május 13., 11:41 Már a MOB közvetlen támogatását is élvezi golftehetségünk, aki tovább folytatja első profi idényét Az elmúlt két versenyén értékes tapasztalatokat gyűjtött.
április 15., 10:28 Újabb mínuszos körök és remek eredmények után folytatja első profi idényét golftehetségünk Ifj. Sárközi Richárd meghívásos tornán vett részt, ahol az európai elittel mérte össze tudását.
március 28., 16:50 Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán Remek teljesítményével jelentőset javít világranglista-helyezésén.
március 18., 11:33 Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 4., 09:54 Bemutatkozott a profik között, és elérte legfőbb célját golftehetségünk első versenyén Mostoha körülményekkel, orkánerejű széllel kellett megküzdenie.
február 12., 10:13 Számos nehézséggel küzdött, de remekül hangolt első profi idényére a magyar tehetség A három versenyből álló felkészülési sorozat utolsó állomásán a második helyen végzett.
január 24., 10:21 Még el sem kezdte első profi szezonját, máris jelentős sikert ért el a magyar tehetség Ilyen előkelő helyen korábban még egyetlen magyar sportoló sem végzett.
Még csak most áll profinak, de már van, amiben lekörözi a világelitet a magyar tehetség Klicasz Szpirosz Szotirisz 2024.12.23. 15:00 Módosítva: 2024-12-24 10:54:54 Abszolút reális célkitűzés számára, hogy kijusson a 2028-as olimpiára.