Komolyan vette a látványtervet - csalódott a BudaPartban

Foglalózás után tudta meg, magasabbak lesznek a szomszéd házak, mint hitte

2017.10.11. 08:20
60 hozzászólás

A múlt héten nagyot ment a sajtóban a Mol Campus, ami aztán felhívta a figyelmet a BudaPartra is. Ez az az épülő városnegyed a Lágymányosi-öböl partján, ahová a Fosterék tervezte új magasház is kerül, amit azután a következő évtizedben több lakóház, iroda és egy bevásárlóutca egészít majd ki a tervek szerint

Egy olvasónk most ezzel kapcsolatban küldött néhány kritikát. Neki alapvetően semmi baja az új mini felhőkarcoló tervével, sőt annyira tetszik neki az egész fejlesztés, hogy már le is foglalózott egy lakást az egyik épülő lakóházban. Ám most lehet, hogy visszatáncol.

Levelében több olyan dologra csodálkozik rá, amit igazából lehetett előre tudni, de ami igazán érdekes az az, hogy nem egészen olyan magasak lesznek a házak, mint ahogy azt sejteni lehetett. Mint írja:

"A projekt nagyon szép látványtervekkel indult, de kezd eluralkodni a kapzsiság. Ahol mi lakást vettünk, ott eredetileg a szemben, 14 méterre nyugatra lévő épület ugyanolyan magas lett volna (6 emelet), mint a miénk. Aztán lett rajta egy 7. emelet. A nappalink egy utca felé, nyugatra néz, amerre eredetileg 5 emeletes házat terveztek. Mi a hatodikon vásároltunk, és bíztunk benne, hogy ha nem is panorámában gyönyörködhetünk, de legalább lesz egy kis tér, nem a szemben lévő falat bámuljuk majd. Nos, az az épület 3 újabb emeletet kapott, így most nyolcnál tart. Részleges az átfedés, de így már a tér felét elveszítettük."

Egy látványterv a BudaPart lakásait reklámozó ingatlanhirdetésből
Egy látványterv a BudaPart lakásait reklámozó ingatlanhirdetésből
Fotó: Otthontérkép / BudaPart

Árendás Gergely, a Property Market ügyvezető igazgatója szerint viszont nem igazán jogos olvasónk panasza:

"A tavaly bemutatott master plan, illetve annak illusztrálására szolgáló látványtervek nem jelentenek „eredeti terveket” sem a lakóházak, sem a toronyház vonatkozásában. Az egyes épületek terveinek kereteit az elfogadott Kerület Építési Szabályzat (KÉSZ) határozza meg. A látványterv a master plan illusztrálására szolgált, szemlélteti, milyen főbb paraméterei és jellemzői lesznek a beépítésnek. A konkrét épülettervek a KÉSZ-nek maradéktalanul megfelelnek, de természetesen mind homlokzati megjelenésükben, mind tömegükben részben eltérnek a master plan látványterveitől."

Hogy nem egy az egyben a master plan látványtervet követik a házak, az logikus, erről írtunk is, például a Mol Campus is máshogy néz ki a kész terveken, mint ott (szerencsére). Mondjuk, hogy mindez nem csak a tömegformálásra, homlokzatra vonatkozik, hanem a magasság drasztikus megváltoztatására is (másfélszerese lesz a valóságban a rajzon szereplőnek), azt én sem gondoltam volna. Főleg, hogy ezek a látványtervek szerepelnek a hirdetésekben is. Ezek szerint gyakorlatilag bármi épülhet a szomszédunkban 65 méteres magasságig.

Mindenesetre kétségbe nem esett olvasónk, a BudaPart lakásait viszik mint a cukrot, mint írja, "a II. ütemnek a felét eladták három nap alatt, vannak befektetők, akik csomagban veszik a lakásokat, biztos akad valaki, aki egy méreteset átvesz tőlünk".

Érdekel, mi épül Budapesten? Kövesd az Urbanistát a Facebookon!