A Jericho a CBS nagyszabású posztapokaliptikus sorozata úgy kezdődik, hogy a tékozló fiú hazatér a kisvárosba, és ott is ragad, mert egyszer csak gombafelhők tűnnek fel minden nagyváros fölött, és szépen lassan megsemmisül az Egyesült Államok. Ami marad, az a scifi-írók kedvenc toposzainak egyike, a túlélésért leginkább egymással és más csaoportokkal folyamatos küzdelmet folytató emberiség története, és igen, az emberiség alatt tessék nyugodtan az amerikaiakat érteni, albánok, szittyák vagy éppen maják itt nem rúgnak labdába. Az atomvillanásokért először a kínaiakat teszik felelőssé, de a válasz nem ennyire egyértelmű.
Világvége faktor: tízes, ami cucc van, az elfogy hamar, mindenkinek el kell kezdenie gazdálkodni, és még a sóért is vére menő harcot kell vívni. Mindenki szív.
Hogy az irodaház éttermében már nem volt idő rendesen átsütni a krumplit. Se.
˛@&#&#^˘
Ne...
Valójában nagyon is szeretem a szóvicceket. Tudom, rossz poén volt – mondhatni, tréfa –, remélem, senki nem vette komolyan, nem szeretném, ha ebből egy pun háború törne ki. Nézzétek el nekem, kedves kollégák, én már csak ilyen kis bohó vagyok, egy Bohó sapiens. Hahotáim sincsenek. Puns not dead. (Rohadt maják.)
azt hittem, a szabozé a pokolra jut, erre itt ül mellettem.
„Megyek mosogatni, pakolni, eddig vártam, hátha nem kell megcsinálni, mert a világvége úgyis felforgatja a lakást” – írta egy ismerős, kissé csalódottan.
késett a kajafutár. Rossz lesz így, örökké éhesen.
"Na, akkor nekiállok a heti terveknek" – mondja mellettem szomorúan Nagy Zoli kolléga. "És a szotyit is túl gyorsan ettem." Valahogy nem érzem ezt annyira tragikusnak a felsült coming outok napján.
„Nabazmeg, már egy normális világvége se. Elmúltnyócév” – érkezett az utolsó levél.