Bármilyen kis segítség jól jön a számítógépgyártóknak, hogy az év végi ünnepi szezonban növelni tudják az eladásaikat. Attól félnek ugyanis, hogy idén gyalázatos eredményeik lesznek, mert a fogyasztók nagy része úgy dönt majd, hogy a vásárlással megvárják a régóta halogatott Windows Vista megjelenését. A Microsoft tervei szerint az operációs rendszer januárban lesz kész.
A Microsoft e gondok enyhítése érdekében karácsonyi akciókat tervez, állítja Kevin Kutz, a Microsoft Windows klienseivel foglalkozó csoport munkatársa, részleteket azonban nem árult el. Korábbi feltételezések szerint kuponokat lehet majd szerezni, amelyet később be lehet váltani Vistára, de még kérdéses, hogy miként lehet hozzájuk jutni: új számítógép vásárlásakor, vagy akár külön is?
A Vista lesz a Microsoft első teljesen új operációs rendszere 2001 októbere, a Windows XP megjelenése óta. A Vista kiadását sorozatosan elhalasztották, de a Microsoft azt állítja, hogy most már semmi sem téretheti el az aktuális menetrendtől. Eszerint a Vista üzleti változata idén novemberben, azaz alig több mint három hónap múlva a boltok polcaira kerül, a fogyasztóknak szánt csilivili verziók meg januárban érkeznek.
Egymillióval kevesebb eladott gép
Persze a Microsoft nagyon ügyesen ébren tudja tartani a termékeinek megjelenésével kapcsolatos kételyeket. Múlt hónapban Kevin Johnson, a Windows oprendszerrel is foglalkozó divízió társelnöke azt mondta, hogy egyáltalán nem fognak hezitálni, ha minőségi hiányosságok miatt tovább kell késleltetni a rendszer megjelenését, májusban meg a cég vezérigazgatója, Steve Ballmer adott nem túl bizakodó nyilatkozatokat.
A számítógépgyártók eleinte abban reménykedtek, hogy karácsonyra új processzorokkal, csipkészletekkel és operációs rendszerrel állhatnak a fogyasztók elé, és mindenki le akarja majd cserélni elavult rendszerét, de számítósuk nem vált be. A Microsoft ugyanis márciusban bejelentette, hogy csak jövő januárban jelenik meg a Vista. E késés hatására a Gartner piacelemző cég módosította a számítógép-eladásokra vonatkozó előrejelzését, és egymillióvalkevesebb eladott számítógépre számítanak idén.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg
A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.
január 24., 09:24
- Tenisz
Kifütyülték Djokovicsot az Australian Openen, lehet, nem tér már vissza Melbourne-be
A szerb teniszező mindenkit sokkolt az elődöntőben.
január 24., 08:30
- Kultúr
Egy friss kutatás szerint a férfiak jobban élvezik az életet
A fiatal felnőttek állnak a gasztronómiai élet csúcsán.
január 24., 08:46
- Külföld
Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják
Alapvető változást ígért Friedrich Merz a német migrációs politikában.
január 24., 08:45
- Kultúr
Megvan, mikor érkezik a mozikba a Sonic legújabb része
Jim Carrey ezúttal is szívesen csatlakozna a szereplőgárdához.
január 24., 08:41
- Kosárlabda
Több mint röhejes, amit a zombori melák művel
Nikola Jokicsnak nincs párja.
január 24., 08:30
- Gazdaság
Donald Trump miatt állított fel „hadműveleti szobát” a J.P. Morgan
Az elemzők arra számítanak, hogy az új elnök fellépése pozitív hatással lesz a gazdaságra.
január 24., 07:50
- Futball
Megtalálta új szövetségi kapitányát a belga válogatott
Legutóbb a Napolit irányította a rutinos edző.
január 24., 09:22
- Gazdaság
Fontos adózási ügyben hozott döntést Orbán Viktor
A miniszterelnök abban bízik, hogy az amerikai elnök megoldást hoz a kérdésben.
január 24., 09:34
- Belföld
Újpestért indul a politikus, aki fejfájást okozott Orbán Viktornak és Botka Lászlónak is
A botrányairól ismert politikus az Indexnek elmondta: korszakzárást szeretne.
január 24., 09:45
- Belföld
Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon
A miniszterelnök az iskolákat ért bombafenyegetésekről is beszélt.
január 24., 07:41
- Gazdaság
Megszólalt a Wizz Air vezére a repülőtér visszavételéről
Váradi József azt is elárulta, hogyan lépnek nagyobbat, mint a Ryanair.
január 24., 06:20
- Külföld
Nincs több titok: Trump nyilvánosságra hozza a John F. Kennedy-gyilkosság minden egyes aktáját
Az elnök szerint az amerikai emberek megérdemlik az átláthatóságot.
január 24., 07:33
- Belföld
Iskolai bombafenyegetések: nyomot hagyott maga után az elkövető
Nyelvészekkel elemeztük az iskoláknak küldött fenyegető levelet.
január 24., 05:55
- FOMO
A nácik halálra ítélték csecsemőkorában, mégis megmenekült a gázkamrától
Eva Clarke-ot csak egy hajszál választotta el a haláltól.
január 24., 09:33
- FOMO
Bejelentést tett Majka: Remek hírt kaptam Bindzsisztán propagandaminiszterétől
Üzent azoknak is, akik a pénztárcájában turkálnak.
január 24., 06:12
- Belföld
Ukrán és orosz nyomra is bukkantak a bombariadók ügyében, felvették a kapcsolatot Kijevvel
Szakértők vizsgálják a technikai nyomokat.
január 24., 09:40
- Külföld
Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt
A lakosságot arra kérték, hogy lehetőség szerint dolgozzon otthonról.
január 24., 07:29
- Gazdaság
Donald Trump vejének is köze lehet a mini-Dubaj-projekthez
Állítólag nem véletlen, hogy pont a beiktatás napján írták alá a mini-Dubaj-szerződést.
január 24., 07:10
- Sport
Három éve vesztettük el Csollány Szilvesztert, a gyűrűk urát
Az olimpiai bajnok 51 évesen halt meg, emléke előtt a szomorú évfordulón kvízzel tisztelgünk.
január 24., 07:09
- Belföld
Hétvégére igazi tavaszi idő lesz, de hajnalban még fagyhat
Veszélyes időjárási jelenségekre nem kell számítani.
január 24., 07:06
- Külföld
Betiltaná egy szenátor a férfiak számára az önkielégítést Mississippiben
A visszaesőknek 10 ezer dollárt kellene fizetniük.
január 24., 06:23
- Tenisz
Dráma Ausztráliában: Djokovics sérülés miatt feladta az elődöntőt
A 25. Grand Slam-győzelmére még várnia kell.
január 24., 06:44
- Belföld
Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak
Az osztályfőnöki órákon a pedagógusok átbeszélik a gyerekekkel a történteket.
január 24., 06:41
- Külföld
„Putyinnak vissza kell térnie a valóságba, vagy más fogja visszahozni” – éles kritikát kapott az orosz elnök
január 24., 06:56
- FOMO
Bíró előtt a százhalombattai rém, akár szabadulhat is a négy nő meggyilkolásáért felelős szobafestő
Az egyetlen gyilkosság, amit a mai napig nem bánt meg, az apja megölése volt.
január 24., 09:06
- Belföld
Baleset történt az M3-as autópályán, egy ember súlyosan megsérült
Mutatjuk, merre lehet kerülni.
január 24., 07:20
- Külföld
Amerikai túrázókra lőttek Mexikó felől érkezett fegyveresek
Megerősítik a járőrszolgálatot.
január 24., 07:11