Mindjárt itt a világvége
-
Ha tényleg ma lenne az utolsó nap, elég sok „Bárcsak...” kezdetű mondat hangozna el. Bárcsak megtanultam volna zenélni, bárcsak befejeztem volna a regényemet, bárcsak elutaztam volna a Maldív-szigetekre – az utolsó pillanatok a nagy megbánások pillanatai. Egy ausztrál nővér nemrég összegyűjtötte, hogy a haldokló betegek körében mi volt az öt leggyakoribb megbánás: bárcsak éltem volna a saját életemet, bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat, bárcsak jobban kimutattam volna az érzelmeimet, bárcsak többet lettem volna a barátaimmal, bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek. Az Index listája nem ilyen szomorú, van, aki azt bánja, hogy nem volt még színesbőrű nővel, van, aki azt sajnálja, hogy kimaradt neki az LSD. És ön mit bánna meg az utolsó pillanatokban? Írja meg nekünk!
-
-
Hogy az irodaház éttermében már nem volt idő rendesen átsütni a krumplit. Se.
-
-
˛@&#&#^˘
-
Ne...
-
-
Valójában nagyon is szeretem a szóvicceket. Tudom, rossz poén volt – mondhatni, tréfa –, remélem, senki nem vette komolyan, nem szeretném, ha ebből egy pun háború törne ki. Nézzétek el nekem, kedves kollégák, én már csak ilyen kis bohó vagyok, egy Bohó sapiens. Hahotáim sincsenek. Puns not dead. (Rohadt maják.)
-
-
azt hittem, a szabozé a pokolra jut, erre itt ül mellettem.
-
„Megyek mosogatni, pakolni, eddig vártam, hátha nem kell megcsinálni, mert a világvége úgyis felforgatja a lakást” – írta egy ismerős, kissé csalódottan.
-
késett a kajafutár. Rossz lesz így, örökké éhesen.
-
"Na, akkor nekiállok a heti terveknek" – mondja mellettem szomorúan Nagy Zoli kolléga. "És a szotyit is túl gyorsan ettem." Valahogy nem érzem ezt annyira tragikusnak a felsült coming outok napján.
-
„Nabazmeg, már egy normális világvége se. Elmúltnyócév” – érkezett az utolsó levél.