A köztársasági elnök hálát adott a református óvodaprogramért.
A mentőtiszt a nyomozati szakban beismerte a bűnösségét.
Délután lefeküdt pihenni, de nem tudták felébreszteni.
A mentők is kiérkeztek a helyszínre.
2022 augusztus 28., 19:54
A vizsla önmagát védte a másik, rátámadó kutyával szemben.
Nyugtatókra ivott, majd cigit és pénzt próbált szerezni.
Az amúgy is körözés alatt álló férfi jogsi nélkül vezetett.
A baleset a 44-es főúton történt, az áldozat egy 18 és 24 év közötti nő.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy csépai párt, akik rendszeresen árultak új pszichoaktív anyagot.
A helyszínelés végéig nem közlekednek a vonatok.
A tiszakürti ideiglenes körforgalom és a kunszentmártoni csomópont között.
Kényszergyógykezelés vár rá, egy 17 centis késsel végzett a gyermekével.
2020 augusztus 24., 20:02
A rendőrök már nem tapasztaltak életjeleket a gépkocsivezetőnél, a mentők érkezéséig egyikőjük újraélesztette.
A jármű egy út melletti fának ütközött, majd felborult.
Nagytőke és Kunszentmárton között pótlóbuszok jártak.
A bíróság hétfőn elrendelte a 32 éves nő letartóztatását, de a döntés még nem végleges, a nő és védője fellebbezett.
A 32 éves T. Júlia olyan súlyosan bántalmazta gyermekét, hogy az belehalt sérüléseibe.
További három utas megsérült.
Hazai és EU-s fejlesztésből létrejövő óvodát adtak át Kunszentmártonban. Miután megnézték a Teknős Csoport előadását, a nemzeti kormány családpolitikáját dicsérték.
2019.03.24. 08:45 Módosítva: 2019-04-11 17:41:13
Mit csinálnak itt a fiatalok? Isznak. Mi a fideszes képviselő nagy szívfájdalma? Az, hogy a fia az ELTE-re járt. Beröffent a kampány a kunsági városban.
Egész nap buszok viszik az utasokat a vonalon.
A szembejövő teherautó letarolta a gépkocsit, egy ember meghalt, a másikat mentőhelikopter vitte el.
A 44-es főúton teljes útzár van.
2014 szeptember 3., 13:11
A polgármester, a jegyző és a pénzügyi osztály vezetője brókercégre bízta a város pénzét.
Valamilyen drogot szívtak, kórházba kerültek.
A rendőrök kutyákkal jelentek meg, és minden szekrénybe belenéztek. Kunszentmárton megdöbbent.
A Trianon-évforduló alkalmával 24 órán át verik a Körös-partot a hagyományélők körbe-körbe.
Kunszentmárton nagyot bukott egy részvényügyleten, de ez még nem bűn.
Mert a 44-es főúton nekiment hátulról egy kocsi.
2011 szeptember 23., 12:55
Az ügyészség szerint a polgármester, a jegyző és egy osztályvezető 78 milliós kárt okozott.
Az egykor milliárdos forgalmú Albatross Plastunion Zrt. kérte a felszámolását, 170-en kerülnek utcára.
A vérellátó főigazgatója szerint évek óta nincs vérhiány, de érdemes mozgósítani a családtagokat.
A két férfi csak abban ért egyet, hogy áldozatuk nem szenvedett sokat.
Az öcsödi páros egy diáklányt is elrabolt.
A rendőrség továbbra sem árult el részleteket arról, miért ölték meg a 17 éves kunszentmártoni fiút.
Több hónapja keresték a középiskolást. A tetteseket elfogták, a gyilkosság indítéka egyelőre ismeretlen.
2010 szeptember 29., 12:35
A bukósisakot viselő férfi a pénztárgépből akarta elvinni a benne lévő pénzt, s eközben többször megütötte a női alkalmazottat, aki visszaütött.
A 44-es és 45-ös főutak kereszteződésénél két autó karambolozott, miután az egyik nem adott elsőbbséget.
Kunszentmárton és Öcsöd között egy autó és kamion ütközött össze.
Tiszakürtön állítottak meg egy kocsit, amiből hárman szálltak ki. Egy rendőr súlyosan megsérült.
Hárman sérültek meg két autó összeütközése miatt a 44-es és 45-ös út kereszteződésében.
Lakóját súlyos sérülésekkel vitték kórházba.