Nem sarlatánság kijelenteni, hogy közeleg a világ vége – úgy tudjuk, ezeket a szavakat suttogták a kormányzati gazdaságpolitikai agytröszt befolyásos tagjai december 18-án, az éjszakai órákban. Közben lázas aggodalommal lapozgatott dokumentokat, grafikonokat és egy európai uniós fejléces levelet. Aznap este kiderült ugyanis, hogy hihetetlen magyar sikerrel ért véget egy több mint két éve folyó szabadságharc (ha jól számolunk, az elmúlt nagyjából ezer év első sikeres magyar szabadságharca). Az Európai Bizottság szerint ugyanis a magyarországi „pénzügyek fenntarthatóságának kockázata közép és hosszú távon is alacsonynak mondható”.
Hogy az irodaház éttermében már nem volt idő rendesen átsütni a krumplit. Se.
˛@&#&#^˘
Ne...
Valójában nagyon is szeretem a szóvicceket. Tudom, rossz poén volt – mondhatni, tréfa –, remélem, senki nem vette komolyan, nem szeretném, ha ebből egy pun háború törne ki. Nézzétek el nekem, kedves kollégák, én már csak ilyen kis bohó vagyok, egy Bohó sapiens. Hahotáim sincsenek. Puns not dead. (Rohadt maják.)
azt hittem, a szabozé a pokolra jut, erre itt ül mellettem.
„Megyek mosogatni, pakolni, eddig vártam, hátha nem kell megcsinálni, mert a világvége úgyis felforgatja a lakást” – írta egy ismerős, kissé csalódottan.
késett a kajafutár. Rossz lesz így, örökké éhesen.
"Na, akkor nekiállok a heti terveknek" – mondja mellettem szomorúan Nagy Zoli kolléga. "És a szotyit is túl gyorsan ettem." Valahogy nem érzem ezt annyira tragikusnak a felsült coming outok napján.
„Nabazmeg, már egy normális világvége se. Elmúltnyócév” – érkezett az utolsó levél.