Szájról olvas a mobiltelefon

Az izmok elektromos impulzusait elemzi

2002. április 4., csütörtök 16:24

Elképzelhető, hogy egyszer majd mások zavarása nélkül, némán tátogva telefonálhatunk. Egy japán cég ugyanis A New Scientist beszámolója szerint a világ első szájról olvasó mobiltelefonján dolgozik. A prototípus elkészült, de a mássalhangzók kezelésével még gondok vannak.

A japán NTT DoCoMo mérnökei megépítették a szájról olvasó mobil prototípusát, és azt remélik, a piacképes változat öt éven belül megjelenhet. Egy ilyen telefon segítségével még a legnagyobb zajban sem kell kiabálni a mikrofonba. A felhasználó mindössze annyit tesz, hogy csendben mondja a magáét, a telefon pedig beszéddé vagy szöveggé alakítja a szájmozgást - írta a New Scientist.

SMS írása szájjal

A telefon mikrofonrészén elhelyezett apró érintőszenzorok érzékelik a száj körüli izmok által keltett gyenge elektromos jeleket. A leolvasás eredményét egy beszédszintetizáló egység érthető szavakká vagy emailben, SMS-ben elküldhető írott szöveggé alakítja.

A telefon jelenlegi formájában a magánhangzók felismerésére képes. A fejlesztőmérnökök most a mássalhangzók elcsípésén dolgoznak. Azon kívül, hogy a nyilvános terek csendesebbé válhatnak a suttogva telefonálás lehetősége révén, a találmány olyan emberek számára is nagy segítség, akik elveszítették a hangjukat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!