Csoda történt a bolgár lottón
További Tudomány cikkek
- Megtalálták a másnaposság felelősét, de nem az, amire eddig gyanakodtak
- Ha nincs vérfrissítés, jönnek a bajok
- Magas rangú katonatiszt tűnt fel a világ legnagyobb hadseregében, de még mindig rejtély, ki irányítja őket
- Végre tényleg megoldódhatott Stonehenge rejtélye
- Még mindig mérgező az 1916-os verduni csata helyszíne
Két egymás utáni sorsoláson ugyanazokat a nyerőszámokat húzták ki az állami lottón Bulgáriában. Mindkét sorsolást élőben közvetítette a tévé, a hat nyerőszám pedig más-más sorrendben ugyan, de a szeptember hatodikai és tizedikei húzáson is a 4, 15, 23, 24, 35 és 42 lett. Az 52 éve futó bolgár lottón még sosem történt ilyen. Az első héten senkinek nem lett telitalálata, másodszorra viszont 18-an is eltalálták a megismételt számsort, ők fejenként 10164 levát (1,4 millió forintot) nyertek.
Egy a négymillióhoz
Szliven Neikov sportminiszter már a második húzás napján vizsgálatot indított az ügyben. A nyomozás a szervezők és nyertesek között sem talált semmi gyanúsat: a szerencsések az ország különböző régióiból származnak (Szófia, Burgasz, Várna, Lovecs), az átlagéletkoruk pedig magasabb, mint Bulgária lakosainak átlagéletkora. A számokat rejtő golyókat egyesével lemérték (a városi legendák szerint a golyók tömegének manipulálásával lehet csalni a húzásoknál), de a legnehezebb és legkönnyebb között mindössze 0,05 százalékos volt a különbség (a megengedett 0,15 százalék). A vizsgálóbizottság jelentésében így végül az állt, hogy ha kicsi is az esélye az ismétlődésnek (a matematikusok szerint egy a 4,2 millióhoz), ilyesmi előfordulhat.
A magyar lottó történetében sosem ismétlődött még meg a nyerő számsor, az ehhez legközelebbi eset az volt, amikor egy 2003-as sorsolásnál az öt nyerő számból négy megegyezett egy hetvenes évekből származó húzás nyerő számaival. Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a cégnél nincs terv arra, hogy mi történne a bolgárhoz hasonló ismétlődésnél, de nem is kell, hiszen a húzásokat nem lehet manipulálni, a sorsolást élőben közvetíti a tévé, és matematikailag minden számsornak azonos esélye van.
Rosszul súg a józan ész
Az egymást követő lottóhúzások a valószínűségszámítás definíciója szerint független események, akárcsak a rulett pörgetései és a fej vagy írás pénzfeldobásai, vagyis a korábbi kísérletek eredményei nem befolyásolják a későbbieket. Bár az ember megérzése azt súgná, kilenc egymás utáni fej dobás után a tizedikben nagyobb az írás esélye, valójában az mindig 50-50 százalék. Ugyanígy nem jön ki nagyobb eséllyel piros szám a ruletten akármilyen hosszú fekete sorozat után sem, és a lottószámok nyerési valószínűsége sem csökken, ha a múlt héten kihúzták őket: ugyanannyi esélye volt a bolgároknál a második 4, 15, 23, 24, 35, 42-nek, mint mondjuk az 1, 2, 3, 4, 5, 6-nak.
A legutóbbi fura lottóeredmény 2005-ben az ír lottón született, amikor a Lost tévésorozatban szereplő misztikus számok jöttek ki (egy pici hibával, a 4, 8, 15, 16,és 23 után a sorozat utolsó száma a 42, a lottón pedig a 24 jött ki), illetve 1985-ben, amikor egy helyi nő, Evelyn Adams pár hónapon belül kétszer ütötte meg a jackpotot a New Jersey-i lottón. 1990-ben, szintén Írországban olyan magas volt a telitalálatért várható eredmény, hogy egy üzletember kizárta a véletlen szerepét, és közel egymillió fontos befektetéssel az összes számkombinációt megtette a 36-ból 6 alapú játékban. Bár rajta kívül még ketten eltalálták az összes számot, a hármas, négyes, és ötös találatokkal együtt több mint 300 ezer font nyeresége volt az akción.