Sokan vitatják, mit nevezünk a világűr határának és ettől függően milyen magasságban van. Az asztronauták akkor mondhatják, hogy az űrben jártak, ha 80 kilométernél távolabbra jutottak a Föld felszínétől. A Kármán-határ - amelyet a magyar származású tudósról, Kármán Tódorról neveztek el - azt a magasságot jelenti, ahol az égi mechanika szabályai átveszik a szerepet a légkörben uralkodó aerodinamikai felhajtóerő fölött. Ebben a magasságban a hagyományos repülőgépek felhajtóerő hiányában már nem használhatók, az atmoszféra elhanyagolhatóra ritkul. A Kármán-határ 100 kilométer körül van, ezt fogadja el a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) is.
A NASA a 122 kilométert tekinti a visszatérési magasságnak, mert az űrhajósok ezen a ponton kapcsolják ki a kormányzást szolgáló rakétákat és kezdik meg a levegő felszínén való siklást.
A Calgary egyetemen kifejlesztett Supra-Thermal Ion Imager nevű készüléket 2007. januárjában juttatták fel az űrbe, 200 kilométeres magasságba. Menet közben adatokat gyűjtött abban az öt percben, amíg áthaladt a világűr határán. Mérte a Föld atmoszférájának viszonylag enyhe szelét, valamint az űrben lévő töltött részecskéket, amelyek sebessége elérheti az óránkénti 1000 kilométert is.
Ebben a magasságban igen nehéz másként adatokat gyűjteni, mert a ballonoknak túl magas, a műholdaknak pedig túl alacsony. A kutatók megállapításaikat a Journal of Geophysical Research című szaklapban tették közzé.