64 találat az Indexről, és a környékéről.
Még királyi titkokat is rejt ez a tőlünk karnyújtásnyira fekvő falu, amely egyébként a magyarok kedvelt pihenőhelyeinek közelében van.
Nem mindennapi felvétel!
2024.09.30. 19:35 Módosítva: 2024-10-01 07:52:01
Sok olyan egykor nyüzsgő repülőtér van, amelyekről virágkorukban el sem tudták képzelni, hogy valaha üzemen kívül lesznek.
Zalában járva az erdőben nyugszik ez az apró falu, ahol már senki sem lakik.
Hátborzongató látványt nyújt a kínai épület.
Nem ilyen tartalomra számított.
Minden városnak megvan a maga múltja, és Budapest is rejteget különös históriákat, elhagyatott épületeket és különleges történelmi emlékeket.
Egykor tüdőbetegeket kezeltek benne, majd állami kézbe kerül, végül pedig az egyik leghíresebb pszichiátria volt a ma üresen álló zuglói villa.
Az elegáns pettendi kastély idővel teljesen megsemmisült.
Van egy sziget, amelyről többször is bebizonyosodott, hogy képtelenség ott embernek letelepednie – vagy legalábbis nem életbiztosítás.
Ez az amerikai börtön volt az, amely tulajdonképpen forradalmasította a magánzárka intézményét.
Romjaiban pusztul a Dunakanyar elhagyatott szállodája, a Nimród Hotel.
Hajmáskér kincse lehetne az elhagyatott laktanyaépület.
Már csak néhány rom árulkodik az egykori kisvasutakról.
2023. november 30., 09:06
A mecseki település teljesen kihalt az 1960-as évekre.
Első ránézésre pont olyan, mint a többi épület, ám egy dologban mégiscsak különbözik: abban, hogy egyetlen emeletére sem teheti be ember a lábát.
Bár több száz vidámpark működik szerte a világon, ugyanennyi került a szórakozás történetének sötét süllyesztőjébe is.
Ráadásul egy megható sztori is húzódik az egész mögött.
2023. szeptember 23., 08:36
Az egykor gyönyörű kastélyok ma lepusztulva tengődnek.
2023. augusztus 30., 09:50
Nyomasztó így látni az elhagyatott városokat.
2023. augusztus 11., 19:16
Kísérteties helyek, amelyek hosszú ideje lakatlanok.
2023. augusztus 10., 18:26
Erre egyáltalán nem számított a férfi.
Van egy sziget, amely egykor a Föld legsűrűbben lakott területe volt, ám most csak akkor fordul meg ott ember, ha kíváncsiskodni akar.
Beköltöztek a hajléktalanok.
Gangi festői szépsége már messziről feltűnik, az olasz kisváros mégis haldokolni kezdett.
Elhagyatva tengődnek ezek a magyar kastélyok, pedig igazán pompásak voltak egykor.
A szomorú múltú magyar szellemfalvak már csak a túrázókat vonzzák.
2022. november 17., 09:40
A bükki Hór-völgy eldugott kincse Gyertyánvölgy, a kihalt falu.
Újmajor elhagyott szovjet laktanyája egykor minden igényt kielégített.
A Székesfehérvárhoz tartozó Simay-Holczer-kastély izgalmas története regénybe illő.
A bank bezáratta a kereskedést, de a 240-esek még mindig ott vannak, ki tudja, meddig.
A kihalt magyar falvakba már csak a turisták járnak.
2022. szeptember 29., 07:06
Szentkirályszabadja elhagyatott szovjet laktanyáját a magyar Csernobilnak is szokták nevezni.
2022.08.03. 11:20 Módosítva: 2022-09-28 11:49:51
A török Burj al Babas üresen tátongó luxusvillái bizarr látványt nyújtanak.
Újra életet vitt a kutya azokba a helyekbe, amik már évek óta álltak magányosan.
2021. december 20., 16:06
A francia fotós a legszebb elhagyatott európai épületekbe látogatott el.
Az üres helyeken néha nagyon szürreálisnak tűnhet a világ.
2021.11.03. 11:20 Módosítva: 2021-11-04 10:28:12
A korábban élettel teli és anyagi forrásokat nem sajnálva felhúzott épületek mára egészen más arcukat mutatják.
2021. szeptember 7., 06:06
A fiatal fotós Skandinávia magányosan álló házait fedezi fel.
2021. augusztus 29., 06:50
Herkulesfürdő egykor a legelőkelőbb személyek kedvenc üdülőhelye volt, ma már csak árnyéka önmagának, további sorsa kérdéses.
Ezek a települések mementóként őrzik a történelem egy-egy nem is olyan régi fejezetének emlékét.
Missouri államban található ez a palotanegyed, ami egy nagyobb projekthez készült, de a befektetés 2008-ban becsődölt. Azóta rohad minden.
2021.03.17. 07:06 Módosítva: 2021-08-25 15:34:38
Hajdanán virágzó helyek mára már elhagyatottan állnak, lassan az enyészeté lesznek.
A fotók bizonyítják, hogy akár tíz év is elég arra, hogy a természet visszafoglalja az elhagyatott városokat.
Lapozgatónkban szereplő virginiai intézményt 1870-ben nyitották meg, 1964-ig csak fekete bőrű amerikaiakat kezeltek benne, részben kegyetlen módszerekkel.
A világ legnagyobb sómezejének közelében, a sós szélben rozsdásodó vonatok egy letűnt korról mesélnek.
Valami különleges hangulat járja át a fotós képeit, de pont emiatt ennyire érdekesek.
A fotós bámulatos képeket készített az elhagyatott szovjet tengeralattjáró belsejében.
2020. november 28., 12:23
Egy huszonéves kanadai fotós imádja felkutatni az elhagyatott helyeket. A marylandi hotelben érdekes képeket tudott készíteni.
2020. november 26., 19:05
Már csak az üresen kongó szellemházak emlékeznek a szigetek egykori nyüzsgő életéről.
Zichy Manó somlószőlősi kastélya mára romos állapotban várja megmentőjét.
2020. augusztus 8., 07:36
Magyarországon is fotózott az a brit fényképész, aki Európa elhagyatott helyeit kereste fel.
Hátborzongató hangulat helyett egészen mást mutatnak meg a képek.
Az idő vasfoga meglátszik ezeken a hajdanán gyönyörű, elhagyatott magyar kastélyokon.