41 találat az Indexről, és a környékéről.
Szakemberek szólaltak meg a témában.
Egy udvari mellékhelyiségben született meg.
Tűzoltók segítettek az utasoknak.
Sőt, fát is ültettek a Nobel-díját vasárnap átvevő kutató tiszteletére.
Korábbi és jelenlegi diáktársak, tanárok gyűltek össze a világhírű kutató egykori iskolájában.
2023. szeptember 21., 07:33
Ketten meghaltak, többen megsérültek.
2023. augusztus 9., 09:30
Meghosszabbodott menetidőre számíthatnak az arra közlekedők.
Kisújszálláson csípték fülön a rendőrök a renitens sofőrt.
2019. november 25., 14:32
A főbérlő csak könnyű sérüléseket szerzett. A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított eljárást.
Egy lakóház egyik szobája égett le.
Egy családi ház és egy melléképület gyulladt ki.
Kisteherautó ütközött kamionnal.
2018.01.19. 13:39 Módosítva: 2018-01-20 09:48:24
Százával költöztek be Túrkevére és Kisújszállásra fülesbaglyok. Honnan jöttek és mit akarnak? Igazából mindegy is, mert végtelenül cuki mindegyik. És még hasznosak is.
Két ember a helyszínen meghalt, egy életveszélyes sérülésekkel került kórházba miután egy teherautó és egy személyautó ütközött.
27 késszúrással ölt meg egy asszonyt, akitől 84 500 forintot zsákmányolt. Az ítélet jogerős.
Egy veséje van csak, erősen dohányzik. Többedmagával szökött meg a gyermekotthonból.
A 4-es főúton, Kisújszállásnál történt baleset.
Teljes szélességében lezárták a 4-es számú főutat a kisújszállási elkerülő szakaszon, miután egy autószállító tréler felborult
2013. november 22., 08:16
A 12 éves fiú egy rokonához szökött. Visszavitték.
2013. november 21., 22:30
Bal karja gipszben, térben és időben nehezen igazodik el, egy speciális gyermekotthonban lakott.
2013. november 12., 09:32
Több mint 100 névházasságot vizsgál a rendőrség. A férjek szerbek, a nők magyarok. A tét: Az EU-s útlevél.
Állítólag a nő a halála előtt megnevezte a támadót.
Egy 51 éves nőt találtak holtan otthonában, valószínűleg megölték.
Helyszíni információk szerint az áldozat a halála előtt elmondta a rendőröknek, ki a tettes.
2013. augusztus 14., 08:45
Csukás István egy valós személyről mintázta a Keménykalap és krumpliorr fagylaltosát.
A város a baptistáknak és a reformátusoknak adja át az intézményeket, az állami támogatás miatt így a legkönnyebb a fenntartásuk.
Meghalt egy 58 éves férfi, aki autójával egy árokba szaladt az 55-ös úton Kisújszállás külterületén.
2011. december 23., 14:14
Négyen megsérültek, amikor frontálisan ütközött két, román rendszámú személyautó pénteken a 4-es főúton, Kisújszállás közelében.
2011. augusztus 15., 11:30
A 68 éves ecsegfalvi férfi balra akart kanyarodni, de egy autó elütötte.
A motort vezető férfi sérülés nélkül megúszta, az utasát azonban mentőhelikopter szállította kórházba.
Áfa nélkül 6,27 milliárd forintba került a beruházás az Európai Unió támogatásával.
Nem veszi át az állam a kisújszállási elkerülőt, amit féléves csúszással sem készült el. Még az építés közben tönkretett utak felújításával sem végeztek.
2010. szeptember 14., 18:07
Fémkannából szabadították ki a tűzoltók egy kistestű kutya fejét kedden Kisújszálláson.
Az elsődleges információk szerint a vonaton nem sérült meg senki, de a Mazda vezetőjére rágyűrődött a karosszéria.
Kisújszállás és Kenderes között egy autó két kamionnak ütközött. Hárman megsérültek.
A kisújszállási sörözőből több százezret vitt el a rikító színű rabló, aki bukósisakot is viselt.
2009. december 29., 16:47
Egy nőt gázolt el a Cegléd - Záhony között közlekedő vonat még hétfőn. Akár öngyilkosság is lehetett.
2009. december 17., 08:01
Hajnali öt óra körül egy személygépkocsi megcsúszott az úttesten, átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy nyerges vontatóval.
Az első adatok szerint megölte feleségét, majd magával is végzett egy férfi szombatra virradóra Kisújszálláson
2008. december 12., 16:39
Kutyákkal vizsgálják át a romokat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszálláson, ahol pénteken kora délelőtt robbanás volt egy társasházban.
Egy kisújszállási férfire támadt saját kutyája szombaton délután.