Hogyan tegyük rémes hellyé Budapestet?

Már sokszor leírtam, hogy nem vagyok oda az újabb és újabb hagyományos emlékművekért: ha minden közepesen kerek évfordulón szobrot, obeliszket vagy gigantikus installációt emelünk valami fontos történelmi dátumnak, akkor lassan kiszorítjuk magunkat a saját városunkból. Nem azt mondom, hogy ne emlékeztessünk, csak azt, hogy máshogy. Nagyon szeretem például a kapuszárnyakba írt evangélikus idézeteket a Deák téren vagy a bevésett neveket a Trefort-kertben, amelyek felidézik a jó vagy rossz emlékeket, nem hagyják, hogy elfeledkezzünk róluk, de nem tolakodnak az életünkbe.

De egy emlékműnek nem lehet az a feladata, hogy elrontsa minden napunkat, hogy

hahó ne érezd már olyan jól magad mert, milliókat öltek meg holokausztban! Vagy mit mosolyogsz, mikor az ország 2/3-át elszakították?

Az emlékezés lényege nem ez.

Az I. világháború miatt eddig nem nagyon éreztük rosszul magunkat, szóval egyesek azt gondolták, hogy 100. évfordulós emlékműpályázat (ami önmagában nem lenne rossz ötlet) kitűnő apropó arra, hogy nyomasszák egy kicsit a túl optimista magyarokat. Olyan pályaművek érkeztek, amelyek az összes trianoni, holokausztos emlékművön túltesznek.

Mivel egyszerre lehetett pályázni helyszínre és alkotásra is, duplán elképesztő lett az eredmény. A nép most 50 pályaműből választhatja ki a legjobbat. 

Hova?

A legtöbben mertek nagyot álmodni, és valami monumentálisban gondolkodtak. Monumentális dolgot meg hova is lehet tenni, hümm, hümm. Hát persze, ott vannak azok a hülye parkok, azokat úgysem használjuk semmire, mostanában úgyis beépítjük őket, szóval akkor betonozzuk azoknak a helyére.

Mondjuk a Vérmezőbe:

Vagy a Városligetbe:

Vagy a Gellérthegybe:

Vagy a Tabánba:

Vagy a Népligetbe:

Vagy, ami a legsokkolóbb talán, az Erzsébet térre:

Kimaradt valami használható zöldfelület? Nehogy bekommenteljétek!

Mit?

Volt, aki nem sokat vacakolt a kitalálásával, előásta egy iskolai rajzfüzetét, kitépte belőle a Gyakoroljuk a téglatestek rajzolását órán készült vázlatát, amire négyes fölét kapott, aztán arra gondolt, hogy lebontaná a Déli pályaudvart (ahova mások egy klassz múzeumot terveznek) és a helyére tenné ezt:

Különösen szórakoztató, amikor valaki egy meglevő emlékhelyet turbózna fel egy kicsit. Ez nálunk amúgy kisvárosi méretekben működik: az eredetileg 48-as emlékműre Mátyásföldön később felvésték a két világháború, majd a rendszerváltás után az 56-os forradalom dátumát. Valaki viszont ezt nagyban, a Hősök terével játszaná el:

Ugyanennek egy sokkolóbb változata permanens útfelbontással emlékezne a Nagy Háború áldozataira:

Vannak leplezetlenül szocreál alkotások, szovjet elvtársak útmutatása alapján, amelyek egy kis egyenruhacsere után a legkeményebb 50-es években is sikert arathattak volna:

És olyanok is, amelyek a világ valamennyi diktatúrájában megállnák a helyüket:

Természetesen Magyarországon nincs pályázat gigantikus Szent Korona nélkül, teljesen mindegy, hogy a téma háború vagy béke, Valentin-nap vagy Mikulás: 

És persze a hatalmas Krisztus is elkerülhetetlen - ez most épp az óbudai Flórián térre kerülne:

Üde színfoltot jelent az a látványterv, amely eredetileg valószínűleg egy kisgépáruház bemutatópavilonjának készült, de ha oda nem kellett, akkor rányomtak néhány Csontváry-képet, ha már úgyis mostanában sok szó esik róla, aztán gyerünk:

Tényleg minden ötlet pocsék? Nem!

Olyan mérhetetlen mennyiségben érkeztek az elképesztően színvonaltalan munkák, hogy a jó ötleteken szinte átsiklik az ember szeme. Pedig vannak olyanok is.

Tetszenek azok az elképzelések, amelyek évtizedek óta kihasználatlan vagy rosszul kihasznált épületekkel kezdenének valamit. (Még ha az alkotások maguk nem is mindig a legjobbak.) Nem a SZOT szállóra gondolok, annak a helyére hatalmas emlékművet tervezni nem jó ötlet. Hanem mondjuk a híres Szentföld-templomra, vagy a Citadellára:

A Honvéd Főparancsnokság épülete is felmerült, akár még jól is elsülhet, bár az a gyanúm, hogy a Miniszterelnökség előtti területtel más tervei vannak a kormánynak.

Van több szellemes megoldás, amely a lövészárkokkal játszik, és ügyesen szőnének bele több pályaudvart (Ferencváros, Józsefváros)  is az emlékművekbe: a vonat és a sín elég erős szimbóluma maradt a világháborúnak.

A kedvencem az, amelyik egy csomó egymásra dobált haranggal állítana emléket.

A háborúkban rengeteg harang pusztult el, beöntötték őket ágyúknak. Ez az emlékmű úgy emlékeztet a háború borzalmaira, hogy közben a végeredmény kedves. Nem csak mint turisztikai látványosság lehet izgalmas, de úgy is működhet, mint egy igazi emlékhely: kisgyerekek kedvelt célpontja, mászkálóhelye, ahol persze el lehet beszélgetni arról, hogy miért is kerültek ide. 

Persze az egész pályázat csak egy játék, hiszen kerek-perec le van írva, hogy nem biztos, hogy megvalósul a nyertes pályamű, de azért akit érdekel, szavazzon. 

Akit pedig Budapest közterei és a hasonló látványtervek érdekelnek, kövesse azUrbanistát a Facebookon!