Többmilliárdos lehet a bírság
A bizottság, mint az Európai Unió központi végrehajtó hatalma, rendelkezik megfelelő jogosítványokkal ahhoz, hogy a Microsoft éves árbevételének 10 százalékát kitevő, azaz 2,5 milliárd dolláros bírságot szabjon ki a cégre - írta a Wall Street Journal.
Megszólaltattak egy Microsoft-szóvivőt is, aki szerint a szoftvercég együttműködött a bizottsággal, nem sértette meg az európai trösztellenes törvényeket, és az erről szóló hivatalos állásfoglalást a következő hónap során eljuttatják a testületnek. "Továbbra is amellett vagyunk elkötelezve, hogy a probléma megoldásában együtt működjünk a bizottsággal" - idézi a lap a szóvivő szavait.
Visszaélés az erőfölénnyel
A kiszivárgott dokumentum szerint az EU nyomozásai arra derítettek fényt, hogy a Microsoft illegálisan arra használta domináns Windows és Office szoftvereit, hogy betörjön a vállalati és internetes alkalmazások gyorsan bővülő piacára, ahol a Sun Microsystems, az IBM és más cégek jelentik számára a konkurenciát.
Az újság beszámolója szerint az európai vizsgálatok azt is állítják, a Microsoft illegálisan kísérelte meg dominálni az internetes zenei és videoalkalmazásokat. A bizottság szerint a redmondi szoftveróriás tudatosan alakította olyanra a Windows 2000 operációs rendszert és társalkalmazásait, hogy nem működjenek jól együtt a riválisok szoftvereivel.
Illegális a Media Player csatolása
A szerverpiaccal foglalkozó nyomozás azt állapította meg, hogy a Microsoft illegálisan csatolta a Windowshoz a Windows Media Player videoszoftvert, hogy kizárja a versenyhelyzetet.
A Wall Street Journal írása szerint az vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy az EU utakat kereshet a jelenlegi és jövőbeli szoftvermegoldások átalakítására, hogy véget vessenek az állítólagos jogsértéseknek.
A bizottsági jelentés azt is megállapítja, hogy a Windows és Windows szerver szoftverekbe épített új szolgáltatások lassítják az innovációt, és gátolják a versenyhelyzet kialakulását.