Az elhízás és a depresszió kölcsönösen összefüggnek
2010.03.05. 13:53 - MTI
Holland kutatók adatokkal támasztották alá, hogy a depressziós embereknél nagyobb az elhízás kockázata, ugyanakkor az elhízottak között nagyobb a depresszió veszélye.
A leideni egyetemi orvosi központ munkatársainak megállapítása szerint az elhízás az eredetileg nem depressziós emberek körében 55 százalékkal emelte a betegség megjelenésének kockázatát, ugyanakkor a depresszió a korábban normál testsúlyú embereknél 58 százalékkal növelte az elhízás kockázatát.
Floriana S. Luppino kutatásvezető elmondta, hogy vizsgálatuk célja kifejezetten az összefüggés irányának felmérése volt, nem az egyéni kockázat mértékét vagy annak változását keresték. Az elemzéshez tizenöt, korábban megjelent, összesen 58 ezer emberre kiterjedt tanulmány adatait használták fel a kutatók. Míg az elhízás és a depresszió között oda-vissza ható kapcsolatot találtak, ugyanez nem volt érvényes a túlsúly és a depresszió viszonyára.
Az elemzés szerzői szerint megállapításaik nagyobb arányban jellemzőek az amerikaiakra, mint az európaiakra - legalábbis az alapul vett tanulmányok eredményei ezt mutatták.




Kommentek
2010.03.06 15:44:28Nűnű
Na, itten dől meg a csoki és egyéb édességek pozitív, hangulatjavító hatása. Ha tömöd magadba őket, akkor elhízol, ami boldogtalanságot, depressziót okoz, amire persze te még nagyobb dózissal válaszolsz, amitől még jobban elhízol. ÉS az ördögi körből csak egy kilépési lehetőség van: a cukorbetegség és a halál.