugyanis a Computer and Communications Industry Association (CCIA) szakmai szervezet és a Novell megegyezett a Microsofttal, és miután megkapták a kialkudott pénzösszeget, kivonultak az Európában zajló kartellperből.

A Sun kezdte 1998-ban

A Novellnek a felperes oldal támogatásának feladásáért 536 millió dollárt, a Sun-t és az Oracle-t tagvállalatai között tudó CCIA-nak pedig 19,5 millió dollár jutott, írta a Financial Times. Az eredeti uniós vizsgálat 1998-ban éppen a Sun panasza nyomán indult be.

Az EU versenyjogi főbiztosának szóvivője, Jonathan Todd szerdán azt nyilatkozta, hogy az uniós eljárás a megváltozott körülmények ellenére is folytatódik. Meglátása szerint valószínűtlen, hogy Bo Vesterdorf bíró arra használná a csütörtöki meghallgatást, hogy kompromisszumos javaslatot tegyen a jogvitában érintett feleknek.

Jogi aggályok merültek fel

Eddig a Microsoft elleni eljárásban két meghallgatást tartottak, melyek alapján Vesterdorf az amerikai szoftvercég fellebbezésének elfogadása mellett döntött. Már ennek során világossá vált, hogy a bíró jogi problémákat lát az Európai Bizottság Microsoftot elmarasztaló döntésében.

Mint emlékezetes, évekig tartó vizsgálódás után a Bizottság előírta a világ legnagyobb szoftvercégének, hogy adjon hozzáférést versenytársainak a szerveralkalmazásai műszaki részleteihez, dobjon piacra intergált Media Playertől mentes Windowst, és fizessen mai árfolyamon 497 millió dolláros kártérítést.