26 találat az Indexről, és a környékéről.
2023. szeptember 4., 14:41
Rossz helyre álltak a települések vezetői.
A forgalom félpályán halad.
Teherautóval ütközött egy személyautó a Kecskemétet Bajával összekötő úton.
Két autó frontálisan ütközött.
A sofőrt elfogták, kihallgatták és indítványozták a letartóztatását is.
Helvéciánál történt a halálos baleset.
A kecskeméti fiatal Helvéciára vitette magát, majd azt mondta, bemegy pénzért a házba. Fegyverrel jött vissza, amit aztán a taxis megszerzett tőle.
2019. augusztus 7., 13:45
A helvéciai R. László a saját otthonában lépett fel brutálisan.
45 millió forintot kérnek Géró György fafaragó, semmi máshoz nem hasonlító, hullámzó házáért.
Egy ember súlyosan megsérült a karambolban Kecskeméttől nem messze.
A helvéciai nepper 96 milliót felejtett el befizetni.
Az utcán dolgozó 65 éves férfi a kezében lévő kaszával minden előzmény nélkül hasba szúrta az arra motorkerékpárral közlekedő férfit.
2009-ben 35 centis betonvassal támadt az idős férfire, majd annak feleségét is megtámadta az ásóval.
Egy 84 éves férfit és 75 éves feleségét ölte meg.
2012. november 16., 12:36
A helvéciai férfi megölte a feleségét, majd felakasztotta a holttestet, és kihívta a mentőket.
2012. november 16., 12:31
A férj megrendezte 38 felesége öngyilkosságát, hogy megtévessze a hatóságokat. Nem sikerült.
A kár 20 millió forint.
A vádlott előbb beismert, majd tagadott.
2011. november 17., 15:25
A helvéciai tanyán borzalmas körülmények között tartott állatokat a múlt héten fedezték fel.
2011. november 10., 08:57
A helvéciai tanyán nyúlketrecekben tartottak több száz kutyát. Állatkínzás ügyében nyomoznak.
A helyszínen meghalt egy 43 éves férfi, akit a házi vízellátó berendezés szerelése közben áramütés ért szerdán Helvécián.
A házi vízellátó berendezést szerelte.
Egy 27 éves férfit vettek őrizetbe, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.
A 27 éves férfi beismerő vallomást tett.
2009. november 28., 22:46
A családi házuk melléképületében találták meg őket.
Két személy súlyosan, többen pedig könnyebben megsérültek abban a tömegverekedésben, amely pénteken este történt a Kecskeméthez tartozó Hetényegyházán - közölte szombaton az MTI-vel a rendőrség.A verekedés okát egyelőre még vizsgálják, szombaton folyamatosan tartanak a kihallgatások - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.